27. nap

Randin

Chris nem tudta, miért kellett ez. Nem volt kedve semmihez a válása óta, és legszívesebben otthon gubbasztott volna egész nap, esetleg játszott volna a számítógépen vagy playstationön. Ha van munka, erre úgysem jut ideje; csak pihenni akart. Ámde, a barátai persze nem akarták ennyiben hagyni a dolgot: mozduljon ki, és találkozzon valakivel, hogy ne legyen magányos. Azt mondták, ők mindent elintéznek, és Chrisnek nem kell aggódnia.

Nem is aggódott. Dühös volt, és szétvert volna valakit. Aztán meg megrótta magát: ő nem Thor, és Thor sem ennyire eszetlen, hogy a saját búbánatát másokon torolja meg. Nem is érdekelte már, hogy hiába beszélt; elmondta a többieknek, hogy nem érdeklik most a nők, és senkivel nem tud jelenleg elég nyitott és jókedvű lenni, de a szavai süket fülekre találtak, ő meg csak vállat vont. Végül belement a vakrandiba.

Előkotorta a legjobb öltönyét, fekete mellénnyel húzta fel, tett nyakkendőt is, és hátrafésülte a haját, hogy összekösse, aztán meg mégis hagyta szabadon. A szőke tincsek már eléggé megkoptak, visszatért a haja eredeti színe, bár kicsit töredezetté és szárazzá vált, ezért néha be kellett zseléznie. Most hanyagolta a dolgot, meg a borotválkozást is – jó lesz ez így. A tükörből egy átlagos, jómódú fickó nézett vissza rá. Nem szívdöglesztő, az igaz, hála a loboncának meg az arcszőrének, de azért nem panaszkodott. Akinek nem tetszik így, az tehet egy szívességet.

Bízott a barátai ízlésében, attól függetlenül, hogy nem akarta ezt az egészet. Tudta, hogy ismerik őt eléggé, olyan lányt fognak neki választani, amelyik küllemre is a kedvére van… és ahogy Chris az autóba ült, eldöntötte, hogy de, igenis jól fogja érezni magát. Zenét kapcsolt a lejátszóban, hogy ezzel is felpörgesse a hangulatát, és alig egy fél órával később sikerült mosolyogva kiszállnia a kocsiból.

A találkát a kikötőnél beszélték meg. Chris örült, hogy késői időpontot adtak neki, nemcsak romantikus volt a naplementenézés, de tömegtől és rajongóhadaktól sem kellett félnie. Ahogy lassan a móló felé sétált a keskeny járdán, valóban alig egy-két alak tűnt fel körülötte, kutyát sétáltattak, vagy hasonló, és kevesen figyeltek fel rá. Chris elismerte, hogy ez tetszik neki: a sötétedő, lilás-kék égbolt, a komótosan kigyúló lámpafények, a tenger halk zúgása, a hullámok csapdosása, a madarak kései csicsergése… Mind-mind nagyon kellemesen hatott rá, és egyre kíváncsibb lett a lányra is, akivel randevúzott.

A móló végében, a korláthoz közel már látta, hogy van ott egy megterített asztal, és ettől egy pillanatra megtorpant. Azt nem közölték vele, hogy vacsora is lesz, habár semmit nem evett, még jól is jött a dolog, azonban kicsit kínosan érezte magát, mert ezt inkább neki, mint férfinek, kellett volna intéznie. Aztán tovább haladt, és vállat vont: majd utólag elnézést kér, és kifizeti a másik költségeit.

Mire megérkezett, már látta a két terítéket, az üvegpoharakat, és mindegyiken megcsillant a középütt álló gyertya lángja, meg a felettük lógó lámpafény. Jobb kéz felől vörösen izzott a napkorong a horizonton… minden tökéletes volt tehát, csak épp a másik fél hiányzott. Chris összevont szemöldökkel nézett körbe, aztán megrezzent, amikor a háta mögött ismerős hangot hallott meg az egyik hajó felől.

 - Te már itt vagy? Még nincs is hét óra.

Chris akarva-akaratlanul is elmosolyodott, ahogy megfordulva meglátta Tomot egy jacht korlátjának támaszkodni. A barátja laza, rövid ujjú inget, öltönynadrágot és napszemüveget viselt, meg persze a széles mosolyát.

 - Hát te mit keresel itt? – kérdezte őszinte örömmel és lelkesedéssel Chris, és kezet fogott a férfivel, amikor az egyszerűen leugrott hozzá a mólóra. Már nagyon rég láthatta Tomot, hiszen az a saját útját járta, és még messze volt a Thor harmadik részének a forgatása. A premierek óta még telefonon is csak egyszer beszéltek.

 - Hát… - Tom mintha zavarba jött volna egy kicsit, majd rábökött az asztalra. – A barátaid felhívtak, hogy jó lenne, ha kirángatnálak a nyomorodból. Először nem akartam jönni, mert úgy voltam vele, hogy biztos hívnál magadtól, ha szükséged lenne a társaságomra, de aztán rájöttem, hogy én magam is szívesen látnálak.

Chris nem akart hinni a fülének. Félig szégyenkezve, félig végtelen hálával és örömmel a szívében ült le Tommal szemben, és ahogy elhelyezkedtek egymás előtt, a másik hajójáról egy újabb alak jött elő: egy egyenruhás pincér, aki az ételt hozta ki nekik. Chris a fejét csóválta.

 - Testvér – sóhajtotta meghatottan; mi tagadás, neki is nagyon hiányzott, hogy ezzel a szóval illethesse a barátját, annyira megszokta, annyira a hétköznapokhoz tartozott. – Nem tudom, hogy köszönjem meg, hogy eljöttél.

 - Nem rám számítottál, igaz? – vigyorgott Tom, és felsandított rá az ételéről. Gőzölgő tészta, mártás és hús, jó erős fűszerekkel – Chris megnyalta a száját.

 - Ó, hát… nem – ismerte el nevetve Chris, és maga is nekiállt feldarabolni a vacsoráját, jóllehet, nem olyan akkurátusan, mint a másik. – De hidd el, jobban örülök most neked, mint bárki másnak.

Chris tudta, hogy Tom nem szeret evés közben beszélgetni, de neki magának erre volt szüksége, az ő családja mindig az asztal mellett tárgyalta meg a nap eseményeit, és mindig jó volt a hangulat, így most ő sem volt képes megállni, hogy ne érdeklődjön Tom munkásságáról, a napjairól, és mindarról, ami vele történt, amióta nem találkoztak. Tom pedig félretette a hallgatagságát, és fesztelenül válaszolgatott, nevetett és ettől Chrisnek is nevetnie kellett, akkor is, ha kevésbé vicces dolog került szóba, vagy épp nem figyelt oda.

Mert ahogy fogytak az ételek, neki egyre jobban elkalandoztak a gondolatai, és a vele szemben ülőt fürkészte végig inkább. Most már csak a lámpa- és gyertyafényekben láthatta, és ezek mély árkokat vetettek az arcára. Igazából egy kicsit változott a legutóbbi találkozásuk óta: a szempillái sarkában jobban látszottak a nevetőráncok, és a szeme is karikásabbnak tűnt. Chrisnek hirtelen az az érzése támadt, hogy Tom bizony roppant fáradt, hogy a most is fülig érő szája és csillogó szeme csak színészkedés. És mivel Tom volt az egyik legjobb színész, akit Chris valaha ismert, nem is kételkedett a saját igazában.

Aztán Tomnak feltűnt a bámulás, amikor befejezte a maga vacsoráját, és megtörölte a száját. Zavartan felnevetett.

 - Mi az? Összekócolódott a hajam?

Tekintve a vörösesbarna fürtök rövidségét és kunkoriságát, ez elég buta feltételezés volt. Chris önkéntelenül nevetett rajta.

 - Bolond. Nem… csak elbambultam. Nem kellene hozzám rohangálnod. Inkább pihennéd ki magad te is, mielőtt megint elkezdjük a forgatásokat.

 - Á… ne aggódj, még bírom – értette meg a helyzetet Tom, és csak legyintett, azonban Chris tekintetét egy pillanatra elkerülte. – Inkább veled kell kezdeni valamit. Hallottam valamennyit a válásodról… van bármi, amit tehetek érted? Akarod, hogy beszéljek Elsával? Hátha mégis… helyre jöhet ez a dolog. Vagy egyéb ötlet? Szeretnék segíteni, mert nem volt jó érzés hallanom, hogy mennyire magadba fordultál.

Chrisnek sokkal jobban esett Tom aggodalma, mint amit a barátaitól kapott. Nem mintha őket nem szerette volna, de a fogadott testvére mégis mindig jobban megtalálta a megfelelő szavakat, amikkel megnyugtathatta őt.

 - Csak önzőség lenne – hárított Chris szinte azonnal, és kényelmesen hátradőlt. Jóllakott, megkönnyebbült, hosszú idő óta először jól érezte magát a bőrében, és egy olyan emberrel tölthette el ezeket a kellemes perceket, akit nagyon szeretett. Eszében sem volt panaszkodni.

 - Azért az nem kerül semmibe, ha elmondod – forgatta a szemét Tom, és szkeptikusan karba tette a kezét. Felvonta fél szemöldökét, úgy sandított rá. – A nagy Thor végre rádöbbent, hogy vannak igényei, nahát! Meg vagyok lepve, testvér. És mi lesz a közjóval? Már nem érdekel téged az alattvalóid sorsa?

 - Amíg nem akarod őket halomra gyilkolni, nem aggódom – szállt be a játékba Chris, és igyekezett komoly arcot vágni hozzá. – De én is kérdezhetném tőled, hogy mióta érdekel az én hogylétem, Loki. Azt hittem, gyűlölsz.

 - Áh… - Tom elhúzta a száját egy kicsit, de azért ravaszul mosolygott, és megvillant a tekintete. – Elfelejtetted, hogy én vagyok a hazugság istene? Sosem tudhatod, mikor mondok igazat, és mikor nem. Talán az érdeklődésem a hamis, és valójában tényleg gyűlöllek. Ki tudhatja ezt?

 - Gyanítom, még te sem – heccelte lefitymálóan a másikat Chris, és felszegte az állát. – Annyit hazudsz, hogy már te sem tudod, mi az igazság. De akár igaz, akár hamis, én most örülök az érdeklődésednek. Végre egy kicsit törődsz velem. Boldoggá tettél.

 - Ez számomra nem felemelő gondolat – sóhajtott színpadiasan Tom. – De legyen ez most a te napod. Tehetnélek valahogy még boldogabbá? Mire vágysz?

Chris eltöprengett, mondja-e el a választ, mert ezek után a kérdések után megtévesztő és kétértelmű is lehetett volna… aztán rájött, hogy igazán nem nagy dolog. Tomot úgy szerette, mint testvérét, a hangulat családias és csipkelődő volt, igazán nem ronthatta el ezzel a vallomással. Elvigyorodott hát (nem bírta ki), és kibökte.

 - Rád.

Tomon látszott, hogy majdnem úrrá lett rajta is a nevetés, de végül visszafogta magát, és egy remegő mosollyal ciccentett.

 - Ejnye, Thor – jött a megbicsakló válasz. – Most, hogy elváltál Jane-től, mindjárt letepernéd az első szembe jövőt? Arról nem is beszélve, hogy testvérek vagyunk.

 - Ugyan, nem is vagyunk – mutatott rá a tényre Chris elégedetten, noha valahol mélyen érezte, hogy talán itt kéne megállítani ezt a játékot. Még akkor is, ha lehettek teljesen őszinték egymás előtt, és nem kellett tartaniuk a másik reakciójától, azért ez a téma… egy kicsit kényes volt. – Vér szerint nem.

 - Uhm… hát, az igaz – ismerte el Tom a megállapítást, de itt megakadt a szerepében, és bizonytalanabbá vált pillantást vetett rá. Chris ebből azonnal rájött, hogy a barátja is pont arra gondol, amire ő, és ettől kellőképp zavarba jött.

 - A rajongóink úgysem vetnék meg a dolgot – próbálta a viccesebb oldaláról megközelíteni a kérdést, hogy elűzze ezt a kínos feszengést, és visszaterelje a csipkelődést az eredeti medrébe. Csak mikor befejezte a mondatot, jött rá, hogy Thor sosem mondott volna olyat, hogy „rajongóink”, és még ha tisztában is lett volna azzal, hogy a halandók között mennyien szeretik, azt már bizonyára nem tudná, hogy ezek a rajongók milyen nagy élvezettel írnak róla meg az öccséről pikáns történeteket, és publikálnak olyan fanartokat, amiktől egy kevésbé gátlásos ember is bokáig vörösödik.

És persze ez nem csak Chrisnek tűnt fel, hanem Tomnak is, és ahelyett, hogy a beszólás feloldotta volna a közéjük ékelődött zavart, inkább még tovább növelte, és mindketten hallgattak. Chris a tengert fürkészte a sötétben, épp csak a közeli hullámokat látta, és kellően megizzadt ettől a helyzettől.

 - Khm… - Tom fészkelődésétől nyikorgott a szék egy kicsit. Chris csak egy futó tekintetet mert rá vetni. – Nos… az én hibám lehet… Ha másra számítottál a randi végén… És te is tudod, nincs bajom a homoszexualitással, de… Ehhehe…

Chris tudta, hogy Tom nevetése most kevésbé őszinte, és a habogó szavak sem illettek a barátjához. Ha mást nem, amiatt megkönnyebbült, hogy nem csak ő érezte kellemetlenül magát, habár az zavarta, hogy ebbe a szituációba sodorta a másikat.

 - Ha nincs bajod vele, mi a baj? – Chris még azelőtt kimondta, hogy igazán végiggondolta volna. Valójában maga sem tudta, mit akar. Hihetetlenül zavarba hozta a dolog, ugyanakkor, ahogy belegondolt, hogy hol van, mit csinál és kivel, és hogy tényleg, mire is számított, amikor elindult otthonról… Arra jutott, hogy egy olyan befejezés, csak épp Tommal… talán nem lenne rossz.

 - Öhm… - Tomot magát is meglephette, hogy Chris rákérdezett, és egy pillanatra egymásra meredtek a gyönge aranyfényben. Aztán Tom megint nevetett zavarában. – Ez nagyon kínos. Hát… tudod, ebből a szempontból én még… szűznek számítok.

 - Ja, én is – tette hozzá gyorsan Chris, és előre dőlt, hogy az asztalra könyököljön, ezáltal pedig olyan közel került Tomhoz, hogy az orrába szökött a régről ismert arcszesz illata. – De bánnád?

Tom szaporán pislogott rá. Chris elnézegette a hosszú szempillákat, a halvány szemeket, a borotvált arcot, ami így sokkal fiatalosabbnak mutatta a barátját… és rájött, hogy tulajdonképpen Tom elég vonzó. Még az ő szemével nézve is. És ettől a ténytől – csak, hogy még kínosabban érezze magát – fellüktetett és merevedni kezdett a férfiassága.

 - Mert én nem – tette hozzá végül halkabb, érdesebb hangon, mire Tom idegesen megnyalta az ajkait, és lenézett Chris szájára.

 - Nos… rendben, de… a pincért azért elküldjük – határozott végül Tom, és felpattant a székéből. Christ meglepte a gyors válasz, és el is felejtette, hogy még valaki van itt rajtuk kívül, ezért nem állt fel addig, amíg az egyenruhás fiatalember össze nem szedte a szennyes tányérokat, és a karjára véve mindent, vissza nem tért a hajóra. Tom még megszólította őt franciául, de Chris abból csak annyit szűrt le, hogy a barátja elbocsátotta mára a pincért, aki egyszerűen bólintott, és nem sokkal később a terhei nélkül, átöltözve távozott.

Tom mögött lépett fel a lecsapott pallóra, és követte a másikat a fedett kabinba, ám ott már képtelen volt uralkodni magán. Megragadta a barátja karját, aki erre felé fordult, és ő magához ránthatta, és a szabad kezével azonnal átkarolhatta a derekát. Vastagabb volt, mint Elsáé, és keményebb is, hiszen Tom rendszeresen edzett, még ha nem is úgy, ahogy ő, Chris. Mégis élvezettel simította rá a tenyerét Tom hátára, és csúsztatta le a kezét a feszes tomporra.

Tom megnyikkant, és megrándult. Nagyon közel volt egymáshoz az arcuk, Chris érezte a forró, kapkodó lélegzetet, és már nem tudta viszonozni a másik pillantását, csak összeakadt volna a szeme. Tom megfogta a vállát, rátámaszkodott… de mielőtt elcsattanhatott volna az első csókjuk, amitől Chrisnek igazából veszettül gyorsan dobogott a szíve, Tom elröhögte magát, és elhajolt.

 - Ez zavarbaej…

Chris elengedte a férfi karját, és most az arcához kapott, hogy visszafordítsa maga felé, majd teketóriázás nélkül a szájára hajolt. Tom megdermedt meglepetésében, és hagyta, hogy ő megízlelgesse a fogait, a nyelvét, aztán finoman viszonozta a simításokat. Mindkettejüknek új volt a helyzet, Chris mégsem érzett undort, nem akart meghátrálni, csak a pénisze feszült még keményebben a nadrágjának. Jólesett ennyi idő után megcsókolni valakit, és bár Elsa volt a mindene, a veszekedésük nyomot hagyott az érzésein. Úgyhogy most egyenesen gyógyírnek tűnt, hogy Tommal csinálhatta, aki még soha nem bántotta meg, és akit… nos, nagyon szeretett. Most már talán még jobban is, mint Elsát.

Nem vesződtek azzal, hogy teljesen levetkőzzenek, vagy eljussanak az ágyig. A kabin konyhájában maradtak, Chris nekipasszírozta Tomot a konyhaszekrénynek, és épp csak a sliccüket meg az övcsatot oldották ki, hogy egymáshoz férjenek. Tom sem ellenkezett tovább, most már ő is komolyan ezt akarta, és Chris mordult egyet, amikor a barátja felült a pultra, hogy szétnyithassa hosszú combjait, és ezzel még közelebb vonja őt magához.

Chris mindkét kezével Tom mögött támaszkodott, és ő diktálta a ritmust, Tom pedig a nyakába karolt, úgy csókolta, és engedelmesen nekifeszült az ő testének. Ahogy a férfiasságuk össze-összepréselődött, mindketten felsóhajtottak, majd belenyöszörögtek a csókba, végül már a csókot sem tudták folytatni. Chris nem bírta nem egyre hevesebben mozgatni a csípőjét, durván nekilökte magát a férfinek, és a szájával Tom hátrafeszülő nyakára tapadt. A partnere önfeledt, egyre mélyebb, torokból jövő nyögései voltak mégis, amik pillanatokon belül eljuttatták őt arra a pontra, mikor már tudta, hogy csak egy hajszál választja el a beteljesüléstől, de mivel ő irányított, nem akart még elmenni, visszatartotta a szorító, szinte fájdalmas érzést, bárhogy is pulzált a vágy az ölében, és fél kézzel maguk közé nyúlt, hogy Tomot ingerelje. Végül egymáshoz szorította a férfiasságukat, mindkettőt a markába vette, és ugyanabban az ütemben húzogatta fel-alá, ahogy mozgott.

Tom forró spermája az ujjaira csordult, síkossá tette mindkettejüket, és ettől ő maga is érezte a gerincén végigparázsló élvezetet, ami az ágyékában összpontosult. A saját gyönyörnedve is azonnal kirobbant belőle, és ő Tom nevét nyögve feszült hátra, közben érezte a partnere vonaglását, érezte a nyakát maró fogakat, a visszafojtott hörgést a bőrén, és ettől maga is megrándult még párszor, és olyan erősen szorította meg a vesszejüket, ahogy csak tudta.

Miután jól kifacsarta magukat, Chris elvette a kezét kettejük közül, és nem törődve a ragadós ujjaival, újra megtámaszkodott Tom mögött, kicsit kifulladva, kicsit leizzadva dőlt neki, és cseppet sem bánta, hogy Tom még mindig őt karolja, a fejét a vállára hajtja, és kimerülten zihál a fülébe.

 - Mikor kell visszamenned? – törte meg a csendet nemsokára Chris, de nem hajolt el, csak rámeredt a felső kredencsorra, ami egészen közel volt az arcához. Még a halvány vonalkákat is megszámolhatta volna a nyersfa-mintában.

 - Pár nap múlva lesz egy találkozóm – morogta Tom a vállába.

 - Akkor most kiélem rajtad az önzőségem, ha nem bánod – csapott le ő azonnal a lehetőségre, és mielőtt a barátja értelmezte volna a kijelentést, megmarkolta a fenekét, és a derekát tartva ellökte magukat a konyhapulttól, hogy megkeresse a hálószobát ebben a ladikban. Ma estére csakis Tomot szerette volna maga alatt tudni, és nem akart törődni se a válással, se a holnappal. Szerencsére, a barátja sem tiltakozott.

Következő

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.