22. nap

Harcban, egymás mellett

Thor sorra ütötte le az óriásokat, és hihetetlen energiát érzett magában. Meg se kottyant neki egy-két pofon, a Mjölnir vadul pörgött a kezében, és ő úgy gondolta, akár még az összeset le is tudja teríteni. Nem is kellettek a többiek, csak a pöröly.

Aztán volt egy pillanat, amikor Thor oldalra fordult, és kiütötte a szemből jövő ellenfeleit – az út szabaddá vált egy kis részen, és ő meglátta nem olyan messze magától Lokit. Egy pillanatra a szíve is megállt rémületében, és majdnem leterítették a figyelmetlenségéért, de nem tehetett róla: Lokit elkapta egy szörnyeteg. Thor hallotta az imént Volstag figyelmeztetését, jóllehet, vajmi keveset törődött vele.

Felbőszülve iramodott az öccse felé, és örült, hogy még új pályát is talált magának. Pillanatokon belül ott termett a térdelő fivérénél, és egy jól irányzott pörölycsapással megküldte a jégóriás fejét. Az ernyedt zsákként repült hátra.

Thor rá akart vigyorogni Lokira, de az nem fordult felé, még mindig a hóban és jégben térdepelt, és a saját kezére meredt. Akkor Thornak megint rándult egyet minden belső szerve. Mert bár a fény nem volt túl nagy, de… jól látszott, hogy Lokinak kék lett a karja, nem pedig megégette a jötun, ahogy Volstag ígérte.

Nem értette a dolgot, letaglózta, és ha nem jöttek volna újabb szörnyek, csak állt volna a testvére felett moccanatlanul. Így azonban meg kellett védenie még őt is, mert úgy tűnt, Loki sokkot kapott. Tehát Thor az elméje mélyére űzte a gondolatait, és az öccse elé vágott.

Nem egy harcos jött felé, hanem maga a király. Sokkal nagyobb volt őnála, de Thort ez nem hátráltatta. Mélyen belenézett Laufey vörös szemébe, mire az elvigyorodott, és megállt előtte. Furcsa módon nem emelte a kezét, hogy egy jégcsappal agyonszúrja, csak lesajnálóan végigmérte, aztán átpillantott felette Loki felé, és megvillant a tekintete.

 - Mint mondtam – kezdte halkan, rekedten Laufey, és a harc zajának dacára is jól lehetett érteni a szavait. – Odin házában sok… az áruló. És sok az oda nem tartozó személy.

Thor nem akart egyből Lokira gondolni, de hamar rájött, hogy Laufey pont erre célzott. A hír persze még nem volt bizonyított, így Thor nem akarta rögvest elfogadni, de elbizonytalanodott. Lokinak tényleg kék lett a karja… de ugyan, ki hallott már olyat, hogy egy jötun emberalakot öltsön? És hát miért ne lenne Loki Odin fia? Bár való igaz, se Odinnak, se Friggának, az anyjuknak, nem volt fekete haja, mindketten szőkék voltak, mint Thor is, de… ez még semmit nem jelentett.

Thor hagyta Laufeyt, és az öccse felé fordult, hogy letérdeljen hozzá. Ahogy Loki arcára nézett, már tudta, hogy tényleg nem stimmel valami. A fivérének ugyanis már nem csak a keze volt kék, hanem az arca is, és ahogy egymásba akadt a tekintetük, Thor vérvörös szemfehérjével és írisszel találkozott.

 - Loki…

 - Thor – rebegte vissza Loki halkan. Egyértelmű volt a tartásáról, a remegéséről, a megnyúlt arcáról, hogy sokkolta a dolog.

 - Semmi baj – motyogta vissza Lokinak, majd hirtelen ötlettel lekapta a vállára rögzített köpenyt, és az öccse fejére teregette, jól bebugyolálta, hogy a többiek ne lássák meg így. Akármi is volt ez, akárhogy történt, Thor egyelőre nem akarta, hogy a barátai is lássák. Ha hazajutnak, kikérdezik erről Odint. – Semmi baj. Szedd össze magad. Hazamegyünk. Képes vagy harcolni, Loki?

Teher lett az egész csata Thor számára. Egy pillanat alatt unta meg, és a történtek után semmi más vágya nem volt, csak választ találni. Loki végül bólintott, és Thor segítségével felállt, de még mindig lehetett érezni és látni rajta, hogy remeg.

 - Nem mehettek el. Amikor megtehettétek volna, nem éltetek a lehetőséggel – szólt feléjük közönyösen Laufey. Thor mogorván felpillantott a magas alakra, és megmarkolta a Mjölnirt. A király pillantása újra Loki felé vándorolt. – És ami ide tartozik, főleg nem mehet veletek. Netán ellopnád, Odin fia, Thor? Ellopnád az ÉN fiamat?

Thor megmarkolta az öccse karját, és érezte, ahogy az is megfeszül. Nem, ez csak hazugság. Félre akarják vezetni őket, hogy összezavarják, és így könnyebben legyőzzék. Ez nem lehet a valóság. Habár… egy király fiának elég nagy lehetne a hatalma, hogy emberi alakot öltsön, főleg, hogy annak idején a jégóriásoknál volt a tudás forrása. Bár ma már az asgardi fegyverteremben őrizték, azért mégis… Talán jobban a vérükben van a mágia és a tehetség, mint sok más istenben.

Thor újra kénytelen volt a fivérét védelmezni. Sorra leütötte a feléjük szaladókat, ahogy haladtak előre. Laufey nem jött utánuk, csak figyelte őket gúnyos mosollyal. Thor odakiáltott a barátainak, hogy siessenek, aztán megragadta Loki kezét, és maga után húzta. A sprint, amibe fogtak, hosszúnak tetszett, Thor mégis szinte repült, és megfordult a fejében, hogy tényleg azt kellett volna, viszont az őket üldözők ellen harcolni akart, segíteni a többieken.

Aztán feltűnt neki, hogy Loki is hátra-hátravet néha egy dobócsillagot, vagy varázslattal beomlasztja a mögöttük szaladók alatt a jeget. Megszorította az öccse kezét, és még nagyobb hévvel vetette magát a feladatba: hogy a társait visszajuttassa az érkezési pontjukra.

Ha nem Thor vezette volna át őket a korábban már bejárt fennsíkon, nem értek volna oda anélkül, hogy a hátul futó Hogunt ne kapja el egy szörnyeteg. Csúszva érkeztek a szikla szélére, a szél majdnem tovább fújta őket, de aztán Thor Heimdallért üvöltött, és alig egy pillanattal később a Szivárványhíd lenyúlt értük, hogy magába szippantsa, és visszavigye Asgardba.

Heimdall volt az első, akit Thor meglátott, de rögtön azután újra eszébe jutott Loki, akinek még mindig fogta a karját, és aki még mindig a lába elé bámult. A viselkedése viszont most már feltűnt a barátaiknak is, akiket láthatóan megviselt a harc, levegő után kapkodtak és reszkettek, mert még mindig csupa hó volt a ruhájuk.

 - Mi van? – kérdezte Volstag roppant választékosan, és Thor meg Loki között jártatta a tekintetét. Aztán egyöntetűen Lokira meredtek.

Thor öccse már nem volt kék, de a hallgatagsága és összezsugorodott tartása elég szembetűnő volt, hiszen Loki mindig felemelt állal, nagy hendikeppel lépkedett, mint valami kiskirály. Thor sokat heccelte ezzel.

Most nem volt kedve megszólalni sem. Még mindig kavarogtak a fejében a gondolatok, de kezdte megérteni, hogy amit Laufey mondott, talán… csak azt nem értette, miért. Az apjuk nem hazudhatott ekkorát! Miért tette? Thor igazából megértette, hogy miért ácsorog Loki egyhelyben, és miért nem néz a szemükbe.

 - Menjetek, mielőtt a királynak feltűnik a jelenlétetek – törte meg az egyre hosszabbra nyúló csendet Heimdall mély hangjával, és Thor egyetértett. Kettesben akart lenni Lokival, és felrázni egy kicsit, mert ha így rángatta volna Odinhoz, talán csak még mélyebb letargiába taszítja a fivérét. Mindkettejüknek össze kellett szednie magát.

A többiek furcsán méregették a fivérét, de Thort ez most nem érdekelte. Elküldte őket pihenni, megköszönte a hűségüket, meg persze bocsánatot is kért ezért a félresikerült estéért, aztán felvágtatott a palotába, de még mielőtt a szobájába ért volna, Loki kirántotta a karját a szorításából. Csak egy távoli fáklya égett, de jól látszottak az öccse szemében ülő könnyek csillogása.

 - Én – nyögte Loki, és elfordult, majd újra vissza őfelé. Látszott rajta, hogy kezd magához térni, de még nem tudta, hogy üssön-e meg valakit, a saját haját tépje-e, vagy a palota berendezését törje össze. – Ez… én…

Thornak furcsa, szorító fájdalom támadt a mellkasában. Nehezen vette tőle a levegőt, és kényszert érzett, hogy az öccséhez lépjen. Loki szája remegett, és láthatóan nagyon nehezére esett visszafojtani az érzéseit.

 - Ez nem változtat semmin – jelentette ki aztán, hogy megkönnyítse a beszélgetést. Ha itt a folyosón, akkor itt, már ez sem számított.

 - Semmin? – nézett fel rá hisztérikus nevetéssel Loki, majd a homlokához kapta a kezét. – Ez mindent… MINDENT megváltoztat! Szörnyeteg vagyok.

 - A családunk tagja vagy – cáfolta meg rögtön Thor, és lassan közelebb sétált a testvéréhez.

 - Család? – fintorodott el Loki, és egyre emeltebb hangon beszélt, egyre rekedtebben, egyre több fájdalommal. – Végig hazudtak nekem! Végig! Soha nem illettem közétek, de mikor ezt mondtam, én lettem kioktatva, közben meg… Milyen család az, ahol eltitkolják, hogy nem vagyok a vérszerinti fiuk? Ha elmondták volna, akkor én… nem gondoltam volna soha, egy percig sem, hogy… hogy van esélyem, hogy király lehessek, és hogy szeretnek.

 - Ugyan, ne túlozz, öcsém – akarta átölelni Thor a testvérét, de az elütötte a kezét.

 - Eressz el! – üvöltött rá Loki, és összegörnyedve hátrált el tőle. A tekintete zavarodottságot, dühöt és fájdalmat fejezett ki, úgy tűnt, megőrült, és ettől a gondolattól egy pillanatra minden élet kiröppent Thorból, hogy aztán nehézkesen visszatérjen. Loki könnyes, eltorzult arcát soha, de soha nem akarta látni, soha nem akarta őt ilyen állapotban tudni.

Thor megragadta Loki karját, ahol a jötun is megfogta, és felemelte, hogy megnézze.

 - Látod? – mutatta meg az öccsének bizakodva. – Ez biztos jelent valamit. Már nem vagy olyan. Biztos van erre valami magyarázat, amit atyánk nem véletlenül nem tárt még eléd. Ne gondolj egyből a legrosszabbra… és még ha igaz is, ne becsüld le az érzéseimet. A testvérem vagy, a legfontosabb számomra a világon.

 - De te ki akarod irtani… a… a fajtámat. – Loki már nem kiabált, épp csak suttogott, náthás hangon, és a haragját felülírta a fájdalom. A szájára szorította a kezét, és újra leszegte a fejét, hogy Thor ne láthassa, de ő látta, és tudta, hogy ez így jobb. Ha Loki megnyugszik, utána könnyebben feldolgozza.

Loki most már hagyta magát megölelni, és Thor szorosan átkarolta. A fivére az ő vállára borult, és bár hangot nem adott ki, a rándulásai és reszketése egyértelműen kitűnt, és Thor vele együtt érezte a fájdalmat. Nyugtatón paskolgatta az öccse hátát, és most neki támadt harag a szívében. Felelősségre akarta vonni az apját.

 - Nem csak téged vertek át, hanem engem is – jegyezte meg halkan. – Úgyhogy együtt fogjuk csinálni. Odamegyünk az apánkhoz, és kivallatjuk. És nem foglak magadra hagyni, bármi legyen a válasz. Ha kiderül, hogy tényleg Laufey fia vagy… én akkor is kiállok melletted. Te nem oda tartozol, nem foglak bántani. Verd ki a fejedből ezt az ostobaságot, testvér.

Loki reszketése gyorsan alább hagyott, Thor nem kis megkönnyebbülésére. Akkor kibontakoztak az ölelésből, és Loki gyorsan megtörölte az arcát. Még mindig látszott rajta a megbántottság, de most már kisimultak a vonásai, és belenézett Thor szemébe is.

 - Együtt? – kérdezte nyomatékosan Thor, és felemelte az öklét, hogy a kisujját nyújtsa a másiknak. Régebben gyakran csinálták ezt, és most helyénvalónak tűnt feleleveníteni a szokást. Loki ránézett a felemelt öklére, majd lassan odakoccintotta a magáét, és Thoréba kulcsolta a saját kisujját.

 - Együtt.

Következő

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés