17. nap

Kiskifli-nagykifli póz

Loki lélekszakadva rohant, fulladozva próbált kijutni a palotából, mert az a levegő nem volt elég, amit az ablakán beengedett. A fejében még most is a rémálom képei villództak, az őt üldöző alakok nevetését hallotta, érezte a mindent elborító pánikot, aztán látta a sötét semmit, ami körülvette, és tudta, hogy vége, mindent elveszített, minden eltűnt előle, ami valaha is boldoggá tette.

Szúrt a szeme, és lihegve rontott ki a szabadba. A csillagos ég változatlanul terült el felette, a horizonthoz közel látszottak a távolban a galaxisok ködfelhői, és minden hold és kisbolygó a maga helyén figyelt. A meleg levegőt édes illat lengte be, ami a fáklyák felett függő párologtatóból származott; jól ismert illat volt, a családját jelképezte Loki számára.

Átvágott az előcsarnokon, de mielőtt a Bifrosthöz vezető, keskenyebb mellékjáratra fordult volna, megszólították. Loki megrezzent, és hátra perdült. Thor az ajtóban állt, kócosan, gyűrött arccal, és laposakat pislogott. Értetlenül figyelte őt, és Loki keze ökölbe szorult. „Az csak egy álom volt.” – biztatta saját magát. „Nem kell félnem Thortól, az csak egy álom volt.”

 - Mit csinálsz itt az éjszaka közepén? – kérdezte morgósan a fivére, és közelebb sétált hozzá. Loki önkéntelenül hátrált, de aztán nekiütközött a csarnok körülölelő oszlopok egyikéhez. A bátyja persze észrevette a menekülését, de nem állt meg, csak még zavarodottabban bámult rá, legalábbis így látszott a fáklyák halvány félhomályában. Aztán, ahogy odaért közvetlenül elé, végigmérte őt. – Rosszul érzed magad? Valami baj van?

Loki igyekezett visszafojtani a zihálását, és nyugalmat erőltetni magára, de remegett, félig a riadtságtól, félig a hidegtől, mert hirtelen túl hűvösnek tetszett a levegő, ami a verejtékes bőrét érte, amitől az átnedvesedett hálóruhája jegesen tapadt hozzá.

 - Nem, csak…

 - Te remegsz – állapította meg Thor, és a zavartságát felváltotta az aggodalom. Közelebb lépett Lokihoz, és a vállára tette a kezét, amitől neki minden belső szerve hatalmasat rándult, és megbénult valami láthatatlan súly alatt. Thor nem volt durva, nem is nyomta lefelé, mégis úgy érezte, mindjárt összeesik. – Elkísérlek az ispotályba.

 - Csak levegőre van szükségem – szűrte ki magából Loki, mire Thor hümmögött, és megnyalta a száját.

 - Ha nem akarsz visszamenni, akkor… gyere, menjünk anyánk kertjébe. Ott senki nem fog háborgatni.

Nem mintha a környéken lett volna bárki őket (meg persze az ajtónál álló őröket) leszámítva. Loki nem tudott kifogást találni, alig forgott a nyelve, és olyan gyenge volt a hangja. Utálta ezt a helyzetet, és most már megdöbbentette magát, amiért képtelen elűzni magából ezt a bénító rettegést, hiszen tudhatta, hogy Thor nem fogja megütni újra, de mégsem sikerült megszabadulnia az álom frusztráltságától.

Az anyjuk, Frigga, kertje a palota mögött terült el. Nem volt nagy park, inkább amolyan kis zug, göcsörtös fákkal és sövénnyel körülölelve. A rengeteg színes virágnak hála erős illat lengte be. Kisebb-nagyobb szökőkutak és szobrok is díszítették, voltak padok, Loki mégis a középen nyúló mezőcskét szerette a legjobban. Nem volt nagyobb, mint a fenti hálószobája, de a fű selymesebben simult a talpához, mint bármi más. Thor pont ide vezette, pedig nem tudhatta, hogy ez Loki kedvenc helye.

Még mindig zavaróan zakatolt a szíve, ahogy a bátyja lenyomta őt a fűbe, majd maga is lehuppant. Loki görnyedt vállakkal gubbasztott mellette, és a saját térdébe kapaszkodott. Amikor már túl sokáig szemezett az álmos, őt fürkésző Thorral, elkapta róla a tekintetét, és a saját, papucsos lábát vette szemügyre.

 - Mondd el, mi a baj. Rosszat álmodtál?

Lokit zavarta a halk kérdés; a legkevésbé sem akart erről beszélni senkivel, hiszen maga is tisztában volt azzal, hogy nevetséges, és nem volt szüksége vigaszra sem. De aztán, hála Thor kérdésének, ismét megkörnyékezték a látomás részletei, és megvonaglott borzalmában. Lehunyt szemmel fektette a fejét a lábára, és beszélt. Azt hitte, nem fog menni, mert teljesen összeszorult a torka, a szavak mégis gyorsan buktak ki belőle, néha megremegtek, néha elcsuklottak, de ő most már végig akarta mondani. Talán ha nem titkolja el, sikerül elfelejtenie végre.

Az volt a baj, hogy túl sokszor álmodott mostanában valami hasonló szörnyűséget. A félelem és a magány lassan állandó vendég volt éjjelente, és kezdett kikészülni ezektől. Nem értette az okát, hiszen most is csak annyi konfliktussal nézett szembe a mindennapokban, mint ezelőtt, viták, kisebb összezördülések, esetleg egy-két pofon, amit dulakodás közben osztott vagy kapott… De még ezek sem voltak rendszeresek. Thorral magával is szokott olykor veszekedni, de sosem hitte volna róla, hogy komolyan bántani akarná, hogy megölni is képes volna.

Igen, ez volt a legrosszabb az összes közül. Nem a többi üldözője, nem a sötétség, nem az elveszettség, a magány érzése, hanem a tudat, hogy Thor valamiért utálja őt. Legalábbis az álmaiban. Loki, a viharos kapcsolatuk ellenére, szerette a bátyját, mert ő volt az egyetlen, akire tényleg mindig számíthatott. Neki nem volt annyi barátja, mint a fivérének, és jóformán nem is érdekelt senki mást, csak őt. Thor mindig törődött vele, azaz igyekezett, ha volt ideje rá.

 - Megígérem, öcsém, hogy sosem fogok, egy ujjal sem hozzád érni.

Loki, ahogy a hosszú, fájdalmakkal teli monológjából felpillantott, szembesült Thor mosolygó arcával, és egy kicsit oldott ez a gesztus a gyomra szorításán. A Holdak és csillagok miatt persze itt sem látta őt sokkal jobban, mint korábban az előcsarnokban, csak a vonásait. Az már jobban zavarta, hogy ő maga is legalább ennyire látszik.

 - Eddig is tudtam – motyogta Loki lemondóan, és mélyet sóhajtott. Vagy az használt, hogy beszélt, vagy a bátyja közelsége, mindenesetre valamennyivel könnyebben lélegzett. – Ostobaság az egész, tisztában vagyok vele. De megvisel. Nem tudom, miért álmodok ilyen baromságokat. Lassan félek lefeküdni is.

 - Akkor csak gyere hozzám – ajánlotta rögtön, széttárva a karját Thor, majd ismét Loki vállára csúsztatta fél kezét, és kicsit megszorongatta. – Régen is együtt aludtunk, amikor féltél valamitől.

 - Amikor gyerekek voltunk – mutatott rá Loki egy kissé gúnyosan a tényre. – A felnőttek nem csinálnak ilyet. Ki is röhögnének minket. Főleg, hogy te vagy a trónörökös. Oda kell figyelned arra, mit teszel.

 - Ugyan, ki tudná meg? – horkantott elégedetlenül a másik, és mielőtt ő reagált volna, hirtelen lerántotta a földre. Loki fel sem eszmélt, mire Thor is mellédőlt a fűbe, és rávigyorgott.

A fivére karja, ami átkarolta, nehéz volt, de most másként, mint ahogy Loki nem sokkal korábban az érintését érezte, nem nyomta le, hogy levegőt se kapjon, inkább óvta és melengette. Loki tanácstalanul feküdt egy ideig ebben az ölelésben, azon töprengett, mitévő legyen. Aztán végül csak az oldalára fordult, a karjára fektette a fejét, és felhúzta a lábát magához. Thor azonnal még közelebb csúszott hozzá, Loki érezte a hátának préselődő, erős testet, és a várttal ellentétben, nem zavarta annyira, sőt… kellemes, megnyugtató borzongás töltötte el, és minden maradék kételye és feszengése köddé vált.

Thor a nyakába szuszogott, Loki érezte a tarkóján a fivére hosszú, mélyülő lélegzetét, és hamarosan feltűnt neki, hogy a másik elaludt. Neki magának is húzta valami a szemét, de küzdött egy kicsit, el akart merülni ennek a pillanatnak a bódítóságában. Nem is tudta, mikor érzett utoljára ilyet, mikor érezte ennyire biztonságban magát az utóbbi években, és egy kis szomorúság támadt a szívében emiatt. Sosem rótta meg Thort ezért, és nem is akarta említeni, de… mikor gyerekek voltak, sokkal jobban támaszkodott rá a testvére is. Hiányzott neki az a kapcsolat, és most, hogy így feküdtek egymás mellett, hogy ő szinte belegömbölyödött a bátyja ölelésébe, arra gondolt, talán vissza kellene hozniuk valahogy. Elvégre, semmi különös nem történt, ami megakadályozná, csupán felnőttek. Ez még nem lehet ok, hogy többé ne legyen bizalmas a viszonyuk.

Ezekkel az elhatározásokkal hunyta le a szemét, és ezúttal már nem látogatták meg a rémálmok.

Következő

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.