16. nap

Reggeli rituálék

Loki általában utálta az ébredés pillanatait; amikor az álmok képei sorra kicsúsztak a fejéből, pedig ő emlékezni szeretett volna, amikor a szoba hideg levegője bekúszott a takaró melege alá, amikor egy újabb nap vette kezdetét, mely semmi érdekességgel nem kecsegtetett.

De a tavaszi, nyár eleji reggelek mások voltak: a Nap aranyló sugarai egyre korábban szöktek be az ablakon, szikrázóvá és álomszerűvé téve a szobát, elűzték a hűvösséget, madárcsicsergéssel és jókedvvel töltötték meg a levegőt. Loki ilyenkor cseppet sem bánta, hogy felébredt, nem küzdött az álmokért, csak hagyta, hogy a vörösnek tűnő szemhéját melengessék kicsit a sugarak, és elhallgatta a kinti élet egyszerű, kellemes neszeit.

Most is hallotta a megannyi madarat, az ablaka alatt, az erkélyén ugrálhattak. Loki lustán felpislogott, és elmosolyodott, ahogy ösztönösen jobbra fordulva kibámult a nefelejcskék égre. Igen, határozottan a május volt a kedvenc hónapja. A hátára fordult, és ásítva nyújtózott egyet a paplan alatt, aztán egy kicsit feljebb tornázta magát a párnán, és megtörölte a szemét. Automatikusan nyúlt az éjjeliszekrénye felé, ahol egy kristálypohár várta; mindig kellett innia ilyenkor egy korty vizet, éjjel nagyon kiszáradt a szája, és utálta ezt az érzést.

Loki elégedett cuppantással tette vissza az üvegkupát a helyére, és újra kipislantott az ablakon. A távoli hegyek még árnyékba borultak, ahogy a Nap kikukucskált felettük, és Loki tudta, hogy nedves ott a fű, és friss földszag terjeng a lankákon. Arra gondolt, talán holnap reggel korábban felkel, hogy sétáljon egyet arra – ilyenkor gyakran tette, imádta azt az atmoszférát, és nem csak ébredni szeretett a reggel érkeztére, hanem figyelni is azt. A napkelténél kevés dolog volt gyönyörűbb, talán csak a napnyugta.

Egyetlen egy problémája volt csak: nem tudta kivel megosztani a pillanatot. Noha nem volt oda a társaságért, és ha tehette, mindent magában végzett; az egyedüllét valahogy természetes volt számára, de… de azt akarta, hogy legyen valaki más is, aki elgyönyörködik azokban a dolgokban, amikben ő szokott. Nem kellett volna, hogy beszéljenek róla, csak éljék át együtt… Loki egy kicsit elszomorodott ettől. Még csak jelöltje sem volt, akivel akarhatta volna bámulni a napfelkeltét.

Megrezzent és rosszallóan kapta a fejét az ajtó felé, amikor az váratlan csattanással kinyílt, és egy nagydarab alak vágtatott be rajta. A bejáratot visszazárta maga mögött (újabb nagy csattanás, ami elijesztette Loki erkélyéről a madarakat), aztán pillanatokon belül rávetődött az ágyára, hogy Loki is majdnem legurult róla a lendülettől.

 - Öcsém! – kiáltotta a fülébe Thor, és egészen odapréselődött Loki bal oldalához. Félig hasra fordulva, félig könyökölve nyúlt el mellette, és olyan gyerekes vigyorral nézett fel rá, hogy Lokinak minden bosszúsága ellenére is nevetni támadt kedve. A bátyja kócos volt, a szeme bedagadt még, de a kék íriszekben már ott lobogott a kifogyhatatlan energia lángja, és hiába volt olyan gyűrött a férfi arca, mégis már most sütött róla a tettrekészség. – Jó reggelt!

 - Sokaknak nem lesz jó – jegyezte meg Loki, és feljebb rántotta magán a takarót. Ösztönös volt ez is: nem azért tette, mert fázott, hanem mert egy ideje nem szívesen mutatkozott félmeztelenül senki előtt. – Ha így csapkodod az ajtókat, csak magadra haragítod a többieket. Nem túl kellemes zajra kelni, fivérem.

 - Jól van na – legyintett Thor, és tényleg nem érdekelhette, hogy hány embert vert fel a dúvadságával. Loki nem különösebben lepődött meg. – Csak látni akartam az én édes öcsémet. Ma nem akarok edzeni, és te se tanulj állandóan. Olyan régen voltunk már együtt. Veled akarom tölteni a napot. Szóval… együtt fogunk reggelizni, aztán elmegyünk lovagolni. Viszünk magunkkal elemózsiát, és a hegyekben költjük el az ebédünket. Aztán elmehetnénk inni valamit, vagy amit szeretnél.

Loki csodálkozva hallgatta a testvérét, és mi tagadás, kellemesen érintette, hogy Thor gondolt rá. Egyetértett a bátyjával: mostanában alig maradt idejük egymásra, Loki a tanulnivalóira koncentrált, Thor meg az új fegyverével gyakorlatozott: a Mjölnir nehezen adta meg magát neki, így aztán külön kellett foglalkoznia vele egy varázslómesternek.

 - Rendben… de mi lenne, ha már a reggelit is kint ennénk meg? – kérdezte Loki az ablak felé bökve. Habár a napkeltét már lekésték, azért egy kora reggeli pikniknek is volt hangulata. Thor elégedettnek tűnt, és örömében megölelgette őt.

Loki azt hitte, a fivére majd kimegy, hogy hagyja őt megmosakodni és borotválkozni, de Thor csatlakozott hozzá, és az ő fürdőjében intézte a dolgát. Ő egy kicsit újra zavarba jött: alsónadrágban szokott aludni, ezért most igazán csupasznak érezte magát, ahogy a fürdőszobájába slattyogott a bátyja után, és a mosdó fölé állt. Igazából nem lett volna oka szégyenkezni, nem tartotta magát csúnyának… csak valahogy valami kisebbségi komplexusa támadt, amikor rájött, hogy mennyivel vékonyabb, mint például Thor, vagy az asgardi férfiak javarésze. Nem akarta sosem szóvá tenni, és nem is jegyezte meg neki senki, de maradt benne valami tartózkodás, és ritkán vetkőzött le mások előtt.

Thor vidáman fröcskölte az arcát hideg vízzel, de több ment mellé, mint a kívánt helyre, amitől aztán csurom víz lett a hatalmas, szőke lobonca, és Loki tükrére is ráfért egy törölgetés. Ő csak a fejét csóválta, és büszkén kihúzott háttal, komótosan állt neki a mosakodásnak. Példát mutatni sosem késő, bár Loki ennek ellenére kételkedett abban, hogy Thor bármit is képes volna megtanulni. A fivére sajátos etikettel rendelkezett, és ha valaki megrótta érte, csupán nevetett.

Egy ázott Thorral maga mellett, Loki igazán kulturáltnak és felnőttnek érezte magát, főleg, ahogy a vízpettyes tükörben megnézte magukat egymás mellett. Való igaz volt, hogy Thor jóval robosztusabb testtel rendelkezett, magasabb is volt, napsütötte bőre élesen elütött Loki sápadtságától… de összességében sokkal vadabb képet festett magáról, mint ő. Neki még a haja sem kócolódott össze annyira az éjjel.

A kedvenc tőrével távolította el az állán sorakozó, fekete borostákat. Nem állt jól neki sem a bajusz, sem a szakáll, soha nem hagyta meg magán, ellentétben Thorral, aki inkább csak formára igazította az arcszőrét. Loki a munka közben többször is felé lesett, aztán bosszúsan szisszentett, a testvére meg fojtottan kuncogott. Thor észrevette az ő akkurátus munkáját, és úgy döntött, leutánozza: gőgös arcot vágva, eltúlzott csuklómozdulatokkal alakította a szakállát, úgy igyekezve, hogy minél jobban hajazzon a tevékenysége Lokiéra.

 - Mamlasz – morogta Loki, és lefitymálóan kinyújtotta a nyelvét a bátyja felé. Az persze csak nevetett.

Miután minden szükségeset elvégzett a fürdőben, magára hagyta a fivérét, hogy ruhát keressen magának, és közben rájött, hogy rég volt ilyen vidám reggele, pedig semmi különös dolog nem történt. Csodálkozott is egy kicsit: ritkán fordult elő, hogy Thor társasága csak örömet hozott volna Loki számára. Talán az is tehetett róla, hogy amióta a barátaiknak mondhatták Fandralékat, eltávolodtak egymástól, kicsit tartózkodóbbak lettek, na meg a három kalandor oldalán, Thor meggondolatlanságával, mindig valami veszélyes helyzetbe keveredtek, amit általában neki, Lokinak kellett megoldani. Most ezek mind hiányoztak, és Lokinak eszébe jutottak a régi napok, mikor mindketten gyerekek voltak, és csak egymás társaságára számíthattak. Akkor volt ilyen bensőséges és kedves a hangulat közöttük utoljára… és Lokinak kicsit mindig hiányzott.

Ezektől a gondolatoktól elgyengülve kapta magára az öltözékét, és mikor Thor végre kivágtázott a fürdőből, Loki nem habozott, hogy elkapja a testvérét, és magához szorítsa. Thor lendülete alább hagyott, és bár ő a testvére nyakára hajtotta a fejét, ahogy szorosan ölelte, mégis tudta, hogy meglepte a bátyját. Hiszen ezelőtt inkább Thor szokása volt kéretlenül összeszorongatni a többi embert, amikor rájött a nagy szeretetroham. De Lokinak most szüksége volt erre, mert valahogy meg akarta köszönni… nem is tudta, mit. Hogy Thor van, hogy végre gondolt őrá, Lokira, és nem felejtette el… Csak egyszerűen meg akarta ölelni.

 - Én is szeretlek, Loki – hallotta meg Thor kuncogását, ahogy a bátyja karja is felemelkedett, és viszonozta az ölelést. Egymásba kapaszkodva álltak a reggeli narancs-aranyfényben fürdő hálóban, az álomhoz hasonlatos ragyogásban, és Loki félt, hogy ez a pillanat elszökken előle, hogy tényleg csak álom, hiába érezte nagyon valóságosnak a keze alatt Thor meleg testét. Ez biztos nem a valóság. Túl szép lett volna, ha Thor tényleg megérti, hogy Loki mit akart vele közölni ezzel az öleléssel.

 - De miért jutott eszedbe most ez az egész? – hajolt el végül Loki, mikor már egyértelművé vált, hogy nem álmodik. Egy kicsit megrendült talán, de igyekezett közönyös maradni, és sikerült anélkül belenéznie a nála magasabb Thor kék szemébe anélkül, hogy bárgyún elvigyorodott volna.

 - Hát… - Thor bűnbánónak tűnt, ahogy átkarolta Loki vállát, és az ajtó felé lépkedett vele. – Tegnap este olyan szomorúnak tűntél vacsora alatt, és… Igazából egész éjjel csak forgolódtam. Át akartam jönni, hogy beszéljek veled, de nem volt merszem, nem akartalak feldühíteni azzal, hogy felébresztelek. És akkor csak eszembe jutott, hogy az utóbbi években elhanyagoltalak. Szégyellem magam miatta. Ha megbántottalak, akkor bocsáss meg, nem akartam.

A folyosókra is bevilágított a Nap, de még üresen, hűvösen kongtak, a palota népe lassabban ébredezett, mint ők ketten. Loki nem bánta különösebben. A karját Thor derekára fonta, és elégedetlenül sóhajtott.

 - Te ostoba – ciccegett, mire Thor meglepve fordult felé. – Ha nem lennének tőled megszokottak az ilyen érzelmi kitörések, most aggódnék, de tudom, hogy csak egy szeretetéhes mamlasz vagy. Nem bántottál meg, és ez az élet rendje. Nem csak mi ketten létezünk a világokban, hogy ne foglalkozhass mással.

Loki egy kicsit ferdített az igazságon, mert… Valahogy, mikor Thor jött ezzel a szomorú kiskutya-nézéssel, nem akaródzott neki odavetni, hogy igaza van. Loki nem akarta, hogy a bátyja rosszul érezze magát amiatt, ami történt, mert igazából tényleg nem történt semmi. És egyébként is, ha Loki annyira haragudott volna, ettől a ma reggeli gesztustól egészen biztosan elszállt volna a haragja.

Thor arca azonnal felvidult, és mindjárt lendületesebben lépkedett, hogy Loki győzte tartani vele az iramot. Mire leértek az étkezőbe, ő már teljesen kifulladt, és a korábbi megrendültség és túlcsorduló szeretet-érzet eltűnt; bosszúsan zihált a fivére keze alatt, az meg csak nevetett rajta, amikor méltatlankodni kezdett. Loki meg tudta volna fojtani egy kanál vízben, és csak azért nem tette, mert Thor engesztelésül egy frissen sült zsemlét nyomott a szájába… nem lett volna esztétikus így nekifogni a gyilkossági kísérletnek, aztán, mire Loki végre leharapott egy darabot a zsömléből, Thor már el is indult kifelé, jól megrakodva étellel, amit aztán megehetnek odakint. Loki végül mindössze sóhajtott, és sietősen követte a testvérét az istállók felé. Ha nem is egy szerelmes… de végre kettesben lehet valakivel ezen a reggelen. 

Következő

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés