13. nap

Fagylaltevés

Loki meglepve pislogott az orra elé tartott fagylaltgombócra, majd fel a vigyorgó bátyjára.

 - Ez mi? – vette át óvatosan a kelyhet, és félretette a könyvét. Thor csak nevetett, lehuppant mellé, a fa törzsének dőlt, mint ő, és nekilátott, hogy megegye a saját, meglehetősen szerény adagját.

 - Nem látod? Fagyi.

Loki a szemét forgatta.

 - Jó, de miért kaptam? – Közben bizonytalanul szemlélte a fagyott-olvadt gömböcöt. Fehér volt, és az illata alapján citromos. – Te sosem hozol nekem nassolni valót, csak ha akarsz tőlem valamit. Amúgy mindig befalod az én részemet is.

 - Olyan kegyetlen vagy – ciccegett Thor, Loki meg csak vállat vont, majd válasz helyett belekóstolt a fagylaltjába. Kicsit savanyúnak találta, de azért örült neki, nagy volt a meleg idekint, még a fa árnyékában is. Loki már rég kikötözte az ingjét, és gondolkodott, ne vegye-e le inkább. – Na jó… igazából beszélgetni szerettem volna.

 - Miről? – Loki gyomra görcsbe rándult, és azonnal eszébe jutott néhány kényes téma. Például, az a múltkori incidens azzal a lovászfiúval. Igaz, Thor semmit nem láthatott, túl későn érkezett ahhoz, de annyira ostoba ő sem volt, hogy ne vegye észre Loki kipirult arcát, meg kócos haját. És azok a rajtakapott pillanatok harc közben is, ahogy ő a többi fiút bámulta, és Thor így könnyen legyőzte… Szóval Lokinak volt tippje.

 - Hát csak úgy – mormogta a fagylaltjába Thor, és a vörös képe láttán Loki inkább nem állt neki a részletekért faggatni. – Nekünk… sose volt titkunk egymás előtt, igaz, öcsém?

Loki szaporán nyalogatta a gombócát, és elrévedt a lábuk előtt elterülő mező felé. Nos, azért ebben volt egy kis csalás. Ő mindig rábólintott, ha szóba került ilyesmi közöttük, ennek ellenére akadt néhány téma, amiről mélyen hallgatott mindenki előtt. Főleg azóta, hogy kamaszodni kezdett. Persze, azzal nyugtatta magát, hogy ez normális, de azért… egy kicsit feszélyezte az egész.

 - Igaz.

 - És bármit tudjunk meg a másikról… akkor is szeretni fogjuk egymást – szögezte le Thor, és láthatóan belelendült a szövegelésbe, ugyanakkor Lokinak feltűnt, hogy a fivére elfeledkezett a fagyijáról, és az lassan lefolyt a tölcsérből. Thor észre sem vette, lázas hévvel mutogatott közben.

 - Gondolom – motyogta Loki válaszul, és nem tudta, ez tényleg azt jelenti-e, hogy Thor nemcsak, hogy látta őt, és tudta, hogy min megy keresztül, de el is fogadta. Olyan furcsa lett volna egy efféle, utalásszerű közlés a másiktól, hogy Loki gyanította, valamit félreért. Thor mindig bántón őszinte volt, mert természeténél fogva nem tudott gondolkodni, ezért ha volt véleménye, kimondta, tekintet nélkül arra, meg kellene-e válogatnia a szavait, mert bántó-e, vagy sem.

 - Akkor… az jó – bólintott rá a bátyja, aztán viszont elnémult, és szaporán pislogott felé. Az arcát fürkészte, és Loki érezte, hogy kimelegszik a bőre ettől a vizslatástól. Inkább elfordult, és a szájához emelte a citromos gombócot, mert az is kezdett vészesen csepegni.

Meghökkenve pislogott Thorra, amikor az szintén az ő fagyijához hajolt. Az orruk és a homlokuk összekoccant a gombóc felett, az ajkuk egymáshoz ért, és Loki levegőt venni is elfelejtett. Thor csak bámult rá, csillogó, kék szemekkel, és ahelyett, hogy békén hagyta volna az ő fagyiját, folytatta a nyalogatását, fel sem fogva, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a szájuk. Merthogy Loki megdermedt, mintha a citrom magához ragasztotta volna a nyelvét.

Valahol talán számított arra, ami következik, és szaporán vert a szíve a helyzet furcsaságától. Amikor Thor nyelve a fagylalt helyett az ő nyelvét kereste meg, és szopogatta, közben pedig érezte a fivére szuszogását, akkor neki furcsán remegni kezdett mindene, és végre sikerült hátrébb hajolnia. Nagyon, nagyon nehéznek tűnt a kobakja, mintha fejbe vágta volna a kánikula.

 - Thor… mit csinálsz?

 - Fagyit eszem – felelt a bátyja, és Loki őszintén megdöbbent. Nem gondolta volna, hogy Thor, miután ő visszakozott, képes ott folytatni, ahol abbahagyták. Márpedig a testvére egyszerűen a szájára hajolt, és megcsókolta. Nem igazi csók volt, inkább a korábbihoz hasonló nyalogatás, és Loki zavarodottan, pihegve fogadta a különös gesztust. Nem tudta, mitévő legyen. – Az enyém… elolvadt. Neked még van, és finomabb.

Érthető… Csak egy baj volt ezzel.

 - A számban nincs is fagyi – motyogta tompán, de hamar rájött, hogy hiba volt, mert amint kinyitotta a száját, Thor lecsapott rá, és ezúttal már… rendesen csókolta meg. Loki érezte, ahogy kifordul a kezéből a tölcsér, és öntudatlanul kapott a bátyja nyaka felé.

 - Akkor is… finomabb.

Thor morgása, az egyre hevesebb, durvább csókja, ahogy megharapdálta Loki száját – ezek olyanok voltak, mint valami groteszk álom elemei. Groteszk, forró, izgató álom. Loki most már nem Thor, mint inkább a saját reakcióitól ijedt meg, és nem tudta volna megmondani, mikor döntötték hátra a fűbe, vagy hova lett Thor kelyhe, vagy miért engedte, hogy a fivére fagylalttól ragadós ujjai a meztelen bőrét érintsék. Egyáltalán, hova lett a felsője?

Loki levegő után kapkodva tette a kezét Thor vállára, de mindene tüzelt, és nem tudta letagadni, hogy felizgult ettől. Mélyeket nyeldekelt a meleg levegőből, és a feje felett ingadozó, zöld ágakra bámult, meg a szikrázó kék égre. El kell tolnia Thort, nem engedheti, hogy az csókolgassa a nyakát, a mellkasát, hogy megszívja a mellbimbóját, még akkor sem, ha ettől kíméletlenül pulzált fel az öle, és kőkeménnyé vált a férfiassága.

 - Thor – nyüszítette, és vonaglott a bátyja alatt, aki cuppogva nyaldosta, egyre lejjebb és lejjebb, és Loki elborult gondolatai között felbukkant, hogy talán… És mikor a testvére lerántotta róla a szűkké vált nadrágot, Loki, ahelyett, hogy tiltakozva felkiáltott volna, miszerint bármi megláthatja őket, és különben is, testvérek… megszégyenülten lökte fel magát Thor felé, és a hajába markolva próbálta kifejezni, mire vágyik.

Ám Thor nem vette őt a szájába. Váratlanul feltámaszkodott, és visszakönyökölt Loki fejéhez. Egymás szemébe néztek, és Lokiban tudatosult a helyzetük, amitől elvörösödött; valahogy túl intim volt ez a pillanat, és nem gondolta volna, hogy egyszer a bátyjával is megosztja – hogy megoszthatja. Mert hát… gondolt már rá. A fivére állt hozzá a legközelebb, mindig is így volt, mindig is együtt voltak, és tényleg kevés titkuk volt egymás előtt. De amikor Loki vágyni kezdett rá úgy, ahogy egy férfi egy nőre szokott, valamiért azt hitte, ez már beteges és túlzó, és inkább azt szerette volna hinni, hogy bárki más is megteszi helyette.

Végül is, megtette. Voltak páran… ám most valahogy egy sem jutott eszébe. Nem is érdekelte igazából: Thor csókja minden más gondolatot és kétséget kiűzött a fejéből. Aztán a másik egyszerűen leeresztette a csípőjét Loki szétnyíló combjai közé, és egymáshoz préselte magukat. Loki hátrafeszült a rajta átcikázó remegéstől, amit a sajátjának nyomódó, vastag pénisz okozott. Thor nem vette le a nadrágját, ennek ellenére igen élénken átütött az anyagon a kívánalma.

 - Bocsáss meg – morogta a szájába Thor, és Loki lüktető fejjel ringatózott, hogy mozgásra ösztönözze őt, mert nem bírta már ki másképp a testét feszítő vágyat. – Nem vagyok a szavak embere. Nem így akartam elmondani… de nem tudom… nem tudom másképp.

Loki nyöszörögve ejtette a fűbe a fejét, és nem erőlködött, hogy értelmet keressen ezekben a szavakban. Hihetetlen módon akarta, hogy Thor a magáévá tegye, vagy akár csak azt, hogy végre még jobban hozzá simuljon, mert ez a nyomás és ez a kevés mozgás cseppet sem enyhített a kínjain. Akármi is lesz később, akármi is volt az oka, csak ezt akarta, és ha utána majd kellemetlenül érzi magát, hát úgy fogja.

Thor viszont újra csak csókokkal halmozta el, és ő sírni tudott volna ettől. Akkor vesztette el a türelmét igazán, amikor a bátyja finoman megcirógatta az oldalát – extraérzékeny volt a bőr azon a részen, és Loki tudta, hogy itt vége. Minden erejét bevetette, hogy lelökje magáról Thort, és talán a meglepetés segített neki, hogy sikerrel járt. Leterítette a bátyját, és gyorsan a csípőjére ült, hogy az ne menekülhessen, majd letépkedte róla a zavaró ruhadarabokat.

Volt már tapasztalata, most mégis esetlennek érezte magát; ahogy az alatta fekvő, pucér, izmos testre pillantott, Thorra, aki pirulva nézett fel rá, beindult a nyáltermelése, és hiába nyeldekelt, nem tudta nem akarni, hogy megkóstolhassa a másik bronzos bőrét. Fölé hajolt, és végigcsókolta, hasonlóképpen, ahogy Thor őt, és közben nyögdécselve fogta vissza magát, hogy ne nyúljon a merevedéséhez, mert egy érintéstől képes lett volna elmenni, érezte a görcsös szorítást az alhasában, de nem akart túl korán elsülni.

Ésszerűnek tűnt a szájába venni Thort, pedig a fivére férfiassága meglehetősen vastag és hosszú volt, csak másodszori nekifutásra tudta őt teljesen lenyelni, de nem akart szemérmeskedni. Erre vágyott, intenzív és letaglózó élményre, és ezt akarta adni Thornak. És az előbbi fagyi semmi volt ahhoz képest, amit most nyalogathatott, valahányszor kihúzta az ajkai közül a bátyja péniszét. Körbenyalta a makkját, leszopogatta a kicsurranó, fehér nedvet, ami édes és sós volt egyszerre, és aztán meghallotta a partnere hörgéseit.

Thor a füvet markolászta, hátraszegett fejjel vergődött előtte. Lokiban erős diadalérzet, vagy valami ahhoz hasonló, vággyal kevert öröm áradt el, hogy képes volt erre. Már nagyon rég nem terítette le Thort a harcban, és hihetetlenül izgató volt látni, hogy elég egy pár ügyes fogás, és a nagy és erős bátyja kocsonyává redukálódva nyöszörög alatta.

Loki majdnem ráharapott a szájába csúszó férfiasságra, de végül csak megszorította azt. Thor kiáltását viszont nem nagyon hallotta: sípolt a füle a rajta átvágó orgazmustól, és minden porcikája vadul reszketett. A merevedése megrándult, és többször is forrón csurrant ki belőle a gyönyörnedve, Loki megvonaglott az érzéstől, és Thorral a szájában nyüszített tőle. Magához nyúlt, és pár rántással megszabadult az utolsó cseppektől is, ezzel együtt az ölét uraló, görcsös szorítástól. A lüktetés nem múlt el azonnal, de kellemesen elernyesztette.

Aztán folytatta Thor szopogatását. Nem akarta felhívni a figyelmet a saját élvezetére, kicsit zavarba jött, hogy nem bírta visszatartani, mert nem így képzelte el a végét, de most nem törődött ezzel, inkább minden figyelmével a bátyja közelgő extázisára koncentrált. Látszott a fivérén, hogy már nincs sok neki, és akkor szakadt el a cérna nála, amikor Loki marokra fogta a heréit, megszorította, és közben újra tövig a torkába fogadta a férfiasságát. Feszítette őt, de édes kellemetlenség volt, hát még akkor, mikor érezte, hogy a nyelőcsövébe valami forró dolog lövell, és Thor minden ízében megdermedve, az ő nevét kiáltja a fülledt levegőbe.

Loki izzadtan, kicsit kaparó torokkal húzódott távolabb a testvérétől, aztán gyorsan a ruhái után nézett. Remegő ujjakkal kapkodta őket magára, aztán a még mindig kinyúlva fekvő Thorra is rádobta a sajátjait.

A könyve mellett nem messze ott árválkodott a fagylalt, teljesen szétfolyva a zöld fűcsomók között. A bátyjáét hirtelen nem látta, de nem annyira érdekelte… a szextől kifulladtan, zsibongó fáradtsággal rogyott a fatörzsnek, ahol korábban is pihent, és nem tudta, mi legyen a következő lépés. Kezdjen rögtön magyarázkodni, vagy inkább követelje azt a testvérétől? Egyikük sem cselekedett valami okosan, sőt, az egész szokatlan, váratlan és bűnös volt. Loki persze nem tudta, mit szólnának az emberek, ha kiderülne, de… sejtette, hogy semmi jót. Mégsem igazán bűntudata támadt, csak furcsa zavara, az is Thor miatt. Mert a fivére rájött, hogy a férfiakhoz vonzódik, és ezen felül még őhozzá is.

Thor feltápászkodott. Lassan mozgott, álmosnak tűnt, de amikor körbenézett, és a kék tekintetet Lokiéra talált, a fiú elmosolyodott. Loki nem éppen erre számított.

 - Most… mi van közöttünk? – kérdezte aztán, megtörve a csendet, mert Thor bizony nem akart belevágni, sőt, olyan nyugodtan öltözött fel, mintha csak egy átlagos fél órát töltött volna el a testvérével.

 - Hát… azt hittem, ebből megérted – pillantott fel rá a bátyja, és csak most jött először zavarba. Összeráncolta a homlokát, ami még csillogott kicsit a verejtéktől, és amire odatapadt néhány nedves, szőke hajtincs, de közben piros lett az arca. – Mondtam, hogy nem igazán tudom megfogalmazni. Az ilyenekben te vagy a mester.

Loki szaporán pislogott; ritka eset volt, hogy Thor bókolt neki. Amíg ezen a gondolaton rágódott, a bátyja újra mellé telepedett, és a közelségétől Loki összerándult.

 - Ugye tudod, hogy ez kicsit sem természetes? – kérdezte idegesebb hangon. Thor kelletlenül elhúzta a száját, és maga elé pillantott.

 - Sejtettem – morogta hozzá halkan. Loki meg se lepődött.

 - Csak sejtetted? És akkor szerinted… nekem most mit kéne tennem? Vagy kettőnknek? Ezt senki nem fogja elnézni nekünk, hiába vagy te a trónörökös.

 - Te is az vagy – vágta rá Thor bátrabban, keményebben, és megingathatatlanul nézett fel rá, amitől Lokiban megint megrándult valami. Jólesett neki, amit Thor mondott, még ha nem is volt igaz. – Mindketten Odin fiai vagyunk. Ha egy kicsit is tisztelnek minket, akkor elfogadják. Nem?

Loki kételkedett ebben, de egy fontosabb kérdésre még azért választ várt.

 - De te ezt akarod?

Újra szaporán vert a szíve, és nem értette a saját idegességét. Thor viszont mintha éppen ellenkezőleg, megnyugodott volna, mert ismét elmosolyodott, fölényesen, magabiztosan.

 - Szeretlek – jelentette ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. – A testvérem vagy, szeretlek, és szükségem van rád. Ez elég, nem?

„Még hogy nem a szavak embere.” – gondolta Loki magában. „Thor még saját magát sem ismeri.” Mindenesetre kellőn zavarba hozta őt ezzel az őszinte kinyilatkoztatással, és egy pillanatra elhallgattak mindketten. Lokit idegesíteni kezdte a testére tapadó izzadtság, habár az ok, amiért korábban verejtékezett, továbbra sem töltötte el undorral, csak kellemes bizsergéssel. Erre mit feleljen? Persze, a lapjait már kiteregette. A vágya nyilvánvalóvá vált, annak ellenére, hogy örökre titkolni akarta. Hagyjon fel hát a színleléssel, vagy játssza el, hogy ez ennyi volt, és vessen véget neki?

Nem tudta, melyik lenne a könnyebb, vagy a helyesebb. Az eszére hallgatva, befejezte volna, hiszen ezzel magukra haragíthatták volna egész Asgardot. Azonban már rég tudta, hogy valami megváltozott benne Thor felé, és most először igazán beleélte magát, milyen lenne, ha ezentúl nem kellene elfojtania az érzéseit.

Loki rájött, hogy Thor a válaszára vár. Neki kellett döntenie; a fivére az ő kezébe helyezte a helyzetük sorsát, és ő tudta, hogy ez most nagyon fontos. Mégis… a válasz egyszerűnek tűnt. Talán meg fogják bánni. Talán idővel kellemetlenné válik. De most…

 - De akkor el kell titkolnunk. Nem kockáztathatjuk meg, hogy az apánk kitagadjon minket. Így is akarod?

Thor felvonta a szemöldökét, és dorgálóan nézett rá, majd a fejét csóválta, és egyszerűen Lokihoz hajolt egy csókra. Váratlanul érte őt, de nagyon jó volt, még ha csak egy pillanatig is tartott, és nem volt olyan szenvedélyes, mint a korábbi csókok.

 - Most mondtam. Szükségem van rád. A többi engem nem érdekel. Még ha atyánk ki is tagad, az sem érdekel.

Így aztán… Loki beleegyezett. Thor elégedettnek tűnt, és azonnal felhúzta, hogy visszavezesse őt a palotába. Azonban most egészen Loki szobájáig felkísérte, ő is belépett az öccse birodalmába, és az ajtó zárja halkan kattant mögöttük.

Következő

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés