12. nap

Petting

Loki idegesen igazgatta a gallérját és a köpenyét, miközben a Stark-családra vártak. Nem tudott olyan unott lenni, mint a jobbján pózoló Thor, aki már gőgösen megjegyezte, hogy a vendéglátóik igyekezhetnének, amire az apjuknak persze csak annyi volt a válasza, hogy legyen türelemmel.

Loki életében először járt Midgardon, és a többiekkel ellentétben, kicsit izgult, hogy nem fog-e semmi ostobaságot csinálni. Főleg, hogy a bátyja is vele volt. Amikor Thor elkísérte valahová, mindig történt egy szerencsétlen baleset, bajba keveredtek, amiből aztán az apjuk nem győzte őket kirángatni… Érdekes módon, ha külön utakon jártak, egyikük sem került ilyen helyzetbe, csak ha együtt voltak, így Loki nem hibáztatta a fivérét, de most… Legalább ha Odin nem nevette volna ki őt, mikor indulás előtt megosztotta vele ezeket a gondolatokat… Loki nyugodtabb lett volna egy fokkal.

Nem emlékezett már pontosan, mi miatt akart az apjuk üzletelni a midgardi Stark-családdal; annyit tudott, hogy a Starkok roppant gazdagok, és híresek voltak a kutatásaikról. Nos, Loki csak fél füllel figyelt Odin szavaira, amikor vázolta az idejövetelük célját, mivel Thor és ő az asztal alatt vívtak vérre menő csatát a villáikkal. Szerencsére a családi vacsorák elég népesek voltak ahhoz, hogy atyjuknak ne tűnjön fel a felettébb gyerekes viselkedésük.

Most már átkozta magát, hogy nem figyelt. Ha véletlenül valaki megszólítja, a véleményét kérdezi, mit fog kinyögni? Azt sem tudta, kik ezek a halandók, akikhez érkeztek. Loki felpislogott az előttük elterülő kerítésre. Kovácsoltvas volt, és kétszer olyan magasra nyúlt, mint ők. Mögötte hatalmas park terült el, gondozott, smaragdzöld füvű kerttel, egy részen a szivárvány minden színében tündöklő virágokkal, odébb falugassal, és tán még szökőkutat vagy medencét is találhattak volna a hátsó kertben, ha oda sétáltak volna.

A ház maga sok méterrel odébb, a park közepén nyújtózott. Krémszínű falaival, oszlopos verandájával és vörös cserepeivel korántsem volt olyan impozáns, mint Lokiék palotája odahaza, Asgardban, de ízléses és kellemes külsejű viskó volt, a Földön mindenképpen előkelőnek számíthatott. Az egyetlen baj az volt vele, hogy a benne lakók még mindig nem vették észre, hogy a vendégeik megérkeztek, pedig Odin már csengetett a kapu oszlopára szerelt kis ketyerével. Egy egyszerű fémdoboz volt, gombokkal meg egy kis ablakocskával, illetve egy recés, kerek felülettel. Loki sosem látott még ilyen szerkezetet. Talán nem is arra volt való, amire az apja használni akarta? Mit tudhatta Odin, hogy az egy csengő, hiszen nem is volt csengő formája!

De aztán az a doboz ciripelni kezdett. Mielőtt Loki megrezzent volna ettől, a kapu csattant, és lassan, önmagától nyílni kezdett. Meglepve nézett előre, és Thor is döbbentnek tűnt, az apjuk viszont elégedetten masírozott előre a murvás úton, mintha mi sem történt volna. Loki és Thor vetettek egymásra egy pillantást, és gyorsan követték őt.

Mire odaértek a ház előtti udvarra, Loki már leizzadt a sokrétegnyi, királyi ruha és palást alatt (Asgardban sosem volt ekkora hőség, és most még a páncélzatukat is felhúzták, hogy kellően elegánsak legyenek), és szaporán szuszogva állt meg újfent a rokonai mellett.

Edward Stark őszülő, középkorú férfiú volt, dús bajusszal az orra alatt, amit egyenesre nyílt az ajka felett. Öltönyt viselt, sokkal vékonyabb ruházatot, mint amilyet ők, mégis sugárzott róla a gazdagság, azonban a mosolya kedvesnek hatott. A kezét nyújtotta Odin felé.

 - Kérem, bocsássanak meg a várakoztatásért – szólt a férfi őszinte sajnálatot tükröző hangon, miközben kezet rázott Mindenek Atyjával. – A fiamnak okozott némi problémát az ébredés, pedig kértem tőle, hogy ne maradjon fent sokáig az éjjel. A fiam, Tony.

Oldalra mutatott, és Lokinak csak most tűnt fel az apja árnyékában álló alak. Ezt követően azonban annyira meghökkent, hogy nem is tudta róla elszakítani a tekintetét. Tony Stark az apjával ellentétben nem volt elegáns. Egy kék, durva anyagú, kopott nadrágot, és egy gyűrött, feszülő rövid ujjút viselt, amit nem igazított el magán rendesen. Sötétbarna haja összevissza állt, a fésülködés tán nem tartozott a kedvencei közé, és a borotválkozásról is elfeledkezett. Thorral ellentétben Tonynak erős, egyöntetű borostája volt, és apró, de jól látható bajsza, mint az apjának. Loki sejtette, hogy a bátyja ennek majd nem örül: Thornak épp csak pár szál, szőke szőr nőtt az állkapcsán, amire igazából büszke volt, le sem vágta soha, de mivel máshol még nem burjánzott el rajta a szakáll, kicsit nevetségessé tette magát ezzel.

Ahogy oldalra sandított, láthatta, hogy Thor tényleg sötéten méregeti Tonyt. Loki sem tudta nem őt nézni, újra felé fordult, aztán egy pillanatra a tüdejébe szorult a levegő. A halandó fiúnak a hajához hasonló árnyalatú, mégis intenzív ragyogású szeme volt, és ahogy Loki ránézett, Tony azonnal viszonozta a pillantását. Egymásra meredtek, és neki megrándult valami a hasában. Egészen kimelegedett, gyorsan megigazította a ruhája gallérját… Nagyon erősen tűzött a nap.

Tony ásított, aztán végigmérte őt és Thort is, miközben a szüleik lassan leindultak a ház felé. Loki egy pillanatig eltöprengett, megtörtént-e már vele hasonló, hogy délig szundított volna, de nem jutott eszébe ilyen eset, és el sem tudta képzelni, hogy a Stark-fiú hogyan csinálta.

 - Gyere, Loki, ne maradjunk le.

Thor szólt hátra neki, és Loki egy pillanatra felé pislogott. A bátyja az apjuk után sietett, tartotta vele a lépést, míg ő valóban lemaradt, holott ezt észre sem vette… Most már Tony oldalán sétált, és ahogy rájött, hogy gyakorlatilag kettesben maradtak, egészen zavarba jött. Azonban a milliárdos-csemete nem osztozott ezen az érzelmen, lazán lépkedett mellette; nem szólt hozzá, csak ment előre. Aztán, amikor Thor már hallótávolságon kívül ért tőlük, megtörte a csendet.

 - Hallod… engem nem nagyon érdekel ez az üzletesdi – jegyezte meg rekedten, mintha még mindig az álmossággal küzdene, és Loki újra rápillantott. Meg kellett hagyni, Stark jóképű volt, és az enyhén felemelt állából meg a mozdulataiból látszott, hogy pontosan tisztában van ezzel. Fölényesen rámosolygott Lokira, akinek erre megint rándult egyet a gyomra. – Inkább menjük hátra, körbevezetlek a kertben.

Tony újra végigmérte őt, de most sokkal lassabban, mint az imént, és ha ez nem lett volna elég zavarba ejtő Loki számára, még valami furcsa fény is megcsillant a szemében, ami után a mosolya is megváltozott… valahogy olyan… Loki inkább nem is kezdte elemezni, csak sután bólintott. Ha őszinte akart lenni, őt sem izgatta ez a tárgyalás. Az apja csak azért hozta magával Thort meg őt, hogy járjanak végre egyszer Midgardon is.

 - A bátyád mindig ilyen mogorva, vagy csak bal lábbal kelt fel? – kérdezte aztán a Stark-fiú, mikor Loki nem mondott semmit. Nem volt kínos a csend, de őt mégis zavarta, hogy nem jut eszébe érdemleges téma. Ha legalább tudta volna, van-e valami közös szenvedélye ezzel a halandóval…

 - Nem nagyon van türelme várni – felelt aztán Loki, és örült, mikor a ház árnyékába értek. A milliárdos-csemete a falugas felé irányította, ahonnan kellemes erdőszag áradt, sokkal jobban esett Lokinak, mint a virágok édes, tömény aromája. Egyébiránt igaza lehetett a szökőkúttal kapcsolatban is: valahonnan vízcsobogás csilingelése szűrődött feléjük. Loki egy kicsit szomjas lett, ahogy hallotta, és még jobban zavarta a sok ruha. – És miattad várnia kellett.

 - Á, vágom – nevetett gúnyosan Stark, és Loki nem tudta, erre mit feleljen. Nem volt tisztában a midgardi szlengekkel, de remélte, hogy a másik nem éppen Thor megütésére gondolt. – Hát bocs. Majd kiengesztelem. Van egy-két csaj, akit ismerek, és szeretik az olyan pasasokat, mint a testvéred. Biztos örülni fog nekik. Vagy van valakije?

 - Hát, nem tudok róla – vonta össze a szemöldökét Loki. Nem akarta mutatni, de egy kicsit idegessé tette a téma, és az is, hogy Stark, ahogy a lugas ösvényére értek, közelebb húzódott hozzá. Mintha dupla olyan hőt árasztott volna, mint a Nap, és Loki keze megrándult, ahogy Tony ujjai menet közben az övéihez értek ebben a közelségben. Pedig úgy tűnt, a halandó fiúnak fel se tűnik az egész.

 - Majd megadom neki a számukat – bólintott eltökélten Tony, Loki mégis úgy érezte, hogy csak azért beszélnek erről, hogy valamivel elüssék az időt, és ismét eszébe jutott a saját félelme, hogy majd nem tud elég érdekes vagy szellemes témával előállni. Nem volt miről diskurálniuk.

A vízcsobogás egyre erősebbé vált, és Loki hamarosan meglátta az okát: egy nem túl nagy medencét, a közepén egy robosztus férfi szobrával. Meztelen volt, izmos, és egy korsót tartott a kezében, abból folyt a víz a talapzata körül elterülő tavacskába, ami vadul fodrozódott a csobogó sugár körül. A lombok zöldes-arany árnyéka, a hűvösebb levegő, és a szökőkút nyugalmat kellett volna, hogy adjanak Lokinak, ő mégis egyre feszültebbnek érezte magát. Nem is akart hát leülni a nem messzi, cirádás karfájú padra, amerre Tony mutatott, helyette a medence szélének támaszkodott, és a vízbe lógatta az ujjait.

 - Ennyi hacukát! – állt akkor mellé Tony, és felvette azt a pózt, amit ő, csak vele szemben. Loki rásandított: a fiú az ő aranypáncélját nézte rosszallóan, ám vigyorogva. – Nem sülsz meg alatta?

 - De, egy kicsit melegem van – vallotta be Loki, és még enyhén is fogalmazott.

 - Akkor csak dobd le ezeket – bökte meg lefitymálóan a fémeket Tony, és széttárta a karját. – Minek ide ilyen parádé? Én se nyaltam ki magam.

 - Így diktálta az illem – jegyezte meg ő, noha nem azért, hogy megrója a másikat, sokkal inkább magyarázkodott. Azonban örült, hogy kapott engedélyt levenni magáról ezeket a kiegészítőket, habár kicsit szégyellte, hogy a sisakja alatt annyira lelapult a haja. Érezte, hogy csupa víz a feje, ahogy megszabadult a szarvas fejfedőtől. Aztán meg eszébe jutott a korántsem szalonképes Stark-csemete, és rájött, hogy felesleges aggódni.

Sokkal jobban érezte magát, amikor már csak egy ing és a nadrágja volt rajta. Ha nem érezte volna túl etikátlannak, a csizmáját is ledobta volna, de azt már nem merte. Így is megkönnyebbült, és szépen összehajtogatta a levetett holmijait, amit félretett a padra. Stark karba tett kézzel, de elégedett vigyorral figyelte, ahogy Loki visszasétált mellé, és újra a medencéhez dőlt.

 - Elég vékony vagy – jegyezte meg a fiú, és Loki nem tudta, hogy ezt most sértésként vagy bókként értelmezze. Akaratlanul nézett a másik testére, és azonnal feltűnt neki, hogy a zömök, nála egy kicsivel alacsonyabb fiú inkább Thorra hajazott, ha nem is volt annyira izompacsirta, de vastagabb tagokkal rendelkezett, mint ő. Ha nem zavarta volna így is kellőképpen a saját alakja… - Kicsit lányosan vékony. De jól áll.

Loki bizonytalanul nevetett, és remélte, hogy nem lett pipacsvörös az arca.

 - Ha már itt tartunk… - Tony váratlanul ellökte magát a medence kőpárkányától, és Loki elé állt, hogy az ő két oldalán támassza meg a karját. Ezzel azonban olyan közel került hozzá, hogy Loki érezte a lélegzetét az arcán. Azonnal felgyorsult a szívverése, és a korábbi hőség is visszatért, pedig már alig volt rajta ruha. – Neked van barátnőd?

 - Barátnő? Öh… nem, nincs – motyogta Loki, és átkozta magát. Pontosan tudta, ha most hazudott volna, még kikecmereghetett volna ebből a helyzetből, de valahogy nem ment. Megijedt, saját magától, Tonytól, de túl jó volt, hogy most törődjön ezzel.

 - Az jó, mert… - Tony jobbja Loki derekára került, aki megremegett. Aztán a halandó fiú ujjai felkíváncsiskodtak az ő ingje alá, de épp csak csiklandozásként érezte ezt, apró, bizsergető érzésként, mert a milliárdos-csemete közben elégedett vigyorral hajolt hozzá, és a szájára suttogva folytatta a mondandóját. – Eléggé bejössz nekem. És ha neked is bejönnék, és nincs senki, akit ezzel megbánthatunk, akkor miért is ne csinálhatnánk?

Loki most sem tudta, mit jelent, amit Tony mondott. Egyébként is nehezen gondolkodott, és ez a „bejössz-bejönnék” túl bonyolultnak tűnt ebben az állapotban. Azonban a kérdést ennek ellenére megértette, vagy legalábbis félreértette: valamit nagyon szeretett volna csinálni Starkkal, és csak ez számított.

 - Jó. – Ennyit bírt kipréselni magából, aztán valahogy megszállta valami hevesség, mert úgy bukott előre, hogy Tony szája után kapjon, mintha hónapok óta várta volna ezt a pillanatot. Pedig még soha nem is csókolózott.

Loki reszketett, ahogy Stark erős nyelve átvette az irányítást, és ahelyett, hogy megbotránkozott vagy undorodott volna, csak fellüktetett benne a vágy. A férfiassága zavarba ejtő gyorsasággal kezdett növekedni, és Tony túl közel volt, hogy neki esélye legyen elrejteni a hirtelen támadt vonzalmát, azonban a halandó fiú nem szakította meg a csókot: végighúzta a nyelvét Loki fogsorán, a szájpadlásán, majd noszogatni kezdte az ő nyelvét, hogy újra szálljon be a mókába, ne rettenjen vissza. Közben Loki reszkető testét simogatta, most már mindkét kezével az ő ruhája alatt matatott, és Loki nem tudott nem nyöszörögni ettől. Sosem érzett még ilyen borzongást, és sosem érezte még, hogy a puszta vágytól össze akarnának csuklani alatta a lábai.

Hagyta magát leültetni a medence szélére, hagyta, hogy Tony a szétnyíló lábai közé furakodjon, és amikor a fiú elszakadt a szájától, engedelmesen hajtotta a fejét oldalra, hogy a nyakát ajánlja a szája helyett. Égett az arca, de nem akarta, hogy vége legyen, és ahogy Tony csókjainak cuppogását, elfojtott mordulásait, meg a saját szuszogó-nyöszörgő hangját hallotta, csak még erősebb lett a vágy. A nadrág kíméletlenül szorította szaporán pulzáló kívánalmát, és ösztönösen megvonaglott, Tony felé lökte magát, hogy enyhülést találjon.

Soha senki nem nyúlt még a nadrágjába, hogy kíméletlen mozdulatokkal verni kezdje, és Loki felkiáltott meglepetésében. Azonnal követni kezdte a csípőjével a Tony által diktált ritmust, és a forróság és lüktetés a testében fájdalmasan elviselhetetlenné vált. Hátraszegett fejjel nyögött fel, most már minden szégyenérzet nélkül, és tudta, hogy csak pillanatok választják el a végétől, mindjárt robban…

Valami erő elrántotta előle Tonyt, és ahogy a halandó fiú őt támasztó karja eltűnt a derekáról, Loki elvesztette az egyensúlyát, és hátraborult. A hideg víz az orrába és a szájába tolult, és kegyetlenül jegesnek tűnt az ölében is. Szerencsére szinte azonnal a felszínre bukott a feje, amint a medence aljához huppant, és köhögve-prüszkölve ült fel a vízben. Kellett pár perc, míg uralkodni tudott a saját riadalmán, és sikerült kikotorni a nedves, összekócolódott tincseit a szeméből. Aztán viszont, mielőtt megnézhette volna, mi történt, egy marok kirántotta őt a vízből, és a következő percben a földnek ütközött a talpa.

Ösztönösen takarta el magát, és a hidegtől való reszketés ellenére is tűzforró lett az arca a dühtől és a zavartól, ahogy Thor haragos, kék szemébe nézett. Loki gyorsan körbepislantott, és egy kicsit engedett a testét uraló szorítás, amikor rájött, hogy csak a bátyja van itt, és senki más nem látta. A düh viszont erősebb lett, ám mielőtt hangot adhatott volna az érzelmeinek, Stark is összeszedte magát. Eddig a földről igyekezett feltápászkodni, most meg Thor felé lendítette az öklét.

Thort nem nagyon lehetett felülmúlni közelharcban, ezért mikor a fivére megérezte a felé suhanó öklöt, és elkapta Tony kezét, Loki felkiáltott aggodalmában. Nem akarta, hogy a milliárdos-csemete megsérüljön, márpedig Thor állatias vicsorral és üvöltéssel esett neki Starknak.

Egy újabb alak tűnt fel a színen. Loki nem vette észre a közeledtét, csak azt, amikor beugrott Thor és Tony közé, és megállította a bátyja öklét. Megállította! Loki döbbenten meredt az erős, de inkább Tony-alkatú fiatalemberre. Szőke haja rövid volt, jelentéktelen frizurába rendezte, a ruhái pedig egyenruhának tűntek. Valamiféle szolgáló lehetett… ahhoz képest, igen erős volt. Loki nem hitte volna, hogy van olyan ember (halandó vagy asgardi), aki képes lenne akár csak megakadályozni Thort. A fivére láthatóan ugyanezekkel a problémákkal küzdött: annyira meglepte a felbukkanó alak, hogy magától eresztette le a kezét, és engedte el Tonyt, aki már sziszegett fájdalmában.

Thor visszahátrált egy lépést Lokihoz, míg az idegen fiatalember (nem lehetett sokkal idősebb, mint ők) szintúgy hátralökte a védencét.

 - Te mit keresel itt? – dörrent a megsegítőjére Stark; talán azon dühödött fel, hogy a másik taszigálta. – Mondtam, hogy felejtsd el ezt, Rogers.

 - Én vagyok a testőröd – szólt vissza Rogers, de világoskék szemét Thoron tartotta. Loki mégis valami keserűséget vélt felfedezni a hangjában. – Ezt nem fogom elfelejteni, még a te kedvedért sem. Amíg az apád azt mondja, hogy én védelek meg, addig nem küldhetsz el. És te állandóan bajba kevered magad. Mit műveltél már megint? Muszáj minden vendéget letámadnod? Ha másra nem, legalább rám lehetnél figyelemmel. Úgy értem… csak mert ezzel munkát adsz nekem… és aggódnom kell…

A másik megakadt a kirohanásában, és Loki addigra már nem is volt biztos abban, hogy hallani akarja ezt. Eszébe jutottak Tony korábbi szavai, „ ha neked is bejönnék, és nincs senki, akit ezzel megbánthatunk, akkor miért is ne csinálhatnánk”… A fene essen belé. Hazudott neki. Ez az egyszerű halandó hazudott neki!

 - Sajnálom – szólt a vitába Loki, mire a másik kettő elhallgatott. Ő addigra elpakolta magát, és csak a fújtató Thorra nézett. – Nem fordul elő többször. Menjünk, Thor.

Nem kellett kétszer szólnia, noha a fivére csak egy kis késéssel reagált, és még sokáig forgolódott hátra a másik kettő felé. Loki gyorsan lépkedett, és igyekezett lenyugtatni magát. A düh most már nem is a testvére, hanem Tony felé irányult, és érthetetlenül rosszul esett neki ez az egész. Mi is volt ez tulajdonképpen? Majdnem lefeküdt azzal a fiúval, pedig nem is ismerte. Igaz, vonzó volt és rámenős, és jól csókolt…

 - Teljesen elment az eszed, öcsém – hallotta meg Loki Thor morgását, mire önkéntelenül is megtorpant, és megbántottan, alig leplezve az indulatait, nézett fel a bátyjára. Thor egyértelműen haragudott őrá is, és neki erre most nagyon nem volt szüksége.

 - Mit kerestél egyáltalán itt? – támadt Thornak, és jólesett, hogy meglökhette. – Minek kell utánam kajtatni? Maradtál volna apával, és hagytál volna engem!

 - Ő küldött utánad, és még szerencse! Mit akartál vele csinálni? – bődült fel a bátyja, és most ő lökte meg Lokit. Loki megbillent, és ha nem lett volna olyan közel Starkék háza, elesett volna, így csak a falhoz csattant. – Tényleg… megtetted volna azt? Öcsém, hiszen… látod, még csak nem is a te párod!

 - És akkor mi van? – csattant fel Loki, hogy leplezze, igencsak rosszul esett neki ez az odavetett igazság. – Azt csinálok, amit akarok! Ne légy álszent, bátyám! Ki mondta neked, hogy csak szerelemből lehet együtt lenni valakivel?

 - De ő már foglalt – döfött belé újra Thor, észre sem véve, mit okoz ezzel neki. Egyébiránt ez nem is volt olyan meglepő: ahogy Loki tehetetlen, fájó dühvel nézett Thorra, megállapította, hogy azt ritkán látta ilyen elborultnak. A testvére egész feje vörös volt. – És te nem lehetsz ilyen… nem csinálhatod ezt senkivel. És kész! Nem akarom, hogy ránézz másra, főleg nem egy ilyen emberre, akinek csak arra kellesz, hogy kiélje a… vágyait… rajtad.

Loki érzékelte a szituáció kínosságát. Soha ezelőtt nem beszéltek se nőkről, se szexről, valahogy mindig kerülték a témát, pedig nem lehetett azt mondani, hogy túl sok titkuk lett volna egymás előtt. Viszont épp ezért érte őt váratlanul Thor efféle védelmező ösztöne. Az egész annyira furcsa volt, Loki egyszerre ölelte volna meg hálából, ütötte volna agyon dühében, és sírt volna megbántottságában (habár ez utóbbit mindig igyekezett a lehető legtovább odázni, míg el nem múlt az érzés, és jó pár éve nem is került ilyen szégyenletes helyzetbe).

 - Mit érdekel téged, ha használ? – kérdezte végül rekedten, csalódottságtól terhes hangon Loki, és lehajtotta a fejét. Nem akarta beismerni Thornak, hogy igaza volt, és nem így képzelte el azt az alkalmat… - Miért nem akarod, hogy más emberre nézzek?

Amíg az előző csóktól nem különösebben lepődött meg, most teljesen megdermedt a döbbenettől, amikor Thor odahajolt hozzá válasz helyett. Elkerekedett szemmel tűrte, hogy a fivére remegő nyelve végigsimítson a száján, majd befurakodjon rajta. Nem csókolt olyan hevesen és tapasztaltan, mint Tony, Loki gyomra mégis ugyanúgy megrándult, és a teste ugyanúgy megremegett. Mi a fene történik itt?

Alighogy bátortalanul viszonozta a csókot, teljesen figyelmen kívül hagyva az agyában visszhangzó kiáltásokat („a testvérem, ő a testvérem, a FIÚ testévem, mit művelek?”), Thor elhúzódott tőle. Szaporán szuszogtak egymásra, ahogy a bátyja az ő homlokának támasztotta a saját fejét.

 - Hol van… a sisakod, meg a többi?

Nem pont erre számított első kérdésként, és Lokinak eltartott egy ideig, mire ki tudott szakadni az előbbi csók emlékeiből, és a bőre alatt cikázó érzésekből. Vágyni Thorra rettentően nagy bűn lett volna… de úgy tűnt, a testét ez nem érdekli. „Vagy talán csak… csak a kielégítetlenség miatt… az előbb már majdnem elmentem.” – mentegette saját magát. Eszébe jutott Tony, a szenvedélyük, a heves forróság… meg a ruhái.

Miután válaszolt Thornak, az maga ajánlotta, hogy meghozza neki az elhagyott cókmókot. Loki magára maradt a falnál, és remegve simult a hideg köveknek. Nem tudta, mit gondoljon. Eszébe jutott Rogers, meg Tony hazugsága, és még mindig megbántotta, de… de most mi volt ez Thortól? Mióta gondol ilyesmire a testvére vele kapcsolatban? És miért nem volt visszataszító a számára? Már attól is undorodnia kellett volna igazából, hogy a Stark-fiú megcsókolta.

Mire Thor visszatért, Loki egy kicsit megnyugodott. Akárhogy is volt, jobb lesz mindkettőt elfelejteni. Ha hazatérnek, úgysem látja többé Tonyt, Thor pedig talán észhez tér. Lokinak egyikőjükkel sem lehetett volna jövője. Miközben magára húzta a korábban levetett páncélzatot és köpenyt, azon agyalt, hogy ha ezzel ennyire tisztában van, akkor mégis, miért érzi magát ilyen ramatyul? Rá se nézett többé a fivérére, és legközelebb csak akkor emelte fel a fejét, amikor meghallotta az apja hangját. Odin már az udvarban várt rájuk, és szerencsére sikerült elintéznie mindent Stark apjával. Loki egy pillanatig sem akart tovább itt maradni.

Következő

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.