10.-11. nap

Állatfülekkel/Állatjelmezben

Loki nem akarta elhinni, hogy tényleg ebbe a helyzetbe kerültek. Azaz… annyira mégsem lepte meg a dolog… Thortól mást nem lehetett várni. Habár ilyen messzire sosem merészkedett, ilyen veszélyes mókába sosem kergette még őket.

Az áporszarvasok növényevők – ezt bármelyik asgardi megmondta volna egy idegenből jött alaknak. Azonban azzal senki nem dicsekedett volna, hogy az átlagos lovaknál nagyjából háromszor nagyobb, széles agancsú, pikkelyes hátú mamlasz milyen veszedelmes ellenfél is, ha megrémítik, vagy felbosszantják. Általában elég nehéz ezt elérni, mert az áporszarvasok kerülnek minden más élőlényt, ami kicsit is nagyobb, mint egy cinege. Nem is lett volna baj velük.

Azonban ha valaki elhibázza a leölésüket, és a feléjük vetett pöröllyel nem végez vele azonnal, elég nagy az esély, hogy a szarvas megvadul, és sűrű gőzt fújva ront rá a támadóra.

Nos, alapesetben ez is természetes reakció, Lokit nem izgatta volna. Ha éppen az az illető, aki elhibázta a dobást, nem a bátyja lett volna. Egyszerű kirándulásra indultak a barátaikkal, kikapcsolódni, szórakozni egy kicsit, lovagolni a birtokon és azon túl. Aztán miért ne, felkapaszkodtak a hegyekbe, hiába sötétedett már. Thor energiája kifogyhatatlan volt, és a többiek is élvezték a túrát, dacára a lehűlő levegőnek. Loki egy kicsit kezdett éhes lenni, de egyébként ő maga is jól szórakozott.

Aztán meglátták a szarvasokat. Nem volt nagy csorda, azonban Thor azonnal vérszemet kapott. Odahaza elég nagy kincs volt egy áporszarvas-irha, amit így, a tél közeledtével az állat magára öltött. A leghosszabb szőrt a szügyén és a marján viselte ilyenkor, és ha az ember jól dolgozta ki, igazán előkelő kabátot nyerhetett belőle. Nem mellesleg, egy kifejlett áporszarvasból bőséges vacsorát lehetett készíteni, több napi lakodalomra is elég lett volna a húsa.

Így aztán a fivére döntött: levadássza a legnagyobbat, egy véres szemű hímet. Az agancsa olyan terebélyes volt, hogy elbírt volna egy kisebb halászhajót, és csak egy fa tetejéről lett volna biztonságos ránézni is. Thornak persze nem voltak aggályai: egyszerűen kiegyenesedett a bokorban, ahonnan meglesték a csordát, fogta a Mjölnirt, és elhajította. Talán azért vétette el a célt, mert Sif megrémült, és az utolsó pillanatban megrántotta Thor köpenyét, vagy egyszerűen csak nem volt hozzászokva (elvégre, mindössze egy hete birtokolta azt a kalapácsot)… mindenesetre az állat feje helyett az oldalát kapta el.

Remegett alattuk a föld, ahogy a csorda megriadva szétszéledt, és tudták, hogy menniük kell. Azonnal inaltak lefelé a hegyoldalon, ám a mozgásra felfigyelt a szarvas, amelyiket Thor kiszemelte: irtózatos bődüléssel eredt utánuk.

Loki gyorsan haladt, mégis, idővel azt vette észre, hogy az összes barátjuknak a hátát látja, és azok egyre távolodtak tőle, míg a háta mögött erősödött a rengés. Nem vette észre, mikor lassult le, ám képtelen volt túl sokat gyorsítani; egyszerűen nem ment. Először azt hitte, nem érdekes az egész, de amikor meghallotta a fújtatást is a hátában, tudta, hogy itt már nem elég menekülni. Harcolnia kell a bestia ellen… és a barátai sehol nem voltak. Hát sebaj… Thor még ezért nagyot fog kapni. Loki a fogát csikorgatva, levegő után kapkodva torpant meg. Odin hallani fog az ostobaságáról… már ha Loki túléli a következő perceket.

Más választása nem lévén, megperdült, és sebesen járt az agya. Az ösvényen még nem látta az áporszarvast, de a fák között már feltűnt a sziluettje a sötétben, és a fák is sorra dőltek ki, ahogy tányérnyi patáival törtetett előre. Letarolt maga előtt mindent.

Az áporszarvasok féltek mindentől, ami nagyobb volt náluk, vagy hegyes fogakkal rendelkezett, tehát húsevő volt. Bár az agancsuk kiválóan megvédte őket, ha ragadozóval találkoztak, inkább meghátráltak, és elmenekültek. Loki jól emlékezett ezekre a tanokra az apja meséiből, azonban egy kissé kétségbeesett.

Sosem változott még át semmiféle állattá. Tudta, hogy egyszer tanítani fogják neki, hogyan kell, hiszen más dolgok átváltoztatásához már értett, és a mestere szerint nagyon jó képességei voltak, de hát… Ennek ellenére nem jutott eszébe más megoldás. Ha valamelyik farönköt vagy követ formálta volna esetleg farkassá… de kételkedett abban, hogy a farkas életképes lett volna. Ha pedig nem morog rá a szarvasra, semmit nem ér. Meg aztán… a farkas rá is rátámadhat. Az ilyen bestiákban nem szabadott bízni, még akkor sem, ha az ember hozta létre őket mágiával. Loki nem akart ekkorát kockáztatni.

Nem tudott mást. Mikor már kivette a feldühödött szarvasbika tekintetének csillogását, és az is egyértelműen látta őt (lassított ugyanis), Loki megpróbálta. Az alapokat elvégre tudta, hogyan transzformáljon dolgokat, csak a céltárgy nem volt a megszokott, most önmagára kellett koncentrálnia. A szemét is összeszorította, hogy a közelgő fenevad látványa ne befolyásolja, noha a fülét nem tudta becsukni, és a többi érzéke sem veszett el: nem csak a hörgő fújtatást hallotta, de a szarvas irhájának és ürülékének egybevegyülő, kicsit kellemetlen szagát is érezte. Még mindig remegett a talpa alatt a talaj, de nyugodtnak kellett maradnia, hogy a varázslat sikerüljön.

Érezte, ahogy a mágia körbeöleli. A kezében keringett, a karjában, a lábában, az arcában, a vérével együtt száguldott, és hideg volt, nagyon hideg, de legalább megnyugtató. Azonban… Loki nem érezte, hogy begörbülne a háta, vagy szőr burjánzana el a testén, épp csak valami szúró húzódást érzékelt a fején és hátul, a gerince tövénél.

Az áporszarvas megállhatott előtte, mert a léptei már nem dübörögtek, viszont a szuszogása és morgó hangja jól hallatszott. Loki egy darabig még lehunyt szemmel állt, és ökölbe szorította a kezét… nem, valami félresikerült. Valami nem jó… de mi?

Ahogy lassan felpillantott, egy kicsit újra elkapta a félsz, és legszívesebben elrohant volna, ha nem tudta volna, hogy azzal csak a saját sírját ássa meg. A bestia ott állt, alig pár méterre tőle, kiérve az ösvényre, habár ledöntötte maga körül a fákat, másképp nem fért volna el. A mellső lába a földet kaparta néha, az orrából gőzt eregetett, és ilyen közelről még vörösebbnek és bosszúra éhesnek tűnt a tekintete.

Loki egyértelműen nem alakult át. Bizonytalanul megnyalta a száját… valamit érzett a fején, valahogy máshogy hallotta a hangokat maga körül, és még mindig olyan furcsa volt a keresztcsontjánál az az érzés… mintha… De rájött, hogy most nincs ideje saját magát elemezni. Valahogy ki kell kerülnie ebből a slamasztikából.

Hevesen vert a szíve, és egy pillanatra meg is állt, amikor a szarvas megunta a szemezést, és felbődülve újra felé indult. A fejét leszegte, és a hajónyi agancs, ami mentében tördelte a fákat, egyre közeledett. Ha az elkapja… neki itt vége… tényleg meghal, hogy még alig élt…

PUFF!

Egy, a szarvashoz képest aprónak tűnő tárgy repült elő Loki háta mögül, és most egyenesen a koponyája közepén találta el a fenevadat. Hangos roppanás hallatszott, és a bestia kitátotta nyálzó száját fájdalmában, de hang már nem jött ki a torkán, és szinte azonnal a földre esett. A bütykös térdei becsuklottak alatta, és csúszott még egy kicsit… épp Loki lába előtt állt meg. Csak a feje az ő derekáig ért, az agancsok meg bőven túlnyúltak Lokin… Hátborzongató volt.

Elgyengülve nézett a háta mögé, noha tudta, hogy a fivérét találja majd ott, hiszen a Mjölnir az övé volt. És valóban… Thor kissé ziláltan, de komor elégedettséggel lépett elő a bozótból. A többiek nem voltak vele, rajta meg alig látszott, hogy mennyire sietett lefelé, úgy egy tíz perccel ezelőtt… Loki mégis mérhetetlenül hálás volt, hogy a fivére visszajött érte.

 - Minden rendben? – Thor bizonytalanul nézett rá, ahogy odaállt mellé, és bár csak a csillagok és a Holdak adtak fényt, Loki mégis látott valami mosolyfélét átrebbenni az arcán. A bátyja nem a szemébe nézett, hanem valahova a feje teteje felé. – Ez… mi akar lenni pontosan?

Loki sejtette, hogy a dolog a varázslatához kötődik. Érezte ő is, hogy valami más… most felnyúlt a kobakjára, amit Thor nézett, és szinte azonnal megdermedt. A máskor puha tincsei most nem voltak sehol – azaz voltak, csak épp jócskán félretúrta őket két nagy, szőrös fül, ami megrebbent, mikor Loki hozzáért. Jól érezte az izmok mozgását, hiszen őhozzá tartoztak.

Tudta, hogy elsápadt, ehhez tükörbe sem kellett volna néznie. Aztán rémülten nyúlt hátra, és felnyüszített, ahogy a markába fogta a farkát: vastag volt, szőrös, és erős, illetve hát… elég hosszú is. Loki lepillantva megnézhette… Bolyhos macskafarok volt, többször is körbe tudta volna tekerni a saját lábán.

Macskafülek és macskafarok. Nem éppen ezt akarta elérni… Még ha farkas lett volna… de miért pont macska? Ez mindennél kínosabb volt, ami valaha is történt vele, pedig volt már egy-két szituáció az életében, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

Hallotta Thor kuncogását, de igyekezett figyelmen kívül hagyni. Egyelőre nem akart ezzel törődni, csak haza akart jutni, enni, és lefeküdni. Talán holnapra elmúlik az egész. Szerencsére a bátyja, mikor rájött, hogy nekik, kettejüknek kell elvinniük a szarvastetemet, megunta a nevetgélést, és a visszaút további részén már egy szót sem szóltak egymáshoz.

*

Loki nem akart kimozdulni a szobájából. Az ajtaján bedörömbölőknek azt mondta, nem érzi jól magát, de persze ezzel nem sokáig rázhatta le a kéretlen látogatókat. Először egy cseléd jött, hogy menjen reggelizni, aztán Thor, hogy mikor indul a tanóráira, aztán meg már többen is. Amikor az anyja kopogtatott, Loki legszívesebben elsírta volna magát, és beengedte volna, hogy megmutassa a problémát, de nem akarta bevallani a saját kudarcát, hiszen az anyja mindig annyit dicsérte… csalódást okozott volna neki, nameg Odinnak… Ha ez az apja fülébe jut…

Nem tudta visszaváltoztatni magát, pedig egész éjjel nem bírt aludni emiatt. Próbálkozott, nagyon próbálkozott, de egyre kétségbeesettebb lett, és csak nem akart összejönni. A tükörben nézte magát, és már-már arra gondolt, hogy egyszerűen levágja magáról a kikandikáló füleket és a farkat. Nem tudta, melyik a kínosabb… habár egyik nadrágját sem tudta kényelmesen felhúzni az utóbbi végett, így talán az. Azonban mielőtt nekiveselkedett volna a feladatnak egy késsel, elvesztette a bátorságát.

Éppen megadta magát a bánatnak és félelemnek, mikor Thor rátörte az ajtót. Loki megrezzent, gyorsan megtörölte az arcát, hogy a könnyekkel ne rontson még tovább a helyzetén, és magára rántotta az ágyról a takarót, a meztelenségét leplezendő. A bátyja közben visszacsapta a helyére a kiszakadt ajtót, és az ott is maradt, de láthatóan javításra szorult. Ha nem lett volna ilyen kényes a helyzet, Loki már ráförmedt volna a testvérére, hogy mégis mit képzel, hogy a szobáját rongálja, de mikor a kék szemek az övébe akadtak, megnémult, és olyan forró lett az arca, hogy már fájt. Nem bírta állni a másik tekintetét.

 - Lassan dél lesz, és még semmit nem ettél. Tegnap délután óta nem ettél.

 - Kibírom – nyögte Loki rekedten, és még jobban beburkolózott a nehéz paplanjába. Legszívesebben a fejére is ráhúzta volna, de nem akart ennyire szerencsétlennek tűnni. Inkább újra a tükörbe nézett… ott meg szembesült a saját pillantásával. Túl vörösek voltak a szemei, túl egyértelműen mutatták, hogy sírt. Az életbe, a rohadt életbe.

 - Testvér… igazán nem kell szégyenkezned – lépett oda hozzá Thor, de szerencsére nem kényszerítette Lokit, hogy rápillantson. Ennek ellenére is zavaró volt a közelsége, és neki már minden porcikája égett, el akart süllyedni, eltűnni, láthatatlanná válni, meghalni. Újra szúrni kezdett a szeme, de beharapta a száját, és konokul meredt a tükörképére. – Tudom, hogy nem mersz így mutatkozni előttünk, de nem te tehetsz róla. Mindenki tudja, hogy még nem is tanultad ezt a fajta varázslatot, úgyhogy senki nem ró meg, amiért nem sikerült. Sőt, a mestered még meg is dicsért, amikor elmentem, hogy kimentselek a mai órák alól. Habár azt üzente, szeretne majd látni. Szerintem ő vissza tudna téged változtatni, ha neked nem megy.

 - Én most… - Loki nyelt egyet. – Én most nem akarok elmenni hozzá. Valahogy megcsináltam, vissza is tudom… vissza fogom fordítani. Csak… csak most kell egy kis idő.

 - Ahogy gondolod, testvér – tette meztelen vállára a kezét Thor, mire Loki összerezzent. – De enned akkor is kell. Anyánk lassan megőrül az aggodalomtól, hogy mi van veled. Ha nem jössz ki, atyánkkal fog kihozatni, tudod, milyen. Már telesírta a fél kastélyt, hogy valami bajod van, és nem engedted be. Gyere, legalább egyél egy kicsit.

Loki megrázta a fejét, és elhátrált Thortól, hogy az ágyra huppanjon. A kezébe temette a fejét, és egy darabig csak a szíve vad kalapálását hallotta.

 - Ez olyan kínos – motyogta végül magyarázatképpen. – Nem is tudok felöltözni rendesen.

 - Szerintem cseppet sem kínos. Nagyon aranyos vagy így.

Loki felnyüszített. Tudta, hogy Thor bóknak szánta a dolgot, de… aranyos. Te jó ég, aranyos!

 - Hm… Lehet, hogy van egy ötletem… várj meg itt!

A felkiáltás teljesen felesleges volt, de persze Thor ilyesmire nem gondolt. Kiviharzott Lokitól, a legmélyebb zavarodottságában hagyva őt, és eztán sokáig nem bukkant fel újra. Loki már majdnem elfelejtette, hogy miről beszélgettek, vagy hogy várnia kellene a fivérét, de aztán, amikor odakint lenyugodni készült a nap, és Loki gyomra már tényleg nagyon erősen korgott, Thor megint megjelent nála. Egy nadrágot és egy felsőt tartott a kezében, egyszerű szövetek voltak, nem olyan előkelő ruhák, amikben általában jártak. Azonban Lokinak azonnal feltűnt, ahogy a bátyja az ölébe vetette a ruhákat, hogy az alsó részén van egy luk hátul, amin kényelmesen kidughatja újdonsült farkát.

 - Hát nem tudom – motyogta Loki bizalmatlanul, de mélyen belül kicsit jólesett neki ez a figyelmesség. – Ez még így is elég…

 - Már mindent elrendeztem – vágott a szavába magabiztosan Thor, és kihúzta magát. Olyan elégedetten vigyorgott, hogy Loki hitt neki, noha fogalma sem volt, mi mindent rendezhetett el a bátyja, és egy kicsit félt is megtudni.

Beleegyezett. Igazából már nagyon éhes volt, és tudta, hogy örökké nem bujkálhat. Csak azt remélte, hogy a többi családtagja már megvacsorázott, és senki más nem fogja látni, csak Thor. Esetleg a mesteréhez is így kéne leosonni, és akkor még megúszhatja az egészet.

Azonban ahogy leértek az étkezőbe, fordult vele egyet a világ, és elkerekedett szemekkel meredt az asztaltársaságra. Nem akart hinni a szemének, és ha Thor nincs mögötte, hogy megállítsa, egyből kihátrált volna… aztán meg leesett neki, mit lát. És hiába pislogott, a látomás nem tűnt el. Aztán az anyjuk észrevette őket, és olyan gyorsan termett ott Loki előtt, hogy megrémülni se volt ideje, máris az asszony ölelésében találta magát.

 - Ó, drágaságom. Soha többé ne csináld ezt, Loki, érted?

 - I… igen – motyogta megszeppenve, és hátrébb hajolt. Megcsodálta az aranyló fürtökben ülő, sárga szőrös fejdíszt, aztán az anyja máskor elegáns ruháját, ami most inkább állatbundához hasonlított. Aztán feltűnt neki az a hosszú szőrcsík, amit az asszony maga után húzott.

Loki újra a többiek felé pislogott. Sifnek apróbb füle, de bozontosabb farka volt, és ezeket inkább mintha a ruhájához erősítették volna, nem a testéhez. Aztán meg Volstagék… az öccsük… és… és még Odin is. Az atyjuk nem nézett Loki felé, éppen beszélgetett Hogunnal valamiről, de… Loki lába reszketett, és szaporán nyeldekelt. Nem akart hinni a szemének.

 - Az én ötletem volt – szólította meg Thor nem kis büszkeségtől terhes hangon, és mikor Loki sután felpillantott rá, feltűnt neki, hogy közben a bátyja is magára kapott egy pár fület és farkat. Ő egy teljes jelmezt húzott, összegombolta a hasán, és emiatt úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt nyúl. Vagy kutya? A fülei nagyon furcsák voltak, nem igazán lehetett eldönteni róluk, nameg a nyulaknak pompomfarkuk van, nem szőrcsomó. – Nem akart mindenki átváltozni ilyenné, mint te – először erre kértem őket –, de a jelmezt elfogadták, amikor mondtam, milyen fontos neked. Azt akartam, hogy ne érezd magad kiközösítve. És látod… mindenki segíteni akar neked! Egészen addig így lesz, amíg vissza nem változol.

Loki hagyta, hogy az asztalhoz húzzák, de csak akkor múlt el az arca vörössége, és akkor könnyebbült meg igazán, amikor az apja végre felé pillantott, és rámosolygott. Egy szemernyi harag sem tükröződött a kék szeméből, és Lokinak még nevethetnékje is támadt. Igazából nagyon vicces volt Odin azokkal a fülekkel. Loki jól teleette magát sült áporszarvassal, és meghallgatta az előző esti kalandjukat Thor elmondásában (nos, itt egy kicsit mindannyian feszengtek, de Odin végül csak a fejét csóválta meg), aztán lassan nyugovóra tértek. Lokinak addigra már csak egyetlen gondolat forgott a fejében: neki van a világon a legnagyszerűbb bátyja.

Következő

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.