9. nap

Lógás a barátokkal

Loki erőnek erejével lazította el az izmait, hogy ne látsszon rajta a tehetetlen düh. Kényelmetlenül feszengett a kötelékeiben, és kiszáradt a szája a vaspecek alatt, amit az állkapcsához erősítettek. Meg se próbált kitörni, tudta, hogy felesleges, és túl fáradtnak érezte magát.

Thor döntése alapján, még két napot maradtak Midgardon, amíg a bátyja kipihenhette a harc fáradalmait, és megismerkedhetett a földi élettel. Már nem a S.H.I.E.L.D.-nél voltak, Stark meghívta őket a Toronyba, aminek az alsóbb emeleteit használatba tudták venni. Lokit senki nem kérdezte, akar-e tovább vakációzni a Földön, csak megkötözték, és Thor rángatta magával mindenhová – a házon belül, persze, hiszen a megbilincselt Loki meglehetősen nagy feltűnést keltett volna az emberek körében.

Hazudott volna, ha azt mondja, minél előbb vissza szeretne térni Asgardba, hiszen nyilvánvalóan a börtön (vagy rosszabb) várt rá. Ugyanakkor az időhúzás csak dühítette, számára semmi jót nem tartogatott ez a pár nap, ráadásul Thor is felettébb idegesítően viselkedett. Mint most…

Loki gyűlölködve sandított a fivérére. Ő az ablak mellett ült, felhúzott térdekkel, összebilincselt csuklóit az ölében nyugtatva, és eddig az esteledő, lámpafényektől ragyogó várost szemlélte alant, amit majdnem sikerült teljesen feldúlnia… aztán megütötte a fülét a saját neve. Thor, Stark és Banner távolabb, a terem túlsó felén ücsörögtek, a pultra támaszkodva. Ez az emelet volt Stark kutatólaborja, és az éppen azzal foglalatoskodott, hogy összedobjon egy megfelelő tárolót a Tesseractnak.

 - Nem volt mindig ilyen – morogta lemondóan Thor Starknak, aki feltehetőleg Loki közelmúltbéli tetteit ecsetelte. Loki nem hallotta, miről volt szó pontosan, de nem is bánta, úgyis csak a tehetetlenség érzése erősödne benne. Azonban akarva-akaratlanul figyelt tovább, pedig tudta, hogy minden egyes szóval növekszik majd a szorítás a gyomrában. Legszívesebben megütötte volna a testvérét. – Habár… egyszer régen, mondta, hogy gyűlöl, de még kölykök voltunk, sok mindent mondtunk meg tettünk, amit nem gondoltunk komolyan.

 - Ezek szerint ő mégis – jegyezte meg gunyorosan a milliárdos, Banner pedig hümmögött.

 - Azért ne ítéljük el azonnal – felelt halkan a szörnyeteg. – Ahogy Thor is mondja… gyerekként csak vagdalózunk ezzel a szóval, anélkül, hogy értenénk az igazi jelentését. Azonban ez nem mentesíti Lokit a tettei alól.

 - Én is tudom – visszakozott Thor felemelt kézzel, és amikor oldalra fordulva vetett felé egy szomorú pillantást, Loki gyorsan újra kibámult a sötétbe. Forróság keringett a bőre alatt a haragtól, de csak úgy tudta levezetni, hogy ökölbe szorította a kezét. – Nem fogom őt mentegetni senki előtt. Csak szerettem volna, ha tudjátok, hogy volt valaha jó is… és ostoba módon, azt reméltem, hogy megváltoztathatom.

 - Majd a börtönben megnevelik – vetette oda Stark Thornak, fel sem nézve a munkájából, míg Banner megtartotta a milliárdosnak az üvegbúrát, hogy az kényelmesebben ráerősíthesse a fémszelepet az egyik végére. – Vagy megölitek? Lehet, jobb lenne.

 - Ne tégy ilyen kijelentéseket – mordult fel azonnal Thor fenyegetően, mire Loki legszívesebben felröhögött volna ettől az álszentségtől. – Engem is sért, nem csak a testvéremet.

Loki újra elfordult. Látni sem bírta Thort. Gyűlölte, hogy az úgy adja elő magát, mintha annyira fontos lenne számára az öccse, holott sosem volt az. Loki jól emlékezett arra az esetre, amiről Thor beszélt az előbb, pontosan akkor mondta először, hogy gyűlöli, amikor rájött, mennyire nem érdekli a bátyját, hogy vele mi van.

Lassan elhaltak körülötte a hangok, ahogy elbambulva visszaemlékezett a réges régi napra, ami mindent megváltoztatott benne.

Fárasztó és kemény nap állt Loki mögött, de mégis fülig ért a szája. Életében először volt képes átalakulni állattá, noha a visszaváltozás után percekig meg se bírt mozdulni. Mégis, alig várta, hogy ezt elmondja a testvérének, és ugyan ő nem volt oda az ünneplésért, de rábeszélte Odint, hogy hadd lógjanak le Thor kedvenc ivóhelyére, néhány korsó sörre. Loki akarta állni az árát, mert jó kedvében volt, büszke volt magára.

A bátyját persze aznap is a küzdőtéren találta meg, amint épp leterítette Volstagot. Nem sok néző akadt, a királyi pályára csak engedéllyel lehetett bejutni, vagy olyanoknak, akik ismerőseik voltak a család valamelyik tagjának. Így tehát a barátaikon kívül csupán egy-két őr tapsolta meg a mutatványt. Thornak ez is eléggé legyezte az önérzetét, gőgösen vigyorogva egyenesedett ki, és szinte azonnal meglátta a felé tartó Lokit, mire felderült az arca.

 - Testvér! – kiáltotta, majd mikor egymáshoz értek, rácsapott a vállára. Loki felnyögött a fájdalomtól, de azért kipréselt magából egy mosolyt. Thor sokszor elfeledkezett arról, mekkora ereje van. – Már vártalak, miért nem jöttél?

 - Tudod, hogy tanultam – ciccegett Loki, persze nem komolyan megsértődve, és sietve a bátyja oldalára lépett, hogy együtt folytassák az utat visszafelé, Fandralékhoz. Mindegyikük igen leharcoltnak tűnt, izzadtak és fáradtak voltak. – Viszont… van egy jó hírem. Atyánk megengedte, hogy lemenjünk a faluba inni egyet. Rábeszéltem, mert…

 - Öcsém, tudtam, hogy rád mindig lehet számítani – ölelte meg hirtelen Thor, hogy Lokiban elfúltak a szavak, és majd’ megfulladt a heves érzelmek alatt. – Hallottátok, barátaim? Irány mulatni!

 - He? Mulatni? Hová?

Volstag feltápászkodott a kispadról, ahova épp az imént dobta le magát nyögve, majd Thornak nyújtotta a vörös palástot. Loki közbe akart szólni; nem volt problémája egyik haverjukkal sem, viszont nem kifejezetten ilyen ünneplésre vágyott, inkább csak egy testvéri délutánra, hogy beszélgethessenek is kicsit… igazából, Loki mást is szeretett volna mondani a bátyjának, ami nem tartozott volna a többiekre.

De nem jutott szóhoz: miközben Thor magára erősítette a köpenyét, már el is indult előre, és a három másik követte, és előre örvendtek az esti részegségnek, meg persze a várható felhozatalnak a városi hölgyekből. Loki elhúzta a száját; nem éppen volt boldog, hogy neki kell megitatnia Volstagot, aki egymaga képes volt benyakalni egy egész hordó bort. Viszont tudta, hogy a fivére nem nézte volna jó szemmel, ha most visszakozik, így hát kelletlenül a négyesfogat után ballagott. Nem, nem hagyhatja, hogy ez kedvét szegje. Majd odalent félrehívja Thort, és elmondja neki, amit akart.

Azonban a kiruccanás később sem fordult jobbra, sőt, minden egyre rosszabb lett. A kocsma előtt összefutottak Siffel, aki az apjával igyekezett hazafelé, nagy csomagok voltak náluk, ám mikor Thor megszólította őket, a lány apja csak intett, hogy Sif nyugodtan tartson a barátaival, mert ő egyedül is elboldogul. Így aztán Siffel kiegészülve ültek le a fogadóban. Loki a sarokba húzódott, és beszorult Hogun meg Fandral közé, szemben Thorral és a lánnyal. Aztán Volstag sorra kérte ki maguknak az italokat. Loki épp csak egy pohár borba kortyolt bele, nem volt oda ezért annyira, és egészen elkedvetlenedett, hogy nem úgy alakult az estéje, ahogy szerette volna. A mai napi sikere háttérbe szorult, már nem tűnt olyan örvendetes, inkább csak fárasztó eseménynek, és amikor eszébe jutott, hogy ez még nagyon sokáig így lesz, csak még jobban magába fordult.

Aztán… Thor már jócskán felöntött a garatra, a többiekkel együtt, kivéve talán Sifet, aki nem a bortól, hanem a szőke mamlasz bókjaitól vörösödött. Merthogy Loki fivére így, részegen elvesztette a gátlásait, és bátran megmondta a lánynak, hogy igencsak vonzónak találja. Loki gyomra háborogni kezdett, és bánta, hogy egy kortyot is ivott. Rá sem nézett inkább a vele szemben ülőkre, de a fülét nem tudta becsukni. Fandral volt a leghangosabb, aki biztatta a bátyját, hogy lépjen végre a tettek mezejére, hiszen a nők nyújtotta élvezetek pótolhatatlanok, és szerinte már rég itt lett volna az ideje, hogy Thor is beléjük kóstoljon.

Szerencsére Sif többre tartotta magát egy borgőzös, egyéjszakás kaland főszereplőjénél, így aztán Thor megmaradt a bókok szintjén, meg egy kis fogdosásnál, a többiek nem kis bánatára. Loki maga addigra már reszketett a dühtől, de leginkább magára haragudott, és egy kicsit meg is volt ijedve. Ezek után esélytelen, hogy szóba hozza, amit akart… Talán az lenne a legjobb, ha elfojtaná az egészet. Noha lett volna esély, hogy elmondja az érzéseit a bátyjának, de csak akkor, ha az valóban egyedül lett volna vele, és senki nem befolyásolja. Talán… talán majd egyszer. Később. Thor józanul úgysem áll neki párt keresni, sőt, szégyellni fogja magát Sif előtt azokért a dolgokért, amiket ma mondott neki.

Mire ezt rendezte magában, a többiek már jócskán elszédültek a piától. Loki nem mert belegondolni, hány hordót írtak a számlájára, de remélte, hogy mint Odin másodszülötte, kap majd egy kis kedvezményt – igazából nem is volt nála túl sok arany. Vagy legfeljebb kölcsönöz valakitől a családból. Az atyjuktól sosem mert volna… esetleg az anyjuktól. Vagy Baldr, az öccsük is szóba jöhetett.

 - Így kell ezt, férfiasan – bődült fel hirtelen Volstag, mire Loki megrezzent. Fandral és Hogun már elhalkultak, túl sokat ittak ahhoz, hogy szavakat akarjanak formálni, de a melák még talpon volt, Thorral együtt. Sif is józannak tűnt, és egy kicsit idegesnek. Talán most már szabadulni akart tőlük. – Szép… szép szál legény lett belőled… Méltó vagy Odin trónjára, én mondom. Most nézd csak meg! Ilyen izmokkal melyik világ hadserege akarna megküzdeni?

Azért a röhögés fel-felcsendült az asztaluknál, Sif pedig vigyorogva csóválta a fejét. Loki igyekezett hozzájuk hasonlóan jól érezni magát, nevetni szeretett volna a viccen, de valahogy nem jött ki hang a torkán, és a szája sarka is lekonyult, ahelyett, hogy mosolyba húzódott volna. Ismét megkörnyékezte a gyomorbaj, és nem kellett sokat gondolkodnia, hogy miért. Nem mintha el akarta volna szedni Thortól az örökösödési jogát, vagy ilyesmi, de… egyszerűen utálta, hogy mindenki úgy beszélt a bátyjáról, mintha az egyedüli jelölt lett volna. Mintha Loki nem is létezett volna.

 - Há’, az bizzos’, ho’ Lokitó’ senki nem réműne’ meg – emelte fel a fejét a karjáról Fandral, és szörcsögve-röhögve megbökte őt a könyökével. Loki vetett rá egy figyelmeztető pillantást, de a másiknak fel se tűnt. – Ilyen kis… nyikhaj… Ebújik’ a könyveibe’…

 - A tanulás nem szégyen – húzta ki magát Loki, és mivel erre csak újra felnevettek körülötte, úgy döntött, eldicsekszik a mai napi tapasztalataival. Egyébként is el akarta őket mondani, hát itt volt az alkalom. Ha csak az orruk alá dörgöli, az is valami. De mielőtt újra megszólalt volna, Thor az asztalra csapta a korsóját, amit éppen kiürített, és vörös fejjel vigyorgott le rá.

 - Akkor menj vissza anyánk szoknyája mögé tanulni – javasolta lassan forgó nyelvvel, de érthetőbben, mint ahogy Fandral beszélt az imént. – Ha még az edzésről is leszoksz, és ilyen csontváz maradsz, jobb, ha elő se bújsz többet.

Loki úgy érezte magát, mint akit leforráztak. A barátaik újra hangosan nevettek, és Thor is röhögcsélt, mintha valami vicceset mondott volna… Elege volt. Felpattant, és félrelökte a többieket, hogy kiférjen mellettük. Nem törődött a zsörtölődéssel, se az utána kiabált szavakkal, igazából semmi más nem lebegett előtte, csak amit Thor mondott; szédült, és sípolt a füle. Tudta, ha most itt marad, nem áll jót magáért, de rosszul vette volna ki magát, ha öklendezni kezd, miután leütötte Thort. Levegőre volt szüksége.

A levegő viszont nem segített, és egyre nehezebben tudott lélegezni. Szúrt a szeme, és legszívesebben visszaforgatta volna az időt. Kár volt meghívni Thort ünnepelni, sejthette volna, hogy a fivére megint elrontja a kedvét. Valahogy mindig megtörtént, mikor Loki igazán jól érezte magát.

 - Loki!

Thor volt az. Loki megtorpant, mert hirtelen rájött, azt sem tudja, hol van. Ismeretlen utcában galoppozott felfelé, ahol már minden házban sötétség honolt, csak az utcákon felállított lámpások aranyozták be a macskaköveket. Loki pislogott párat, megpróbálta felidézni, hogy került ide, vagy hogyan jut haza… de túl sokat tétovázott, és a bátyja utolérte. Megragadta a karját, maga felé perdítette, és Loki azonnal látta, hogy a fivére kijózanodott valamennyire. Mögötte lemaradva ott tántorogtak a barátaik, küszködve az enyhe emelkedővel. Főleg Volstag szorult támogatásra.

 - Mit akarsz? – sziszegte ökölbe szoruló kézzel, mire Thor felmordult, és elengedte őt.

 - Ugyan, testvér… ne húzd fel magad ennyire, csak tréfáltunk.

 - Tréfa? Jaj, de jó tréfa volt, csak halálra ne röhögjem magam – vetette oda gúnyosnak szántan Loki, ám még ő maga is hallotta a hangjában a keserűséget. Kihúzta magát, és elhátrált a bátyjától, aki feddőn meredt rá. – Miért, miért ilyen szórakoztató számodra, ha engem nevetsz ki? Én sosem nevetek rajtad, amikor hülyeséget csinálsz! Nem gúnyollak a külsődért, vagy azokért a dolgokért, amiket szeretsz. Vedd már észre magad, és azt, hogy mit művelsz! A testvérek nem megalázzák, hanem támogatják egymást, nem? Nem ez lenne a dolgunk?

 - Teljesen felhergelted magad a semmin – dörrent rá Thor, és még folytatta is, de Loki már nem hallotta. Újra a nyakába szakadt valami forróság, és megint megszédült, erősödött a hányingere. Igazából korábban is feltűntek már neki ezek, de… valahogy eddig sosem volt ilyen… Thor úgy kezelte a helyzetet, mintha nem is lenne fontos. Nos, számára talán nem volt fontos.

Thor észre sem vette, hogy Lokit tényleg mélyen érintették a szavai. Fel sem tűnt neki, hogy megbántotta, és most nem érti, miért kelt ki magából az öccse. Hiszen ő csak tréfált.

Csak tréfált. Ennyit jelentett neki Loki – egy fivért, akin lehet viccelődni.

 - Gyűlöllek – vetette oda Loki a másiknak, mire az elhallgatott. Thor összevont szemöldökkel nézett rá, immár teljesen tiszta elmével, de úgy tűnt, még most sem esett le neki semmi. – Gyűlöllek.

 - Csak fáradt lehetsz. Pihend ki magad, testvér, aztán holnap már minden jobb lesz.

Loki keserűen mosolygott. Minden jobb lesz, persze. Thor nem lett jobb, ugyanolyan ostoba és bántó maradt utána is. Loki igyekezett az elméje mélyére űzni azt az estét, de onnantól kezdve nem tudott többé úgy nézni a bátyjára, mint előtte. Sokáig agyalt még rajta, és mikor Thor újra meg újra eljátszotta azt a kocsmás jelenetet, csak más körítéssel, még távolabb kerültek egymástól. Kifelé Loki nem mutatott semmi ilyesmit, de közben egyre mélyült közöttük a szakadék. Thor nem vette észre. Thor nem látott Loki álmosolya mögé. Thor azt hitte, Loki csak megsértődött kicsit, de kialudta, tényleg azt hitte.

Az, hogy a bátyja sosem figyelt rá, mindig is tüske maradt Loki számára, és utálni kezdte a barátaikat is, akik inkább a fivére oldalán álltak ki, és nevettek, ahelyett, hogy megvédték volna őt. Valahányszor együtt töltötték a délutánt, mindig találtak rajta valamit, amin lehet derülni, és ő csak vigyorgott. Talán kimutathatta volna, hogy hogy esik neki a dolog, de akkor meg megint ő lett volna a rossz, a hisztis, a túlérzékeny.

 - Jó lesz így? Belefér? Le kellett szűkítenem a végét, hogy stimmeljen.

 - Bele fog férni. Selvig mikorra érkezik?

 - Hamarosan. Romanoff ügynök az előbb hívott fel, hogy már mind úton vannak. Indulás előtt bedobunk még valami kaját? Megéheztem.

Loki csak fél füllel figyelt a párbeszédre, és nehezen szakadt ki a gondolataiból. Még mindig fájt egy kicsit az a nap. Az összes többinél emlékezetesebb maradt. Aznap akarta bevallani az érzéseit a bátyjának, és Thor öntudatlanul ölte meg őket, mielőtt napvilágra kerülhettek volna. Loki mára már örült, hogy így történt, hiszen felnőtt fejjel belátta, senki nem ujjongott volna, ha kiderül, sőt, csak szégyellték volna magukat miatta mindketten… De azért mégis fájt egy kicsit.

 - Loki.

Loki a neve hallatán ösztönösen nézett fel a bátyjára, aki mellette állt, és komoran meredt le rá. Hát igen, Thor is változott egy keveset, de sokkal okosabb nem lett. Ezt Loki persze nem tudta neki elmondani, hála az állára szerelt fémeknek, így aztán ellenkezés nélkül állt fel, hogy kövesse Thort. Ahogy mellette lépkedett, és érezte a könyökén a fivére ujjait, eszébe jutott mi vár rá, ha hazamennek… és egy kicsit megrémült. Ha halálra ítélik… Talán ha most próbálna meg beszélni a bátyjával… ha elmondaná, hol kezdődött, és miért kezdődött…

Loki szusszantott, és legszívesebben fejbe csapta volna magát, ahogy összetalálkoztak Selviggel, és az vetett rá egy kemény pillantást. Most már késő, csak megint megalázná magát, és különben sem jelentett már semmit. Azok az idők rég elmúltak, kár volt felhánytorgatni. Ha elítélik, akkor legalább örökre megszabadul attól a fájdalomtól, ami azóta kísértette őt a lelke mélyén. Akkor majd… tényleg minden jobb lesz.

Következő

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2019.05.09. 14:50 Bokréta Virág ohhh baaasszuuuus....kár hogy csak egyperces...annyira olvasnék még erről Q_Q mondjuk egy jó hosszú fanficcet.... gondolom nem akarsz egy hosszabb változatot irni? Válasz: Szia! Örülök, hogy ennyire tetszett ez a kis részlet. ^^ Nem, sajnos valószínűleg nem lesz hosszabb fic belőle, egyrészt azért sem, mert a Thorki (azt hiszem, a szösszből ez nem derül ki XD) nem a kedvenc párosom ^^" Meg most már kicsit kiestem a fandomból egy ideje. Nem tudom, fogok-e még írni benne, bár terveim azok mindig mindenhez vannak. XD Mindenesetre ha bármi is lesz ebből, az mindenképp felkerül majd egyszer ide. De nem ígérek semmit sem, vagyis inkább nem, mint igen. xD Köszönöm, hogy írtál. :D