4. nap

Egy bizonyos alkalmon (dátumon)

A kert tele emberekkel, akiket Loki sosem látott, a házban üvölt a tuc-tuc zene, ami nem éppen kíméli a fejfájását, és még a részeg ordítozást is el kell viselnie. Bevallottan utálta a felhajtást. Ezelőtt sem igényelte, hogy partit rendezzenek a születésnapjára, inkább egy kellemes hangulatú délutánt töltött a családjával, megnéztek egy filmet, vagy ha jó idő volt, elmentek piknikezni biciklivel – semmi hangzavar, semmi agyzúzás.

Amikor Thor bejelentette, hogy hétvégén ne menjen sehova, Loki azt hitte, megint valami közös kirándulás lesz a dologban; azt remélte, hogy a bátyja meghívta a szüleiket, akiket már mindketten régen láttak (Oslo túl messze volt Birminghamtől, az utazás költségét pedig csak kemény spórolással tudták volna összeszedni), és együtt töltenek egy szép hétvégét.

Arra álmában sem számított, hogy reggel a fivére szó szerint kiveri az ágyból, és bejelenti, hogy megérkeztek a vendégek. Loki amúgy is nehezen tért magához, sokat forgolódott az éjjel, és szinte rögtön, ahogy meglátta az ablakán besütő, későőszi napfényt, belehasított a halántékába és a szemébe a fájdalom. De ekkor még nem gyanakodott; szokatlannak tartotta az ébresztőt, és valahol még mindig azt remélte, hogy az apjáék jöttek el… amíg odalent, a nappaliban nem szembesült azzal a csapattal.

Jó, néhányukat felismerte. Régi iskolatársak, a középsulis zongoraszakkörről jött arcok, Thor egy-két haverja, akiket Loki csak névleg ismert… meg a titkárnője, Darcy. Egyedül tán a nő volt egy kicsit kedves a számára, habár normális esetben Loki őt sem hívta volna a születésnapjára, hiszen csak odabent, az irodában találkoztak, nem nagyon tudtak egymásról semmi személyeset.

Hogy Thor honnan kalapálta össze ezeket az embereket, és hogy ők miért jöttek el a meghívásra, Loki fel nem foghatta. Egyik sem volt a barátja, és a legtöbbjükkel évekkel ezelőtt beszélt utoljára. Thor azonban láthatóan nem zavartatta magát: felszólította a társaságot, hogy mindenki adja át az ajándékát, hogy jöhessen a torta, elfújatta a harmincas számot mintázó gyertyát Lokival, aztán bekapcsolta a cd-lejátszót, és attól kezdve mindenkinek csak a pia meg a zene volt a lényeg.

Loki egy ideig igyekezett jól érezni magát. Tudta, hogy Thor ezt akarta elérni, azonban ez az egész annyira távol állt tőle, hogy a kísérlete is csak szánalmas kapálózás volt. Felvenni egy beszélgetés fonalát, mikor nem tudja, miről van szó, nevetni valami viccen, amit csak a beavatottak értenek, inni, hogy szégyenérzet nélkül viselje el, hogy a nappalijában egyre több az összedörgölőző pár („honnan lett itt ennyi alulöltözött nő?”)… ez Loki számára szenvedés volt.

Senki nem vette észre, amikor lelépett. Fogta a motorját, és egy egyszerű dzsekiben vágott neki az útnak. Remélte, hogy a menetszél majd kifújja a fejéből a vadul lüktető fájdalmat, mert kezdett hányingere lenni („a fenébe, nem kellett volna innom, inkább gyógyszert vettem volna be”), aztán végül meg is állt, ahogy felfelé kacskaringózott a hegyre. Az egyik kilátó mellett gördült le az útról, kitámasztotta a motort, majd odabotorkált a fapadokhoz. Három asztal volt, meg egy magányos kuka – ezek alkották a kilátót, mint intézményt, habár Loki ezelőtt sosem állt meg itt.

A hányinger csak nehezen múlt, de a hideg jól érezhetően segített. Kezdett lemenni a nap, és ezzel arányosan gyorsan csökkent a hőmérséklet – hiába, elmúlt a nyár. Idefent legalább még frissebbnek érződött a levegő, és Loki élvezettel szipogott a szagba, hogy már az orra és a tüdeje is kihűlt.

Tudta, nem kéne törődnie Thorral, meg az egész ötletével. A bátyja sosem találta el az ő ízlését, hiába éltek együtt tizenvalahány évig; Thor valahogy nem volt kiélezve arra, hogy ráérezzen a másik ember hangulatára, rossz megfigyelő lévén fogalma sem volt a körülötte élők szokásairól, ezért ha hasonló eseményt hozott össze, úgy csinálta, ahogy ő élvezné… Eddig mondjuk nem ment ilyen messzire. Loki eltöprengett ezen. Persze, tisztában volt azzal, hogy a fivére neki akart jót. De azért… hogy jutott Thor eszébe, hogy csak így meghívjon Loki házába ennyi idegen embert?

Aztán fáradtan vállat vont, és rákönyökölt az asztalra, úgy nézett le a városra. A házak ablakából és az utakat szegélyző lámpákból származó aranypamacsok remegtek, mintha csak gyertyalángok lettek volna, és ahogy Loki egy pillanatra elmélázva bambult a sötét tájképre, olyan érzése támadt, mintha tényleg csak mécsesek lennének előtte elszórva.

Az egyedüllét érzése visszás módon épp olyankor környékezte meg, amikor Thor mellette volt. Amikor az unalmas hétköznapokat élte, dolgozott, vagy otthon pihent, nem vette észre, hogy üres a ház, sőt, úgy érezte jól magát. A saját időbeosztása szerint élt, nem szólt az életébe senki, és ez így tökéletesnek tűnt számára. Azonban amikor Thor meglátogatta, valahogy tudatosult benne, hogy nincs senkije. Mert hát, aki volt, tulajdonképpen idegen is lehetett volna, mint a többi ember, akiket ma meghívott.

Loki sokat agyalt azon, mi siklott félre és hol, de mindig arra a megállapításra jutott, hogy Thor természeténél fogva képtelen más emberre figyelni. Az öncentrikussága elvakítja, és nem is különösebben érdekli ez a tény. Loki keserű gúnnyal gondolt arra, hogy ha elvinné Thort egy terapeutához, hogy a fivére megismerje saját magát, vajon Thor magába szállna, és megváltozna-e, vagy nem is lenne rá hatással az eset. Talán eleve képtelen lenne megérteni…

De legalább ha emellett érezné azt, hogy fontos Thornak… Talán nem lenne ilyen fájó, mikor ilyeneket művel.

Loki megrezzent, ahogy egy autó parkolt le mögötte. Hallotta fél füllel, hogy közelít egy jármű, de nem különösebben érdekelte, és csak ekkor figyelt fel rá igazán. Hátranézett, de rögtön megbánta ezt a tettét: az éles reflektorok a szemébe martak, és megvakították. Aztán, ahogy a szemét takarva lesett újra a kocsi felé, már tudta, ki érkezett, és egészen meglepődött.

 - Hát itt vagy, öcsi – csapott a vállára az árny, ami megközelítette, majd a bátyja leült vele szemben az asztalhoz. Így, hogy az erős fény már nem hátulról, hanem oldalról világított rá, Loki jól látta a fivére erősen csillogó, kék szemét, széles vigyorát, és elég volt ennyi is, hogy tudja, Thor nem teljesen tiszta. Igaz, ő maga sem volt az, de most mégis feltámadt benne a düh, hogy a bátyja volán mögé ült ebben az állapotban.

 - Mit keresel itt? – kérdezte Loki mogorván, miután nagyot sóhajtva elűzte ezt az érzelmet. Inkább újra a városkára nézett, habár már nem nyújtott olyan fenséges látványt, hála az autó reflektorainak.

 - Eljöttél a saját bulidról – tárta szét a karját Thor. – Milyen halaszthatatlan ügyed volt idefent, hogy eljöttél?

 - Semmi – felelte Loki az igazságnak megfelelően, és egy pillanatig elagyalt azon, hogy mondja-e el a többi gondját is. Nagyon jólesett volna Thorra zúdítani a csalódottságát, azonban valami visszafogta, gombócként megült a torkában, aztán úgy döntött, nem fog erőlködni. Úgyis felesleges lenne.

A csend azonban feszültséget teremtett, talán pont ezért. Loki semmit nem várt… Esetleg csak azt, hogy Thor elmenjen, és a bátyja hamarosan fel is kelt, ám ahelyett, hogy a kocsijába ült volna, letérdelt Loki elé. Loki döbbenten meredt a fájdalomtól eltorzuló arcra, de csak akkor akadt a tüdejében a levegő, amikor a fivére egyik keze az ő hosszú haja alá, a nyakára, a másik a combjára siklott, és egészen közel húzta őt magához.

 - Bocsáss meg – nyögte Thor, és Loki a saját ajkain érezte a lehelete forróságát.

 - Mit… - Loki felháborodása lassan éledezett, túl lassan, és dermedten hagyta, hogy Thor hüvelykujja erősen cirógassa a tarkóját, és a másik keze… illetlenül feljebb csússzon, nagyon közel az ágyékához.

 - Tudom, hogy hasznavehetetlen vagyok – folytatta a bátyja, beléfojtva a szót, és Loki elkerekedett szemekkel bámult a közeli arcra. Thor szája beszéd közben az övét súrolta, és ettől ő megvonaglott. – Tudom, hogy mindig melléfogok. Ne haragudj, én csak… annyira… szeretnék a kedvedben járni, de túl értetlen vagyok ehhez… nem tudom, mi a jó neked… de annyira akartam, hogy boldog legyél.

Csók? CSÓK? MI? Loki még mindig képtelen volt moccanni, ahogy Thor megszüntette kettejük között a leheletnyi távolságot, és óvatosan megcsókolta. A szájába csúszó nyelvtől az ő nyelve megrándult, és próbálta elhúzni. Leverte a víz, és nem értette… mi ez… mit művel ez a marha… A hallottak is ott keringtek a fejében, de most nem tudott mélyrehatón gondolni rájuk. MIT MŰVEL?

Rájött, hogy tiltakoznia kell, ha nem akarja, hogy a bátyja folytassa ezt, és hirtelen feleszmélt a dermedtségből. Mindkét kezével megragadta Thor fejét, és elhúzta; az ajkuk hangos cuppanással vált szét, és Loki azonnal megérezte a nedvessé vált száján a hideget.

 - Thor, fejezd be – nyögte rekedten, és kissé rémülten meredt a fivére átszellemült arcára. – Testvérek vagyunk.

 - Nem vagyunk – suttogta hasonlóan ércesen Thor, mire Loki gyomra megrándult, és legszívesebben bemosott volna egyet az előtte térdelőnek. – Vér szerint nem. Szeretlek téged, mint fivéremet… jobban, mintha a saját vérem lennél…

Loki újra lebénult ettől a vallomástól, és nem tudta, mitévő legyen. Thor felhívásnak vehette a tétlenségét, mert újra fölé hajolt, csak most a nyakára tapasztotta az ajkait, és ezzel egyidejűleg lehúzta Loki sliccét, hogy az ujjaival bekutakodjon, és az alsónadrágon keresztül masszírozni kezdje őt.

 - Annyira szeretném jóvátenni, hogy ilyen… ostoba vagyok – motyogta Loki bőrére Thor, ő viszont nem tudta eldönteni, utálja-e a helyzetet, vagy kezdi a hatalmába keríteni.

Loki ezen a becses napon töltötte be a harmincat, elég ideje volt hozzászokni kamaszkora óta, hogy a férfiakhoz vonzódik. Eleinte persze gyűlölte magát ezért, aztán ahogy egyre többször akadt partnere, rájött, hogy felesleges bosszankodnia. Amikor végleg megbékélt a helyzettel, elmondta a családnak is, és meglepően jól fogadták, pedig Loki mélyen belül rettegett, hogy majd megutálják érte… De ha nem mondhatta volna el, állandóan titkolóznia kellett volna, és egy idő után meglehetősen idegesítő, ha az ember nem vihet nyíltan a szobájába egy fiút, és vigyáznia kell, hogy ne hallják meg, mi történik a zárt ajtó mögött.

Thor sosem mutatta, hogy bármiféle vonzalmat is érezne iránta, és olyan abszurd is volt az egész, és Loki megint megütötte volna legszívesebben. Mert… mert talán így akarja kigúnyolni… Talán így akarja kellemetlen helyzetbe hozni…

Habár Thor keze, ami olyan erős, lassú, kínzó mozdulatokkal masszírozta még akkor is, amikor Loki önkéntelenül merevedni kezdett a tevékenységétől, nem azt mutatta, hogy szórakozna. A nyaka, amit Loki egyre tehetetlenebbül hajtott oldalra, hogy Thor hozzáférjen, bizsergett még a csókoktól, amiket oda kapott, és a bátyja fogai finoman megkarcolták a bőrét, ahogy egy intenzívebb mozdulattal rászorított az ölére.

Nem tudta tagadni, hogy elveszett, és most már önmagára haragudott a legjobban. Könny gyűlt a szemébe, mert ezt nem akarta, nem így, nem… még ha a tudata peremén ott egyensúlyozott is a gondolat, hogy nem tesznek rosszat, mert vér szerint – sajnos – tényleg nem testvérek… Loki már jó ideje tudta ezt… De azért mégis. Akivel együtt nőtt fel… Hogy lehet, hogy Thor képes…

„Persze, talán az ital miatt.” – gondolta levegő után kapkodva, és bár belemarkolt Thor hosszú, szőke hajába (általában lófarokban viselte, de most nem kötötte össze a tincseit), nem volt képes arra, hogy megállítsa. „Vagy csak túl rég volt utoljára, hogy együtt voltam valakivel. Ez lehet… ez a magyarázat. Nem Thorra vágyom, csak a szexre.”

Nem tudta, mikor szeretkezett legutóbb, de most nem is volt érdekes. A hideg levegő már cseppet sem tűnt hűvösnek, ahogy Loki bizonytalanul nyújtotta előre a lábát, és fonta körbe Thor derekát, miközben az arcát az erős vállba rejtette. Nem, ezek után nem fog tudni a szemébe nézni, de hiába nem akarta a csípőjével követni Thor kezének egyre gyorsuló mozgását, a teste újra elárulta. A forróság lüktetve cikázott a vesszejében, és hirtelen már arra vágyott, bár ne lenne útban az alsója, mert a meztelen bőrén akarta érezni a bátyja ujjainak munkáját, erősebben, intenzívebben… Halkan nyöszörögött, és szótlan vonaglással, hevesen lökött előre, hogy valahogy a fivére tudtára adja ezt a vágyát.

Thor persze semmit nem változott. Még mindig nem tudott olvasni a jelekből, azonban ő is szaporán szuszogott, és hamarosan neki is kevés volt ez az ingerlés. Egy váratlan mozdulattal lehúzta Lokit a padról, az ölébe vonta, és ettől Loki kénytelen volt elhajolni tőle egy kicsit. Ahogy a férfiasságuk a nadrágokon keresztül egymásnak nyomódott, mindketten felnyögtek, és Thor újra megcsókolta Lokit a száján, nem törődve azzal, hogy ő vörös arccal próbált elrejtőzni előle.

Úgy döntött, nem gondolkodik tovább. A saját élvezetét rontotta el azzal, hogy a miérteken töprengett. Talán Thor sem akarta volna ezt egy másik, normális napon, és ő sem. De most jólesett. Természetesen, a bátyjának remek érzéke volt ahhoz, hogy a rossz pillanatban törje meg a lihegésüktől és el-elfojtott nyöszörgésüktől terhes csendet.

 - Bocsáss meg – súgta újra Thor, habár a szavak csak nehezen jutottak ki a száján, ahogy közben hevesen falta Loki ajkait. – Nem tudom tovább… Szükségem van rád.

Loki egyébként is remegett az egyre közeledő orgazmustól, az izmai görcsösen feszültek, de ettől a vallomástól bizsergés szalad végig a gerincén, hogy egyenesen az ölében érjen célt. Hátraszegte a fejét, és belemarkolt Thor vállába, hogy átvegye az irányítást a másiktól. Nem tudott figyelni többé arra, hogy a fivérének ez jó-e, csakis egy dologra koncentrált: minél többször, és minél erősebben hozzápréselhesse vadul pulzáló vesszejét a bátyjáéhoz, ami izgalmasan nagynak tűn, még a nadrágon keresztül is. Kényelmetlen volt így, félig felöltözve, de már ez sem számított… csak enyhülne a tűz, csak ne szorítaná ennyire a vágy…

Hátravetett fejjel, zihálva nyögött a levegőbe, erősen belekapaszkodva az őt karoló Thorba. A fülében szaporán dobolt a vér, a szemét összeszorította, nem látott, nem hallott semmit, csak a kielégülés vibrálását, illetve a megránduló péniszén kicsorduló nedvességet. Újra meg újra megvonaglott ebben a letaglózó érzésben, aztán hirtelen elernyedt, és elhagyta az erő. Ráomlott Thorra, aki megtartotta őt a derekánál fogva, és Loki csak a vállára hajtotta a fejét, de most nem úgy, mint az előbb, hanem kényelmesen, oldalra fordulva, mintha csak párna lenne alatta.

Mindene zsibbadtan bizsergett, és csak lassan távozott belőle a forróság. Akkor viszont túl éles volt a váltás: teljesen leizzadt, és a vágy eltűnésével újra nagyon hidegnek tűnt az éjszaka.

Loki zavartan bontakozott ki az ölelésből, és a nyelve hegyén volt a kérdés, hogy Thor végül is elment-e, de amint egy pillanatra egymás szemébe néztek, megnémult. Inkább nyelt egyet, és elfordult – nem akarta megbeszélni, nem akarta látni a bátyját, nem akart hozzáérni… Remegve kászálódott fel a földről, begombolkozott, pedig a ruháján meglátszott a saját gyönyörének bizonyítéka… sebaj, majd otthon kimossa.

Otthon… most tele a ház idegenekkel, és Thor… meg itt van.

 - Menjünk vissza. Még a végén kirabolnak. – Sikerült éles hangon kiejtenie, és tudta, Thor nem fogja kifogásolni, emellett viszont nem fogja érteni, hogy Loki csak a társaságától menekül.

Mire visszatértek a házba, kiderült, Thor már elküldte a vendégeket. Lokit furcsán érintette az egész, de nem akart részletesebb magyarázatot. Megköszönte a dolgot, majd intett az ajtó felé, jelezve, hogy Thor is nyugodtan hazamehet, aztán felsietett a szobájába.

Egy fürdéssel később, ahogy készült lefeküdni, észrevette, hogy odalent ég a villany. Ahogy kihajolt a lépcsőkorlát felett, azonnal meglátta Thort a kanapén, és már hallotta is az éktelen horkolást… Loki a korlátba markolt. Hát jó. Holnap reggelre összeszedi magát… És tisztázzák a ma történteket. Persze, sokkal könnyebb lett volna minden, ha Loki gyomra nem szorult volna össze a gondolatra – de legalább volt reális oka, miért ne menjen le vacsorázni. 

Következő

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés