- Hogy mondhatod erre, hogy semmiség? – mutatott Tony a konyhára, és érezte, hogy egy ér szaporán lüktet a homlokán. Egyébként is fájt a szemöldöke, ahol megperzselte a tűz, és Loki vigyora mindenen túltett. – Te abszolút… nem is veszed komolyan ezt, ugye?

Loki még mindig a csuftig égett konyhát nézegette, olyan büszkén, mintha csak ő csinálta volna a rumlit. Minden füstölgött, a korom elázott szaga keveredett a füstével, az olvadt műanyagéval, és még mindig szikrázott a mikrohullámú sütő és a kávéfőző.

 - Csodálatos – jegyezte meg gyönyörködve Loki, mire Tony összeszorította a száját, és a nyelvére harapott. Inkább a kezét is karba tette, mielőtt az ökle magától lendült volna, hogy bemosson egyet Lokinak – tudta, hogy csak ő sínylené meg az akciót. – Ne kapd fel a vizet ennyire. Jarvis időben eloltotta a tüzet. És nem tagadhatod, hogy ez… ez fejlődés. Sőt… már kezdtem félni, hogy Harry nem örökölte a képességeimet.

 - Jobb lett volna, ha nem örökli! – csattant fel Tony, de közben önkéntelenül pislantott át a párja válla felett, hogy ránézzen a szóban forgó fiukra. Harry odakint, a nappaliban gubbasztott, kicsit kormos és vízfoltos ruhában, a térdét felhúzta, arra hajtotta az állát, és közben egy csomag gumimacit pakolt ki rendezett sorokban az üveg dohányzóasztalra. Oldalról nem látszott az arca, csak a szemüvege csúszott az orra hegyéig, ennek ellenére Tony sejtette, hogy tombolnak benne az érzelmek. Csak emiatt volt képes lehiggadni annyira, hogy ne kiabáljon megint, és követte Loki tekintetét.

Nem is a konyha állapota érdekelte valójában. Leszarta, mi történik a házukban, ő maga is simán tropára vágta szinte az összes szobát, legalább egyszer mindet, miközben kísérletezett. Azonban Harryvel kapcsolatban teljesen más volt a helyzet: a fiú csak tíz éves volt, és Tony legszívesebben üvegkalitkába zárta volna, hogy megóvja minden veszélytől. Főleg, amióta Harry egyéves korában Loki egyik nem evilági ellenlábasa úgy döntött, az egész családjukat lemészárolja, és a fiúval kezdi. Majdnem oda is vesztek mindannyian. Tony a mai napig nem tudta, hogy sikerült túlélniük azt a támadást. Nem akarta elfogadni, hogy a fiuk ilyen dolgokat műveljen, nem vitte le a laborba, nem hagyta, hogy ő vágja magának a kenyerét… tehát nem akart engedni Harrynek semmi… veszélyeset.

Erre a gyerek fogta magát, és felgyújtotta a konyhát!

 - Valamit tennünk kell – sziszegte maga elé Tony összeszorított fogakkal, és végignézett a romos helyiségen.

 - Egyetértek – vágta rá Loki vidáman. - Azonnal értesítem Thort, és Harry mostantól Asgardban fog tanulni. A mesterem már nem vállalja, valószínűleg, de vannak mások is, akikre rá lehet bízni. Persze, csak félfoglalkozás jöhet szóba, nem akarom, hogy évekig haza se jöjjön. Így is túlságosan szeret a nagybátyjával lenni.

 - Thor legalább vigyáz rá – hurrogta le Tony a párját, és vetett rá egy éles pillantást, amire Loki csak a szemét forgatta, és lazán besétált a romok közé, hogy a félig-meddig megolvadt hűtőbe lessen. A lámpája nem égett, ahogy a félisten kinyitotta az ajtaját, viszont gőzölgött belőle a hideg, és Loki kivett egy narancsos üdítőt, bizonyára Harrynek akarta vinni. Az üveg párás volt, míg Loki jégvirágot nem borított köré. A varázslómester ezután visszafordult felé.

 - Mintha mi nem tudnánk megóvni – jegyezte meg Loki szkeptikusan, és cseppet dühösen. - Mintha ÉN nem tudnám megóvni a fiunkat.

 - Hát, ahogy belegondolok, tudod, azt kell észrevennem, hogy te csak rossz hatással vagy rá – köpte a párjának az ítéletet Tony ércesen, mire Loki megmerevedett, és a fűzöld szemek elsötétültek. – Ez az egész varázs-mizéria… Állandóan azt mondogattad neki, hogy mennyire jó lenne, ha tudna varázsolni, és ő annyira a kedvedben akart járni, hogy…

 - Hogy hirtelen szerzett valahonnan mágiát? – vetette közbe Loki gunyorosan, de látszott rajta, hogy Tony megsértette. Őt ez a legkevésbé se érdekelte.

 - Ez mindent csak megbonyolít – folytatta hevesen, és közelebb lépett Lokihoz, hogy Harry még kisebb eséllyel hallhassa meg őket. – Nem fogok neked papolni az elbaszott gyereknevelésről, tudom, hogy… hogy én sem vagyok mintapéldány. De legalább gondolkozz logikusan! Mivel fog ez járni? Ha Harrynek is olyan ereje van… ha bekerül az istenségek listájába, és nem halandóként könyvelik el, ahogy kellene… A te fiad is, ezt tudja mindenki. És volt már probléma abból, hogy a te fiad.

Loki arca megrándult, de tartotta magát, és csak megszorította a narancsleves üveget. Tony azonban gyűlölte, mikor a félisten ezt csinálta: mindig csak Tony ordibált, Loki faarccal végighallgatta, majd egy kis idő után tök higgadtan odavetette, hogy "téma lezárva", és úgy folytatták az életet, mintha mi sem történt volna. És így a gondjaik mindig megoldatlanok maradtak, Tony magára maradt a véleményével, nem sikerült kompromisszumot kötniük, ami mindkettejüknek jó lett volna… És őt hihetetlen módon frusztrálta ez.

 - De tegyük fel, hogy emiatt nem kell aggódnunk – fűzte hozzá Tony ugráló gyomorral, és vadul szuszogott. Igyekezett mély levegőt venni, hogy lenyugodjon, de jelenleg lehetetlennek tűnt. – Rendben, majd hívjuk a Bosszúállókat, hívjuk a bátyádékat, rokoni alapon is segítenek majd, te mozgósíthatod a jötunöket, hiszen a királyuk vagy, kötelességük megvédeni a trónörököst… Rendben, legyen így. De mi lesz idelent? A közönséges emberekkel? Ha Harrynek tényleg van varázsereje… Nézd meg ezt a konyhát! Nézd meg! Nem szándékosan csinálta, tudom én, de ez így még rosszabb! Mi van, ha legközelebb az iskolában kezd gyújtogatni véletlenül? Mi van, ha felgyújtja egész Manhattant? Ha hamuvárost kreál New York kellős közepére, ránk fog szállni a sajtó, a hadsereg, sőt, Fury is! Elkülönítik, bezárják, elveszik tőlünk… El fogják venni, Loki! És pontosan azt fogják mondani, hogy a mi hibánk, és téged okolnak majd, rád sütik, hogy az Odinnal kötött egyezséged ellenére még mindig ki akarsz irtani minket!

 - Túlliheged az egészet – sziszegte hirtelen Loki, mire Tony azonnal elhallgatott. Le sem tagadhatta, hogy kezdett elapadni a dühe, viszont a kétségbeesés eluralkodott rajta. Harry elveszítésének a gondolata olyasmi volt, ami még a legvadabb rémálmait is felülmúlta, pedig… nem is akart gyereket.

Az egész Loki hibája volt: nővé alakult, úgy szeretkeztek, és Harry megfogant, mert Loki elfelejtette, hogy kéne védekezni. Tonynak magának se jutott eszébe, túl rég volt akkor már nővel, hogy ilyesmire gondoljon, hozzászokott ahhoz, hogy Lokinak nincs szüksége extra védelemre, ezért gyakran elhagyták a gumit. Akkor derült ki a turpisság, amikor Loki nem volt képes visszaalakulni férfivé, és kilenc hónappal és egy megterhelő terhességgel később megérkezett a kisfiú.

Tony az utolsó pillanatig félt tőle. Sosem értett a gyerekekhez, főleg a csecsemőkhöz. Loki a szüléstől megviselten és kimerülten aludt, őt pedig a gyermekhez engedték. Tony a karjába vette – kicsit ügyetlennek érezte magát, de megtette, mert addigra már megérkeztek az első aggódó vendégek, és Bruce nagyon unszolta. Felvette tehát; a baba ráncos volt, rózsaszín és mosószer-illatú, hála a vastag, puha, hófehér pólyának. Amikor Tony a karjára fektette, és kivitte a kíváncsiskodókhoz, hogy ne zavarják meg Lokit alvás közben, a kis Harry felriadt, de nem kezdett sírni, helyette nagy szemekkel rábámult Tonyra. És neki csak egyszer kellett azokba a szemekbe néznie, hogy minden riadtsága elillanjon, és azóta az életét is nevetve áldozta volna fel a fiáért. Az ő fiáért… a Lokival közös fiukért.

Akkor értette meg, miért mondta neki az apja egy videóüzeneten keresztül, hogy Tony volt a legfontosabb teremtménye - és Tony próbált mindent megadni Harrynek. Tényleg igyekezett.

Csak Loki… vele elég sokszor nem értettek egyet a gyereket illetően. Ahogy most sem.

 - Nem hinném, hogy túllihegem – válaszolt hát a varázslómesternek, és még közelebb lépett hozzá, most már kicsit sem ingerülten, csak keserűen rimánkodással ejtve a szavakat. – Te is pontosan tudod, hogy mekkora veszélybe kerül, ha ez az eset kitudódik. Segíts, Loki. Tudom, hogy te képes volnál elvenni tőle ezt az erőt. Tedd őt közönséges fiúvá. Nem lesz tőle kevésbé értékes nekünk, csak…

 - Fejezd be – csattant fel Loki, és Tony megrezzent, amikor a félisten a földhöz vágta a narancsos üveget. Ösztönösen lépett hátrébb, de Loki vicsortól eltorzult arccal követte, és megragadta Tony ingjének nyakát. – Ha még egyszer kiejted ezt a szádon, esküszöm, agyonütlek. Eszemben sincs elvenni tőle az erejét! Hagyd abba a hisztériázást, és nyisd ki a szemed, Stark! Gondolkozz. Szerinted miért akarom Asgardba küldeni tanulni? Ott segítenek majd neki használni az erejét. Megtanítják uralni, nem fog… hamuvá égetni egyetlen várost sem. És tegyük fel, hogy igazad lesz, és valaki megint célpontjak fogja venni őt. Nem lennél nyugodtabb, ha Harry is képes volna megvédeni magát, hm? Vagy ez a lehetőség eszedbe se jutott? Legyen inkább egy halandó kis senki, egy erőtlen, átlagos fiú, akit majd rángathatnak azok, akiknek van hatalmuk, mi meg megint rohanjunk utánuk, abban reménykedve, hogy Harry életben marad? Nem lehetsz ennyire ostoba! Harry mágiája nem valami kiirtandó kórság, hanem egy csoda, amit nem eltaposni kell, mint valami gyomot, hanem locsolni és karózni, amíg meg nem nő akkorára, hogy önmagától is életben maradjon! Hogy mersz olyasmit mondani, hogy vegyem el tőle?

Loki egészen közelről sziszegett Tony arcába, és ő képtelen volt tovább ellenkezni. Hihetetlenül elszégyellte magát, ahogy megértette Lokit, és legszívesebben saját magát ütötte volna, hogy visszafizesse magának… ugyanakkor a félelem ott ült a mellkasán, mintha súlyos kőtömb lett volna.

 - Azt kell adnunk a fiunknak, ami neki a legjobb, nem azt, amit mi szeretnénk – bökte ki remegő, halk hangon. Loki arca erre lassan kisimult, eltűnt róla a vicsor, habár még mindig vasmarokkal tartotta Tony gallérját, és ő még mindig érezte a belőle áradó dühöt.

 - Akkor kérdezzük meg, mit szeretne ő – javasolta mélyet szusszantva a félisten, és hátrébb húzódott, majd mielőtt Tony időt kérhetett volna, hogy esetleg felkészüljön erre a beszélgetésre, megkerülte őt, és Harry felé vágtázott. Tony gyorsan követte, és így egyszerre értek a fiuk mellé, aki azóta már az arcával feküdt a térdén, két karjával átölelve magát. Tony váltott egy pillantást Lokival; vajon mennyit hallott? Túl hangosan beszéltek… a hálójukba kellett volna menniük veszekedni, vagy a saját szobájába küldeni Harryt. Kellemetlen, torokszorító volt arra gondolni, hogy Harry tanúja volt ennek a beszélgetésnek, és Tony még jobban utálta magát.

Megköszörülte a torkát, majd Harry másik oldalára telepedett, amerre a fiú a fejét fordította. Így láthatta az elnyomódott, kerek szemüveget, a mögötte megbúvó, smaragdzöld szemeket – Tony titkon nagyon örült, hogy Harry Loki szemét örökölte, mert egyébként inkább őrá hasonlított a srác –, és azt is, hogy Harry a könnyeivel küszködik. Mintha gyomron vágták volna, legalább annyira fájt neki, és tudta, hogy ő tehet róla. Fel kell találnia valami időgépet. Visszaforgatni, és meg nem történtté tenni… sok mindent tudott volna. De semmit nem olyan erősen, mint most ezt a hibáját.

 - Nem ízlik? – bökött Tony az asztal felé, hogy elkezdje valahol. Nem tudott egyből a lényegre térni… még nem szedte össze eléggé magát. Harry rá se hederített, csak szipogott, Loki meg ciccegett. A félisten nem ült le, úgy állt kettejük felett, mint valami vészmadár, és nyomatékosan bámult Tonyra, hogy jóformán villámokat szórt a szeme. – Kész kis hadsereget raktál ki belőlük. Gumimacihadsereg… Veszünk még, hogy… hogy több katonád is legyen…

Harry elfordult tőle, Tonyban pedig elhaltak a szavak. A habogás nem segített, és Tony egy pillanatra összeszorította a szemét.

 - Jó, figyelj… - kezdte komolyabban, halkabban, és átkarolta a fia vékony vállát. Nos talán, ebben is inkább Lokira ütött. Filigrán volt, nem olyan kis mokány, mint Tony ebben a korban, habár nem lógott ki a kortársai közül a magasságával, ahogy a félistennel lehetett, sőt, Harry inkább az alacsonyak csapatát erősítette. Tony megsimította ezt a keskeny vállat, és érezte, hogy Harry reszket, de a fia nem pillantott újra felé, és ez csak tovább fokozta az ő bűntudatát. - Ne haragudj. Csak féltelek… Szeretnél… olyan lenni, mint apád? Akarsz varázsolni?

 - És utána utálni fogsz? – Harry felkapta a fejét, hogy ránézzen Tonyra; az arcát könnyek mosták, a hangja pedig elcsuklott. Újabb ütés a gyomorba. Egyre nehezebben múlt el.

 - Dehogy foglak utálni – rázta meg a gyereket Tony méltatlankodva, és fél kézzel letörölte az arcát. – Szeretném, ha boldog lennél. Akkor én is az leszek. Érted? Azt… csak azt akarom, hogy jól érezd magad. És ha most attól éreznéd jobban magad, ha felgyújtanál, vagy felpofoznál, vagy… szóval bárhogy meg szeretnéd torolni, amiért megbántottalak, csak rajta. Tudod, azt mondják, hogy a visszafojtott düh később rossz hatással lehe…

 - Tony – szólt közbe Loki, mire ő elhallgatott, és bocsánatkérően felemelte a szabad kezét, úgy sandított a párjára. Aztán viszont újra az őt fürkésző Harryhez fordult, aki már nem sírt, de még mindig nagyon bánatosan bámult rá.

 - Na, akkor… gondold végig, mit szeretnél, addig meg gyere, veszünk még macikatonákat – pattant fel lelkességet mutatva Tony, aztán a fia meglepettségét kihasználva, felkapta Harryt. Sokkal nehezebb volt, mint rég, de még elbírta a gyereket, ha az átkarolta a nyakát és a derekát, és rácsimpaszkodott, mint valami kis pók. Harry most is ösztönösen fonta köré a karját, és Tony nem felejtette el megborzolni a kusza, fekete üstököt közben. Megkönnyebbülés volt érezni, hogy a gyerek már nem remeg.

Észre sem vette volna, hogy Loki vigyorogva rákacsint Harryre, ha nem hallja meg az ablak felől azt a hangot, és arra nem kapja a fejét. Ám túl sokáig nem agyalhatott ezen a kacsintáson, és csak fél szemmel állapította meg, hogy Harry szintén vigyorgott – aztán egy második vijjogás végleg elterelte a figyelmét az esetről.

Tény, hogy egy félistennel és Harryvel az oldalán Tony már hozzászokott a meglepő dolgokhoz, ő maga is tudott érdekes dolgokat produkálni – nem volt ügy, hamar túltették magukat mindenen. Igaz, baglyot még nem láttak szabadon repülni, ez biztos volt, meg az is, hogy ebben a házban nem sok élő szárnyas fordult meg azóta, hogy felépítették. De ez még elfogadható volt, szegény bagoly talán eltévedt, vagy ilyesmi, Tonyt nem izgatta. Ámbátor azt tényleg, egyáltalán nem tudta mire vélni, hogy a madár miért ejtett egy pergamenborítékot a lábukhoz. Egyáltalán, kinek volt annyi esze, hogy így küldjön nekik levelet, és pont egy bagollyal… a postagalamb túl snassz, most a bagoly az új trend?

Azt legalább a szárnyas számlájára írhatta, hogy okos volt: amint ledobta a terhét eléjük, megfordult, és eltűnt a nyitott ablakon, ahol bejött. Tony és Harry egymásra néztek, Loki viszont lehajolt, hogy felvegye a borítékot, és alaposan megbámulta. Tony mellé sietett, és úgy állt, hogy a karjában ülő Harry is láthassa az üzenetet.

 - Neki küldték - bökött Loki Harryre, mire a fiú szeme még jobban elkerekedett. Meg se látszott rajta, hogy az imént még vérig volt sértve Tony által, és ő elkönyvelte magában, hogy Lokinak ezért fizetnie kell. Annyira egyértelmű volt, hogy Harry tőle tanulta ezt a sírós-picsogós színészkedést… Loki fennhangon olvasni kezdett. – Tisztelt Mr Stark-Lokison. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a salemi Mágusképző Akadémiára. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját, és tisztelettel megkérjük, engedjék be a házukba a levél kézhezvételétől számított egy héten belül megérkező kisegítőt. A kiküldött boszorkány vagy varázsló választ fog adni a felmerült kérdéseikre, és segít beszerezni a listán szereplő tárgyakat a legközelebbi varázsközpontban. Amennyiben nem kíván szeptember elsején jelentkezni az iskolánkban, kérjük, jelezze azt a segítőjével.

Tony összevont szemöldökkel nézett Lokira, aki hasonlóan bizonytalanul emelte fel a tekintetét őrá, majd mindketten Harryre pillantottak. A gyerek megszeppent a figyelmüktől, és Tony látta rajta, hogy megijesztette a helyzet. Talán azt hitte, a szülei akarják átverni vagy megbüntetni ezzel a hírrel… Tony maga nem tudta, mit gondoljon. Ha nem lett volna a bagoly és a levél, azt hihette volna, hogy Fury keze van a dologban, hiszen az igazgató titokban mindig szemmel tartotta a családjukat, de egy ilyen modern világban, ahol fénykorát élte az e-mailezés… Habár… még így is előfordulhatott, hogy Fury volt a bűnös, abban a hiszemben, hogy Tony meg se nézi az üzeneteit, vagy élből besorolja a S.H.I.E.L.D.-ből kapottakat a „kéretlen üzenetek” mappába.

De mégis, Mágusképző?

 - Úgy látszik, nem fogsz Asgardban tanulni – jegyezte meg Loki, megtörve a köréjük telepedett csendet, és biztatóan rámosolygott Harryre, hogy oldja a fiuk nyilvánvaló feszültségét. Harry Tony nyakához hajtotta a fejét, és bizalmatlanul meredt az apja kezében tartott levélre. – Hacsak nem döntesz úgy, hogy azt jobban szeretnéd. Neked meg itt a válasz, hogy mi történne. Nem hittem volna, hogy élnek mágusok Midgardon is… de akkor most már nem kell aggódnod, hogy a fiunkat kinézik.

 - Megengeditek, hogy elmenjek oda? – kérdezte Harry halkan, és távolabb húzódott, hogy Tonyra, majd Lokira pislogjon.

 - Legalább nincs olyan messze, mint Asgard – vigyorgott rá Tony is a fiúra, noha közben elszomorodott belül. Ha Harry Salemben fog tanulni, esélyes, hogy kollégista lesz. Nem mintha Tony nem juthatna el hozzá egy pillanat alatt, de… Nem volt jó érzés elengedni őt. Asgardba se szerette volna, igazából. Azonban Harry tanácstalan, bizalmatlan arckifejezése a válaszát hallva azonnal eltűnt, és mosoly rebbent a szájára, smaragdzöld szeme pedig pont úgy kezdett csillogni, mint Lokinak szokott, ha valamitől izgatottá vált.

És Tony beleegyezett, hogy a fiú beiratkozzon arra az akadémiára, beengedte a kiküldött segítőt (habár a távozása után rögtön leszögezte, hogy Harry ne merje követni a varázslók és boszorkányok divatját, mert azok a talárok enyhén kiverték nála a biztosítékot), és mikor szeptember elsején elkísérte Lokival a fiút a buszhoz, ami elvileg elvitte őt és a kis cókmókját a suliba, még mindig fájó szívvel, de megkönnyebbülten nézett a villámgyorsan eltűnő járműre, ami kívülről közönséges busznak látszott – tuti, hogy nem volt az, Tony a saját szemével látta, hogy több száz diák préselődött fel rá, és mindnek legalább akkora csomagja volt, mint Harrynek.

 - Tudod, ha nem engedted volna ebbe az iskolába… - Tony a mellette álló Loki felé fordult, aki fensőbbségesen felemelte az állát, úgy pillantott le rá. – Az volt a tervem, hogy nővé változtatlak.

 - Hogy aztán újabb gyerekeket kelljen féltenem tőled? – kérdezte szemforgatva Tony, és a gondolatba is beleborzongott.

 - Annyira jellemző… - elégedetlenkedett Loki a válaszát hallva, majd nyomott egy csókot Tony szájára, mielőtt ő felelt volna. – Hogy mindig mindennek a negatív oldalát látod meg először. Habár pont ezért lett volna büntetés… Hm, lehet, hogy mégis átváltoztatlak. Ideje kinevelni belőled. Utálom, ha hisztizel, mikor tudod, hogy nekem van igazam.

Tony méltatlankodhatott volna, de Loki újabb csókjától elvesztette ezt a kedvét. Helyette autóba ültek, és visszatértek az otthonukba, ami ugyan Harry nélkül mindjárt nem tűnt olyan világosnak és kedvesnek, de Tony most már nem aggódott. Tudta, hogy a fia jó helyre került. És egyébként is… Loki persze nem tudta, de Tony nem egy poloskával látta el a fiút, hogy ő azonnal értesüljön róla, ha valami rossz történik vele. A Vasember éberségén senki nem foghatott ki, ha Harryről volt szó.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2013.10.03. 21:21 DeprLugia Érdekes és nagyon bepörögtem. A nővé alakulós sztorit olvasnám részletesebben, de ez ötből négy és felet kapott, mert szerintem Tony ott szart volna a világ véleményére, ahol az kialakult, ha a fiáról van szó, nem pánikolt volna annyira. De persze ez kb. idegen  téma nekem. Köszi a munkádat! Válasz: Hali! :D Örülök, hogy tetszett. Loki nővé alakulásáról írok a Fogadjunk!-ban is, igaz, hogy ott is inkább csak éppen érintve. Szeretnék még a témára áldozni, de következőnek csak Thorkiban lesz róla említés. Aztán egyszer tán eljutok a frostiron-regényeimig is, és akkor meglátjuk. :P Tony pedig... hát, kinek mi. :D Tény, hogy tesz a világra magasról, de akiket védenie kell, azokért aggódik (gondolj csak a Vasember 3-ra). De persze semmi gond, hogy neked nem ilyen :D Köszönöm, hogy elolvastad, és hogy írtál :)