Mindenki azt mondja, Albus Dumbledore egy boh�k�s �regember. Nagyon igyekezett, hogy az legyen, �s a n�pnek m�g csak az esz�be se juthasson, hogy s�t�tebb dolgok lappanganak a h�tt�rben. Nem is lenn�nek ezek s�t�t dolgok, �mb�r a sors egy furcsa szerkezet. Hogy mi�rt kellett annak idej�n mindennek �gy t�rt�nnie…

Az �sz haj� igazgat� s�hajtva kin�zett a k�d�s naplement�be m�sodik emeleti szob�ja ablak�b�l. A Roxfort egykor – miatta – biztons�gos volt. De vajon az is marad? A z�ldell�, s most v�r�s f�nyben pomp�z� Tiltott Rengeteg suhog� �gair�l a jobb kez�re n�zett. Aszott volt �s fekete. �regszik, m�r nem sok�ig v�dheti meg az iskol�t. M�r nem sok ideje maradt, hogy bep�tolja az elhalogatott cselekv�seket. Voldemort nagy�r horcruxa t�bb vesztes�get jelentett neki, mint hasznot. A gy�r� el�gette a kez�t, de ezzel egy�tt megm�rgezte. Folyamatosan gyeng�lt, nem �rezte mag�t olyan er�snek, mint r�g. Ez�rt is kellett megtennie.

M�r hallatszott is a halk kopog�s. Dumbledore professzor feleszm�lve a sz�k�hez ballagott, �s megk�sz�r�lte a tork�t.

 - Gyere, fiam!

A kerek szoba ajtaja kiny�lt, �s megjelent benne az �ltala titkon oly f�ltett ember alakja, sov�nyan, s�padtan, ny�zottan, s�t, most m�g betegen is… Nem szerette �gy l�tni.

 - Igazgat� �r! – biccentett fel� a gondjaiba �sz�lt fiatalember, s beljebb l�pkedett a helyis�gbe. Fawkes, az � h� f�nixe t�le nem t�l szokott m�don, trill�zva felreppent, hogy Remus Lupin rogyott v�llaira sz�lljon. A var�zsl� megd�bbent, �s k�rd�n n�zett fel r� a v�r�s toll� mad�rr�l, �m Dumbledore-nak elszorult a torka. H�t itt az id�, csak most ne adja fel.

 - �lj le, Remus! – mutatott az igazgat� az asztala el�tti egyik sz�kre, m�g � maga egy fekete szekr�nyk�hez l�pett, �s egy r�najelekkel bor�tott t�l f�l� hajolt, hogy kitegye az asztalra. Remus megillet�d�tten helyet foglalt, de borosty�n szem�ben a mereng� l�tt�n izgatott f�ny csillant – noha lehet, hogy sokkal halv�nyabban, mint rendes esetben. Dumbledore gondolatban megr�zta mag�t, �s letette a k�t�lat az �r�asztal�ra.

 - Oka van, hogy elh�vattalak a v�rfarkasokt�l – kezdett bele r�gt�n, �s m�lyen belen�zett a sz�p szemp�rba, melyekb�l a v�gtelen, sosem m�l� h�la �s bizalom sug�rzott. Nagyon f�lt, hogy hamarosan m�r csak undort l�t majd benne, de meg kellett tennie. El kellett mondania. – �s annak is, hogy arra k�rtelek, Nymphador�nak ne sz�lj a hazaj�veteledr�l.

Remus elpirult, �s kicsit sz�gyell�sen n�zett �l�be. Fawkes k�zben lesz�llt a v�ll�r�l a t�rd�re, �gy volt mit n�zegetnie zavar�ban. Az igazgat� megmosolyogta ezt a viselked�st, �s egy pillanatra el is felejtette, mi k�vetkezik.

 - Van egy olyan titkom, amit eddig csak egyetlen ember tudott – folytatta, majd saj�t zavara miatt, amit a k�rd� tekintet okozott, ink�bb elfordult a var�zsl�t�l, �s �jfent az ablakhoz s�t�lt. – Egyetlen ember, � is csak az�rt, mert k�z�s titkunk volt. A nagyany�d.

Remus pillant�sa szinte kereszt�l�gette a b�bor tal�rja h�t�t, �gy megfordult. A f�rfi szeme �lesen, fesz�lten meredt t�. Dumbledore sz�ve �sszeszorult, �s legsz�vesebben mag�hoz �lelte volna a barna haj� var�zsl�t. Hiszen val�j�ban, a lelke m�ly�n olyan gyerek m�g.

 - Sz�val hallott a hal�l�r�l – k�rdezte a fiatalember magas, rekedt hangon, �s ism�t az �l�be ejtette a pillant�s�t, hogy elrejtse az egy pillanatig l�that� szomor�s�g�t. Az igazgat� neh�zkesen b�lintott, majd elzsibbadt l�bakkal ment oda hozz�.

 - Mindig figyelemmel k�s�rtem – v�laszolt halkan, �s a rogyott f�rfi v�ll�ra tette a kez�t. Ez volt a legt�bb, amit tehetett. – Remus, r�la szeretn�k veled besz�lni. De csak, ha te is k�pes vagy r�. Meg�rtem, ha m�g felzaklat.

 - Nem – emelte fel fej�t Remus, �s elsz�ntan n�zett r�. Mint mindig, ha valamire k�rte. – K�pes vagyok. Ha m�r elh�vott, biztosan fontos.

 - Fontos – b�lintott komolyan, �s n�mileg �l�nkebben s�t�lt a mereng� m�sik oldal�ra, s a kavarg� eml�kekbe pislogott. – Val�j�ban nekem is neh�z. Ez�rt van most itt a mereng�m… �gy sejtem, felismerted, hogy ez az. Egy eml�kcsokrot szeretn�k veled megosztani, fiam. �s azt szeretn�m, ha ut�na megbesz�ln�nk.

Remus k�v�ncsian n�zett az ez�st tavacsk�ba, �s k�zben b�logatott. Tal�n fel sem fogta, hogy mir�l besz�lt neki… De �gyis r�j�n. El�bb-ut�bb. Sokadj�ra s�hajtott, �s el�vette var�zsp�lc�j�t, hiszen nem volt �rtelme h�zni az id�t. Miel�tt lehunyta a szem�t, m�g l�tta a v�rakoz� tekintetet, majd er�lk�dve visszaeml�kezett azokra az esem�nyekre, melyek be�rny�kolt�k az eg�sz �let�t. Ahogy a gondolatok t�voztak az elm�j�b�l, olyan volt, mintha �lete legszebb perceit vesztette volna el hirtelen.

Az eml�keket a mereng� �rv�ny�be cseppentette, hogy megossza Remusszal. B�r ezek ut�n nagyon meggy�l�li majd.

Intett, hogy �lljon fel, mire a var�zsl� �vatosan elnoszogatta Fawkes-ot az �l�b�l, �s f�lve l�pett k�zelebb a t�lhoz. Az ez�st�s dereng�s m�g s�padtabb� tette, a lemen� nap ugyanakkor v�r�s f�nybe vonta arca jobb fel�t. Dumbledore professzor m�r majdnem elfelejtette, hogy mer�lni�k kell. R�mosolygott Remusra, majd szel�den, �v�an megfogta karj�t, �s egy�tt hajoltak a t�l f�l�.

Mindketten bezuhantak a kavarg� kavalk�dba, nem kellett sokat rep�lni�k, mire l�buk a f�ldh�z koccant. Remus megingott, v�g�l m�gis siker�lt talpon maradnia, �m mikor feln�zett, felvont szem�ld�kkel pislogott fel r�. Egy szomor� mosollyal v�laszolt, majd a fej�vel a k�zeli r�tre b�k�tt.

Szinte semmi nem v�ltozott, ugyanolyan naplemente volt, mint a jelenben, csup�n �szi szelek f�jtak, �s nem a roxforti birtokon �lltak, hanem egy kisebb h�zik� el�tt. Nem �k voltak az egyetlenek, ott �lt egy padon m�g egy barna haj�, karcs� boszork�ny, �s egy magas, hossz� szak�ll� var�zsl�. Szomor�an n�zett arra a var�zsl�ra, fiatal �nmag�ra, majd vetett egy sanda pillant�st az enyh�n els�padt Remusra, aki nagyanyj�ra meredt.

Galatea �s Dumbledore a h�z el�tt besz�lgettek, �s a naplement�t figyelt�k. Nem volt �ppen romantikus pillanat.

 - Albus, Romolus r� fog j�nni! – A n� hangja szinte rim�nkod� volt. Az �reg Dumbledore f�jdalmasan lehunyta a szem�t, ahogy szinte �jra �t�rezte az akkori aggodalmat. – Tudni fogja, hogy John nem az � fia. �s ha r�j�n arra is, hogy az igazi apa te vagy…

 - Nem fog r�j�nni – jelentette ki magabiztosan a lila tal�ros f�rfi, �s mosolyogva megsimogatta a boszork�ny kez�t. Akkor m�g mosolygott. – Majd el�rj�k, hogy ne r�m hasonl�tson. Ne agg�dj, a gyermek Lupin lesz, nem Dumbledore.

 - Nem, ez egy�ltal�n… Albus, mi lenne, ha nem sz�ln�k? – Az asszony felpattant a h�z el�tti padr�l, �s let�rdelt Dumbledore el�, hogy a l�baiba kapaszkodjon. – Ha elmenn�k, mondva, hogy az any�m megbetegedett? Akkor megsz�lhetn�m a gyermeket, �s n�lad maradhatna! Remek ut�dod lenne!

 - Nem lehet, Galatea – cs�v�lta fej�t a fiatal var�zsl�, �s elkomorodva n�zett f�lre. Az �reg is elkeseredett, �s f�jdalmasan s�hajtott. Remusra nem mert r�n�zni. – A Roxfort minden id�met elveszi t�lem, nem tudok egy csecsem�vel foglalkozni, b�rmennyire szeretn�k.

 - De, Albus…

 - Ne, Galatea, k�rlek! – ki�ltott fel az igazgat�, �s fel�llt, hogy megragadja a boszork�ny reszket� kez�t. Az �reg Dumbledore csal�dottan figyelte. Olyan bolond volt akkor.

Beleszeretett egy h�zas n�be, egy f�rjezett asszonyba, �s udvarolt neki. Nem lett volna szabad. Romolus Lupin sosem volt egy kedves ember, �gy k�nnyen elszerethette mell�le a feles�g�t, �s mikor kellett volna, nem volt el�g �nfegyelme. Hagyta elfajulni az esem�nyeket: Galatea teherbe esett t�le, �s – b�r ezt ebben az eml�kben m�g nem tudja – hamarosan az unok�ja is vil�gra j�tt.

Miut�n Dumbledore meggy�zte Galate�t, hogy nem viheti mag�val Johnt, az eml�k �talakult, egy k�rh�zi v�r�teremm�. Az igazgat� oldalra pillantott. Remus z�rk�zott, s�padt arccal meredt maga el�, remeg� v�gtagokkal. Sejtette, hogy �gy fog reag�lni. �s ez annyira f�jt neki. Annyira nem szerette, ha az � �des, egyetlen unok�ja nem �rzi j�l mag�t! K�nnybe l�badt a szeme, ahogy visszaeml�kezett a nemr�g m�g apr�cska fi�ra, aki v�rfarkas-harap�ssal fek�dt a Szent Mung� elk�l�n�tett oszt�ly�n, �s l�zasan forgol�dva s�rt az apja ut�n, aki a folyos� v�g�ben zokogott a f�ldre rogyva, egy fiatalasszony ringat�s�ban.

Ez azonban m�g nem az a k�rh�z, hanem egy mugli �p�let, �s John sz�let�se volt. Dumbledore jelent meg egyed�l, szerencs�re. T�relmetlen�l j�rk�lt fel-al�, mik�zben Galatea sikolyait hallgatta, s n�ha megtorpant. Orvosok mentek ide-oda, kereszt�ln�zve a furcsa �lt�nybe �lt�z�tt, szak�llas f�rfin, aki most a sz�l�szoba ajtaja mellett t�masztotta a falat.

Hamarosan v�get �rt a v�rakoz�s, addig azonban mind csendben voltak. Az �sz igazgat� nem akarta megzavarni Remust a gondolkod�sban, sem a feldolgoz�sban. Arra majd az igazgat�i szob�ban ker�l sor. Most hagyta, hadd rogyjon a v�r�terem sz�k�re, �s hadd temesse kez�be fej�t. Nem kock�ztatta meg a legiliment�l�st sem, mert azzal mindent elronthatott volna. B�r enn�l is jobban aligha lehetett volna…

Amikor kiny�lt a terem ajtaja, mindh�rman a kil�p�, mosolyg� n�v�rre, pontosabban annak a karj�ba tekintettek. Egy apr� kisbaba fek�dt a pokr�cok k�z�tt. Hatalmas, barna szem�t Galate�t�l �r�k�lte, �s �rdekl�dve, szinte pajkos vigyorral vizslatta a rik�t� Dumbledore-t, aki meghatottan vette �t a cs�pps�get. Az � fia volt, ezt mindig �gy �rezte. Most is, mikor az a kisbaba m�r val�j�ban r�gen meghalt.

Elhesegette ezt a gondolatot, s ezzel egy id�ben ism�t ugrottak az eml�kek. T�bbnyire apr�bb foszl�nyokban suhantak, melyekben Dumbledore egyre �szebben, �s John Lupin egyre id�sebben bukkant fel, azt�n meg�rkeztek Remus sz�let�s�hez is. Addigra a feln�tt Remus m�r arca f�nylett a visszatarthatatlan k�nnyekt�l, �s a falakba t�maszkodott. Az igazgat� nem merte meg�rinteni, nehogy megszak�tsa az eddig m�g viszonylag b�k�s hangulatot kettej�k k�z�tt. Am�g nem musz�j, legal�bb addig ne. Az eml�kcsokor m�r nem tartott sok�ig. Volt n�h�ny Remus kiskor�b�l, majd k�s�bbr�l, amikor els�s, illetve v�gz�s lett.

Akkor k�nytelen volt hozz��rni a f�rfihez, aki reszketve kapaszkodott a Roxfort eml�kfal�ban, mik�zben saj�t tizen�ves arc�t n�zte. Ahogy a keze a remeg� v�llakra k�szott, a var�zsl� r�n�zett. Szem�ben a szomor�s�g, a k�ts�gbees�s, a hitetlens�g �s egy cseppnyi boldogs�g bujk�lt. Az igazgat� nyelt egyet, �s finoman megh�zta a f�rfit, hogy kiemelje az eml�keib�l.

Amikor f�ldet �rtek a jelenkori szob�ban, ahol m�r esti f�nyek vil�g�tottak, Remus gyorsan bele�lt az el�z� hely�be, �s elrejtette el�le az arc�t. � maga szorongva, szomor�an �s m�r nem is rem�nykedve figyelt, �s v�rt. Az � torka is kapart, de most m�g nem engedhette el mag�t. Most neki kellett t�maszul szolg�lnia, ahogy �ltal�ban mindig. Hiszen a titka sz�rny� s�lyk�nt nehezedik m�r Remus v�ll�ra is. Most neki kell t�masz.

 - Akkor… - sz�lalt meg rekedten a var�zsl�, de hangja elcsuklott, �s p�rpercig nem tudott megsz�lalni �jra. – Akkor… maga a… nagyap�m?

Dumbledore egym�snak t�masztotta ujjait, noha a jobb keze kicsit furcs�n festett ebben a p�zban. N�m�n b�lintott, �s a mereng�je sz�l�t vizsg�lgatta.

 - Ez�rt vett fel engem a Roxfortba? Ez�rt foglalkozott velem annyit? – t�rtek fel a keser� szavak Remusb�l, amivel visszaid�zte az igazgat�ban a fi� tizenhat �ves �nj�t, mikor Sirius Black bakl�v�se ut�n hozz� ker�ltek. Remus mag�t hib�ztatta, hogy majdnem meg�lte Pitont, �s akkor legsz�vesebben porig �tkozta volna Blacket, aki ennyi szenved�st okozott, am�gy is neh�z �let� unok�j�nak. Lenyelte a gomb�cot a tork�ban, csak azt�n felelt.

 - B�r t�bbet tehettem volna �rted, fiam – mondta remeg� hangon, �s el�reny�lt, hogy megfogja a m�sik kez�t, de az utols� pillanatban ink�bb meggondolta mag�t. – De csak annyit tettem, hogy csendesen figyeltelek. �gy nem h�vtam a figyelmet fel a k�zt�nk l�v� p�r hasonl�s�gra. P�ld�ul, hogy milyen nyugodt �s toler�ns a term�szeted. Nem gondolkodt�l m�g ezen? V�rfarkas l�tedre sokszor hidegebb fejjel gondolkodsz, mint b�rki m�s. A k�rod persze megmagyar�zza, hogy a te nyugalmadhoz mi�rt nem t�rsul az a… hogy is mondjam… der�, ami az eny�mhez… de ezt lesz�m�tva… Sosem jutott eszedbe ezen t�prengeni? Hogy honnan ered a temperamentumod? Hiszen a csal�dodban senki nem volt – elvileg…

 - De, igen – motyogta sut�n a fiatalember, �s mereven az � h�ta m�g� n�zett. B�rcsak a szem�be tekintene! – De erre nem nagyon sz�m�tottam.

 - Meg�rtelek, gyermekem – b�lintott csendesen, �s m�g mindig v�rakozva hajolt az unok�ja fel�. Sosem nevezhette az unok�j�nak, de annyira akarta. �s hallani szerette volna, hogy „nagyapa”. Az � sz�j�b�l. De ez val�sz�n�leg lehetetlen.

Remus megnyalta kisz�radt sz�j�t, �s neki esz�be jutott, hogy meg sem k�n�lta semmivel.

 - K�rsz egy kis citromport? – somolygott r� a var�zsl�ra, aki hitetlenkedve felnevetett, �s r�n�zett. Hihetetlen volt! Nem undorodott, nem gy�l�lk�d�tt. Elfogadta.

 - Van m�g k�z�s benn�nk – jegyezte meg Remus, mik�zben m�g mindig mosolygott. – Szeretj�k az �dess�geket.

Dumbledore sz�ve p�r pillanat alatt megszabadult a szor�t� p�ntt�l. Erre nem is sz�m�tott. Azt hitte, minimum elhideg�l�sre sz�m�that a fi�t�l, akit annyira szeretett, erre pont az ellenkez�je t�rt�nt. M�g mindig ugyan�gy tiszteli, tal�n szereti is. Ez tiszt�n l�tszott azokban a borosty�n szemekben.

Remus most is m�lyen szemezett vele.

 - Akkor megbocs�tod, hogy nem mondtam el? – k�rdezte meg m�gis csendesen. Remus arc�ba m�r visszat�rt a sz�n.

 - V�g�l is… kicsit hihetetlen ugyan… de egy�ltal�n nem rossz �rz�s – nevetg�lt a fiatalember. Az igazgat� m�r minden k�ts�g�t elvesztette, �s a meghatotts�g�t sem tudta tov�bb befoly�solni. P�r l�p�ssel az unok�j�hoz sietett, �s meg�lelte. Remus fel�llt, miel�tt ez megt�rt�nt volna, �s szorosan �tfogta a karj�val. Dumbledore r�gen �lelhetett meg �gy egy embert, Remust pedig soha… soha. Tal�n a sors m�gis ad nekik egy utols� es�lyt, hogy megismerhess�k egym�st? Most bep�tolhatja az id�t, amit a kutat�saira, �s a tan�t�sra pazarolt, ahelyett, hogy a csal�dj�val t�r�d�tt volna… Azzal a csal�ddal, akir�l senki nem tudott. Eddig. M�g akkor is van egy kis idej�k, ha m�r k�zeleg a v�g.

***

Remus Lupin elmondhatatlanul szomor�an �lt le Nymphador�val, a szerelm�vel a feh�r sz�kre. Alig tudta visszafogni, hogy ne �v�lts�n f�jdalm�ban. Amikor megtudta, hogy az igazgat� meghalt… a nagyapja, akit szeretett. Minden m�don, minden rossz ellen�re im�dott. Itt hagyta egyed�l. Az elveszt�se m�g jobban f�jt, mintha csak az igazgat�k�nt t�vozik. De �gy f�jdalmasabb. Alig volt p�r �ra, amit egy�tt t�lthettek. R�ad�sul akkor is csak Tonksr�l besz�ltek �s �r�la. Mintha � lenne a vil�g k�zepe. Dumbledore sokat b�ztatta, hogy fogadja el a l�nyt. �s sosem hallgatott r�. Most meg m�r k�s�, mert nem l�thatja.

Ha a keze k�z� ker�lhetne Perselus Piton! Azt m�g menyasszonya is meg�rten�, ha meg�ln�. �s neki el fogja mondani… el fogja mondani, ki volt val�j�ban Albus Dumbledore.

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s